Judit
3 °C
6 °C

Gyurcsány 17-szer bérelt magángépet

2006.09.13. 16:07
A miniszterelnök eddig 17-szer utazott hivatalos útjain magángéppel, a legtöbb - egy kivételével - európai városba vezetett, ezeknek az összértéke összesen 117 millió forint volt. Gyurcsánynál Horn Gyula és Orbán Viktor is többet repült különgéppel, Boross és Medgyessy a lista végén kullog, igaz, az utóbbi egyszer például Indiába repült, 42 millióért.

Vlagyimir Putyinnal is találkozik Gyurcsány Ferenc Oroszország fekete-tengeri riviéráján. A Kreml tájékoztatása szerint az orosz elnök és a magyar kormányfő szeptember 18-án, Szocsiban, Putyin rezidenciáján tárgyal majd egymással, derült ki szerdán. Az Index információi szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bérelt géppel utazik az orosz elnökhöz.

17 út, 117 millió forint

A Miniszterelnöki Hivataltól a birtokunkba jutott felmérésből kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc 2004-es hivatalba lépése óta összesen 17-szer vett igénybe ilyen magángépet, és ezeknek az utaknak az összértéke 117 millió forint volt. A kormányfő 2004-ben Lengyelországba és Irakba látogatott, majdnem 10 millió forint értékben. A rá következő évben 12-szer, összesen 93 millióért utazott magángépen külföldre, kizárólag európai városokba. Gyurcsány Ferenc idén eddig három helyre - Belgiumba, Luxemburgba és Bulgáriába - repült bérelt gépen.

"Gyurcsány Ferenc mindig a legolcsóbb megoldást választja a szóba jöhető megoldások közül, és csak akkor kerülhet szóba a magángép bérlése, ha nincs más választás" - válaszolta kérdésünkre a kormányszóvivő. Danks Emese a nemrégiben kiderült, 5 milliós luxemburgi útról azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc és Jean-Claude Junckers luxemburgi kormányfő megbeszélése reggel 9 órakor kezdődött, és menetrend szerinti járattal csak úgy lehetett volna lebonyolítani a találkozót, ha a magyar delegáció már előző nap elutazik. Ez a megoldás viszont további kiadással járt volna az átszállás, illetve a szállodai költségek miatt, ráadásul a miniszterelnök korábban lekötött programjait is módosítani kellett volna, érvelt.

Adópénzek

Danks Emese elmondta, a mindenkori miniszterelnök egyike az öt közjogi méltóságnak, akiknek hivatalból különleges védelem jár. Szerinte így tehát az sem jelent igazi spórolást, ha a miniszterelnök nem hivatalos, hanem magánutazás keretében utazik külföldre. "Mert igaz ugyan, hogy ilyen esetekben az utazás költségeit nem, de a biztonsági kíséret ellátását - azaz a napidíjat, a szállásköltséget, az autóbérlést és még sorolhatnánk - ebben az esetben is az adófizetők finanszírozzák" - mondta a kormányszóvivő

Toplista

Mint a mellékelt táblázatból kiderül, a legtöbbször Horn Gyula élt a gépbérlés lehetőségével: 56 útja összesen 203 millió forintba került. A felmérés szerint Orbán Viktor béreltgépes repülőútjai vitték el messze a legtöbb pénzt a '90 utáni miniszterelnökök közül: ő egymaga nagyobb tételt jelentett a protokollkiadások között, mint a másik 5 kormányfő együtt. Orbán ötvenszer repült, 465 millió forintért. A dobogó harmadik fokán áll Gyurcsány a 117 millióba került 17 úttal. Boross Péter összesen háromszor bérelt különgépet ötmillió forint értékben, Medgyessy Péter pedig kétszer repült magángépen, egyszer például Indiába. 42 millióért.

Adatok a magyar kormányfők különgépes utazásairól
Antall József
Év Utazások száma Utazás értéke (millió Ft)
1990 4 n.a.
1991 8 n.a.
1992 4 n.a.
1993 2 3 millió Ft
Összesen 18
Boross Péter
1994 3 5 millió Ft
Összesen 3 5 millió Ft
Horn Gyula
1994 5 8 millió Ft
1995 23 68 millió Ft
1996 10 46 millió Ft
1997 13 58 millió Ft
1998 5 23 millió Ft
Összesen 56 203 millió Ft
Orbán Viktor
1998 - -
1999 9 51 millió Ft
2000 17 174 millió Ft
2001 19 176 millió Ft
2002 5 64 millió Ft
Összesen 50 465 millió Ft
Medgyessy Péter
2002 - -
2003 2 48 millió Ft
Összesen 2 48 millió Ft
Gyurcsány Ferenc
2004 2 10
2005 12 93 millió Ft
2006 3 14 millió Ft
Összesen 17 117 millió Ft

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.