Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

'Ne az állam üdültesse a politikust'

2005.10.07. 13:30
Fel kell vállani a kormány karcsúsítását, és ezt a kormányüdülők eladásával is ki lehetne fejezni. Igaz, még pontos kimutatás sincs az üdülők számáról.

Semmi értelme a balatonőszödi kormányüdülő fenntartásának, így a létesítmény mielőbbi magánosítására lenne szükség, mondta Csőzik László, az SZDSZ Új Generáció elnöke pénteken a Pénzügyminisztérium előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Az Új Generáció javasolni fogja az SZDSZ parlamenti frakciójának, hogy a költségvetés tárgyalásakor a képviselőcsoport módosító indítványban kezdeményezze a kormányüdülők privatizációját. Ezek között is elsősorban a balatonőszödi üdülő magánosítása a legsürgetőbb, mondta Csőzik.

A rendszerváltás után sok vállalati üdülőt felszámoltak gazdaságossági okok miatt, így indokolatlan és igazságtalan, hogy a kormány extra szolgáltatást nyújtó üdülőt tartson fenn a kormánytagok kényelméért, mondta.

Az államnak nemcsak beszélnie kell a takarékosságról, hanem a spórolást saját magánál kell elkezdenie. A balatonöszödi kormányüdülő megszüntetése szimbolikus lenne. Ha a kormány felvállalja az állam karcsúsítását, akkor ezt kezdhetnék ilyen tettekkel, vélte Csőzik László.

Az egyébként sem jó megoldás, hogy az állam finanszírozza a politikusok üdülését. Hozzá kell nyúlni a "szent tehenekhez"- mondta az elnök.

Arra viszont nem tudott válaszolni, hogy mekkora kiadást jelent ezeknek az üdülőknek a fenntartása, és hány állami tulajdonú üdülő van Magyarországon. "Már megkértük ezeknek a pontos listáját, de még nem kaptuk kézhez" - mondta Csőzik László.