Patrubány újra megpróbálja

2005.12.06. 06:56
A Magyarok Világszövetsége jövőre újabb ügydöntő referendumot kezdeményez a kettős állampolgárságról - közölte a szervezet elnöke. A Magyar Rádió összefoglalója szerint Patrubány Miklós a tavaly decemberi, eredménytelen referendum első évfordulóján a kolozsvári Magyar Krónika című lapnak azt nyilatkozta, tulajdonképpen nem is volt népszavazás, legfeljebb csak kísérlet, mivel a kezdeményezés sikerességét a Gyurcsány-kormány megakadályozta.
A kettős állampolgárságról tartott népszavazás első évfordulója kiemelt téma a romániai magyar lapokban.

Patrubány Miklós szerint minden jel arra mutat, hogy a kettős állampolgárság ügyében tartott népszavazás kitörölhetetlenül beírta magát a magyar történelembe, hiszen december 5-e után alig volt olyan nagypolitikai, közéleti megnyilvánulás, amelyen ne került volna szóba „az esemény különleges tragikuma”. A népszavazás tulajdonképpen átvilágította a magyar társadalom tudat- és közállapotát, amelybe a rendszerváltozás utáni politikai osztály juttatta média-, oktatás- és gazdaságpolitikájával – idéz a Magyar Nemzet a rádióinterjúból.

"Csótány, gyere ki!"
A Lelkiismeret '88 csoport által szervezett megemlékezés résztvevői gyertyákkal, magyar és Árpád-sávos zászlókkal indultak a Parlament elől, miután ott befejeződött a Magyarok Világszövetségének rendezvénye. A résztvevők többször elénekelték a székely és a magyar himnuszt is a ház előtt, amelynek egyik ablakából sem szűrődött ki fény. A ház elé érkezők közül többen kiabálták, hogy "csótány, gyere ki", és azt is, hogy "hazaáruló". Távozásakor viszont többen azt skandálták, hogy "éljen Orbán Viktor".
Forrás: MTI

Patrubány Miklós szerint nem is volt tulajdonképpen december 5-én népszavazás Magyarországon, legfeljebb kísérlet volt erre, mivel a kezdeményezés sikerességét Gyurcsány Ferenc kormánya megakadályozta. A kormányoldal hallani sem akar az állampolgárság megítéléséről, de a világszövetség elnöke szerint még az igenre biztató Fidesz és az MDF is az elmúlt egy évben nyilvánvalóvá tette, hogy nem adná meg a külhoniaknak a magyar állampolgárságot, hiszen leszögezhették volna, hogy addig nem szavazzák meg a parlamentben a kétharmados törvényeket, míg a kormány nem szavazza meg az állampolgárság kiterjesztését.

2006-ban ismét ügydöntő referendumot kezdeményez a sikerben bízó Magyarok Világszövetsége - nyilatkozta Patrubány Miklós elnök a Kolozsvári Krónikának. Patrubány úgy véli, ma már azok a magyar állampolgárok, akik kényelmességből nem mentek el szavazni, megbánták közönyüket és ma már sokkal nagyobb lenne a részvétel a népszavazáson.