Vilma
-8 °C
3 °C

Újabb sztrájkra készül a Volán

2003.01.21. 10:08
A Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) február elejére újabb sztrájkot hirdet, amennyiben január 31-ig nem tudnak megállapodni a Volán dolgozók bérfelzárkóztatásáról.
Február elején újra sztrájkba lépnek a Volán-dolgozók, ha szakszervezetüknek január végéig nem sikerül bérmegállapodást kötnie az ÁPV Rt.-vel - értesült a Magyar Hírlap. Az érdekvédők szerint a tulajdonos javaslata a hétfői egyeztetésen jottányit sem közeledett a szakszervezeti követeléshez.

Süketek párbeszéde

A szakszervezetek és az ÁPV Rt. hétfői egyeztetését Inokai Géza, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöke a bértárgyalásokat a "süketek párbeszédéhez" hasonlította. Eközben a tulajdonos ÁPV Rt. nagyon gálánsnak minősítette tegnapi javaslatát, bár az érdemben nem különbözött az eddigiektől.

Ötszázalékos bruttó béremelést és a tavalyi 20 ezer forintos kiegészítő juttatás béresítését ajánlották - mondta a Magyar Hírlapnak Inokai Géza. A szakszervezet azt szeretné, hogy a volánosok fizetése még az idén zárkózzon fel a nemzetgazdasági átlaghoz (a Pénzügyminisztérium szerint ez az idén 135 ezer forintra becsülhető), vagyis 25 ezer forinttal emelkedjen, ami mintegy 22 százalékos bérfejlesztést jelentene.

Lépcsőzetesen lehet emelni a béreket

Az ÁPV Rt. értetlenül áll a szakszervezet elutasító álláspontja előtt - áll szervezet sajtóközleményében. A vagyonkezelő a dokumentum szerint tegnap hároméves lépcsőzetes keresetemelésre tett ajánlatot: az idén 124 ezerre, jövőre 132 ezerre, 2005-ben pedig 140 ezer forint fölé emelkedne. Az ÁPV szerint ugyanis a 24 Volán-társaság jelenlegi gazdasági helyzete csupán lépcsőzetes bérfelzárkózást tesz lehetővé.

Azonban a munkáltató bérfejlesztési ajánlata egy évre szól és a szakszervezet nem látja biztosítottnak a felzárkóztatás további lépéseit.

Az érdekvédők már a január eleji sztrájk után kijelentették: szükség esetén készek az újabb demonstrációra. A KKSZ tegnap leszögezte: ha január 31-éig nem sikerül megegyezni, február elejére újabb sztrájkot hirdetnek. A Magyar Hírlap úgy tudja, a felek a hét közepén folytatják a tárgyalásokat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!