Felvételi zárlatot rendeltek el az István Kórházban

2003.11.08. 14:37
Felvételi zárlatot rendelt el a Fővárosi Tisztiorvosi Hivatal az István Kórházban lévő III. számú sebészeti klinika műtőiben, mivel fertőtleníteni kell, mert egy "gázödéma" baktériumfertőzéssel gyanús beteget operáltak - nyilatkozta pénteken az MTI-nek a fővárosi tiszti főorvos.
Csaba Károly elmondta, a súlyos állapotban lévő beteget a belgyógyászatról a sebészetre vitték át, feltehetően "gázkeltő baktérium fertőzése volt". Mint mondta a klinikai kép emellett szólt, de a bakteriológiai vizsgálat eredményére még néhány napig várni kell.

Amikor a beteget operálták, felnyitották testén a fertőzött területet, és a műtő ezáltal fertőződött. A kerületi és a fővárosi ÁNTSZ megvizsgálta a műtőket, majd elrendelte a fertőtlenítésüket - mondta a főorvos. Hozzáfűzte, hogy emiatt a kórházat kivették az akut sebészeti felvételi ügyeletből.

Csaba Károly szerint szó sincs kórházi járványról, a baktériumot a beteg kintről vitte be a klinikára. Közölte még, az osztályt nem zárták le, a betegeket a hozzátartozók látogathatják, csak a műtőket kell fertőtleníteni, ami feltehetően néhány napon belül befejeződik. Ha azonnali beavatkozásra van szükség, akkor más osztályok műtőit használják a sebészek.

A fővárosi tiszti főorvos elmondta a sebészeti osztályok gyakorlatában előfordul ez a baktérium, amely a tetanusz rokona. Általában legyengült immunrendszerű, egyébként is súlyos beteg emberekben alakul ki ez a betegség. A baktérium csak akkor szaporodik, ha nem kap oxigént, ezért a beteg, gyulladásos területeken fejlődik ki.