Miklós
-7 °C
2 °C

SZDSZ-es tárcák az Örömkoncert főszponzorai

2003.08.14. 09:48
A korábbi közlésekkel ellentétben nem 100 millió forintnyi állami pénzből szervezik az augusztus 19-ei Örömkoncertet. Ez az összeg valójában 135 millió forint, amihez még hozzájön a rendezvényt támogató állami cégek hozzájárulása. A koncertet csak SZDSZ-es vezetésű minisztériumok támogatják 5-20 millió forint közötti összeggel.
A kormány április 18-i ülésén megismerhetett egy jelentést, mely az augusztus 20-i rendezvényekkel kapcsolatos költségekről szólt. Ennek tárgyalása során döntött úgy a kabinet, hogy a Szent István napi ünnepség előestéjére szervezett Örömkoncertet százmillió forintos állami támogatásban részesíti. Mint az Index beszámolt róla, a rendezvény Medgyessy Péter miniszterelnök beszédével veszi kezdetét, melyet valamennyi közszolgálati televízió élőben közvetít. A koncerten pedig egy több mint négyezer fős kórus és egy kétszázötven tagú zenekar ad elő klasszikusokat.

Szervező és koordinátor

A Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodájának tájékoztatása szerint a rendezvény szervezésére a kultusztárcát jelölte ki a kabinet, a koordinációt pedig az ötletgazdára, azaz a koalíciós egyeztetésért felelős MeH-államtitkárságra bízta. A kancellária sajtóosztálya szerint a kultusztárca, így joggal bízta meg saját tulajdonú kht-ját, a Hungarofest Rendezvényszervező Kht.-t a szervezéssel.

Közbeszerzési szakértőnk ugyanakkor úgy véli, hogy hiába áll a kultusztárca tulajdonában a megbízott kht, a tárcának közbeszerzést kellett volna lebonyolítania. Névtelenséget kéérő szakértőnk emlékezetett: az oktatási tárca is közbeszerzéssel bízta meg saját tulajdonú kht-jét a Sulinet-oldal fejlesztésével.

Bevett gyakorlat

Moldovai Viktor, a Hungarofest Rendezvényszervező Kht. ügyvezetője viszont úgy véli, hogy a mostani feladat nem különbözik a korábbi munkáiktól, márpedig egyik esetben sem közbeszerzéssel választották ki őket, hanem támogatási szerződést kötöttek az adott programokra. Az ügyvezető szerint ez történt jelenesetben is. Megjegyezte, hogy a kétszázmilliós költségvetésű rendezvény minden közreműködőjét szabad kézi vételi eljárással választják ki, és egyik megbízás sem haladja meg a tízmillió forintos értékhatárt. Moldovai cáfolta azt a feltételezésünket, hogy adott esetben valamely feladatot (például a kétszázméteres színpad felépítését) többször tízmillió forintra bontják, hogy kikerüljék a pályáztatást.

Moldovai Viktor ugyanakkor megerősítette, hogy a százmilliós központi támogatás mellett állami tulajdonú cégek és minisztériumok is támogatják az Örömkoncertet. A támogatók közt azonban csak SZDSZ-es minisztériumokat találni. Az oktatási 20, a környezetvédelmi, és az informatikai, illetve a gazdasági minisztérium 5-5 millióval szponzorálja a költségeket. Az Index úgy tudja, hogy a szponzorok között szerepelnek olyan állami tulajdonú vállalkozások is, melyeket a koalíciós alkuk eredményeképp SZDSZ-közeli személyek irányítanak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!