Kovács László a koalíciós társ jelentéktelenségéről

2002.08.29. 16:17
Tiltakozik az SZDSZ Új Generáció Észak-Alföldi Regionális Szervezete Kovács László szocialista pártelnök balmazújvárosi fórumán elhangzottak ellen, mert ott jelentéktelen pártnak nevezte az SZDSZ-t és a szocialista polgármester-jelölt támogatására buzdított. A szervezet emlékezteti Kovácsot, hogy az SZDSZ nélkül nem kormányozhatnának a szocialisták. Az MSZP megyei szervezete közleményben utasította vissza az Új Generáció állítását, hangoztatva, hogy Kovács László a fórumon nem ejtett szót az SZDSZ-ről.
A Magyar Szocialista Párt által 2002. augusztus 24-én szervezett falunap záró fórumán, Balmazújvárosban, Kovács László pártelnök a következőt mondta zárszóként: "Kérem a balmazújvárosi lakosokat, hogy az önkormányzati választáson ne egy jelentéktelen párt polgármesterjelöltjét, hanem a nagyobbik kormánypárt, az MSZP által támogatott, függetlenként induló Csörgő Gábort támogassa szavazataival!".

"Az MSZP az SZDSZ-nek köszönheti kormányra kerülését"

Az SZDSZ Új Generáció Észak-Alföldi Regionális Szervezete csütörtökön közleményben tiltakozott az elhangzottak miatt, emlékeztetve, hogy az MSZP az SZDSZ-nek köszönheti kormányra kerülését, "a Pártelnök Úr pedig a miniszteri bársonyszékét". Felhívják Kovács figyelmét arra is, hogy a balmazújvárosi önkormányzat Fidesz frakciójával eddig is jól együttműködő Csörgő Gábor azért szünetelteti MSZP tagságát, és azért indul el független polgármester jelöltként, mert arra számít, hogy így az MSZP támogatás mellé megkapja a balmazújvárosi Fidesz támogatását is.

"Etikátlan lépés"

Az Új Generáció úgy gondolja, hogy az SZDSZ koalíciós partnerétől etikátlan egy ilyen jelölt támogatása a 4 évig alpolgármesterként, majd 4 éve polgármesterként - SZDSZ tagként és színekben - feladatát sikeresen ellátó Gál Istvánnal szemben. Kovács László megkeresésünkre eddig nem reagált az SZDSZ Új Generációjának közleményére.

Az MSZP helyi szervezete szerint Kovács nem beszélt az SZDSZ-ről

Az MSZP által 2002. augusztus 24-én szervezett falunap záró fórumán, Balmazújvároson Kovács László pártelnök zárszavában egyáltalán nem foglalkozott az SZDSZ-szel, sem a polgármesterjelöltjével, rájuk nézve semmilyen kijelentést nem tett - állítja az MSZP Hajdú-Bihar megyei szervezet. Közleményükben leszögezik: nem felel meg a valóságnak, amit az Új Generáció állít. Ezért kategorikusan visszautasítják a szervezet állásfoglalását.

KOvács is cáfol

Kovács László a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott: biztos abban, hogy nem mondta azt, amit az SZDSZ-Új Generáció neki tulajdonít. A szocialista párt elnöke műbalhénak nevezte az esetet.

A polgármester hallotta Kovács vitatott kijelentését

Gál István, Balmazújváros SZDSZ-es polgármestere A Magyar Hírlap úgy nyilatkozott: meglepetésként érte az MSZP elnökének kijelentése, de nem foglalkozik az esettel. Kiemelte: meghívott vendégként részt vett a rendezvényen, s ő is hallotta Kovács szavait. Hozzátette: a négy évvel ezelőtti önkormányzati választásokon a városban ő 42, az MSZP jelöltje 13 százalékot kapott, s az idei országgyűlési választások első fordulójában SZDSZ-jelöltként több mint 49 százalékot kapott Balmazújvárosban. Ezek az adatok is alátámasztják, hogy a településen az SZDSZ a jelentős pártok közé tartozik - szögezte le.