Miklós
-7 °C
2 °C

Több mint 1,2 milliárdot költött a komány utazásra

2004.01.20. 21:30
A Miniszterelnöki Hivatal közzétette a kormánytagok 2002-es és 2003-as utazásainak listáját valamint költségeit. A dokumentumból kiderül például, hogy a Külügyminisztérium vezető tisztviselői a kormányváltás óta kétszázszor utaztak külföldre, a miniszterelnök pedig összesen negyvenkilencszer lépte át az országhatárt. A kormány öszesen több mint 1 milliárd 250 millió forintot költött külföldi utakra.
A MeH különösebb hírverés nélkül közzétett listájából kiderül, hogy a miniszterelnökség és a külügyminisztériumi teendők mellett az földművelésügy és a gazdaságirányítás a legutazásigényesebb kormányzati tevékenység Magyarországon. A kormány az elmúlt másfél éveben a kimutatások szerint több mint 1 milliárd 250 millió forintot költött a nemzetközi kapcsolatok utazásos fenntartására.

A lista alapján azonban látható, hogy a relatíve kicsi utazási keretet, 28,5 milliót felhasználó Belügyminisztériumban nem a tárcavezető, hanem Simonné Berta Krisztina utazott a legtöbbet. A Lamperth Mónika vezette tárca gyakran utazó helyettes-államtitkára időnként 3-400 ezer forintos napi költséggel utazott külföldre.

Belgium kétszer

A szintén kevéssé utazós, másfél év alatt 19,6 millióból gazdálkodó egészségügyi tárcánál Csehák Judit exminiszter kétnapos svájci utazása került a legtöbbe; a négyfős delegáció kétmillió forintból utazott. A foglalkoztatási tárcától Csizmár Gábor kétfős, belgiumi utazása 1,03 millió forintjába került az államkasszának, míg az akkor miniszter, Kiss Péter szintén Belgiumban néhány napos eltéréssel két fővel két napra csak a felét költötte.

A 64,6 millió forintot, az átlagnál jóval magasabb keretet felhasználó informatikai tárcánál Csepeli György államtitkár Egyesült Államokbeli utazása, amelyen tárgyalásokat folytatott a Magyar Technológiai Központról, azért érdemel figyelmet, mert az egyik legmagasabb költséget itt számolták el a küldöttség vezetője számára a tárcánál. A vezetőre jutó költség több mint 1,2 millió forint. A miniszter, Kovács Kálmán japán útján, ahol különböző szintű tárgyalások zajlottak, azonban ennél is több, 1,7 millió jutott a küldöttség vezetőjére. A Japánban tett látogatás négy főnek, öt napra hatmillió forintjába került a költségvetésnek.

A földművelésügyi tárcánál a külföli utazásokból Németh Imre miniszter mellett Szanyi Tibor politikai államtitkár is kivette részét. Az FVM kiugróan magas költségkeret számolt össze: 88 millióval Medgyessy Péter miniszterelnököt is beleszámítva a harmadik legköltségesebb utazó lett a tárcák sorában. A sporttárcától Gyurcsány Ferenc spanyolországi vízilabda döntőn való részvétele jelentett komolyabb érvágást, három napra a kétfős delegáció 1,4 millióért volt a helyszínen, míg Jánosi György utazásairól a lista nem tesz említést.

A miniszter százazerrel kevesebbért volt a helyszínen

A Honvédelmi Minisztérium Egyesült Államokbeli ötnapos, kilencfős delegációja 12,84 milllió forintjába került a költségvetésnek. Az utakra második legkevesebbet költő Igazságügyi Minisztérium elszámolásából kitűnik, hogy a II. Európai Jogászgyűlésre Görögországba utazó négyfős delegáció tagjai fejenként csaknem százezer forinttal többet költhettek, mint Bárándy Péter miniszter.

A legtöbbet természetesen a Külügyminisztérium tisztviselői utaztak, a kormányváltás óta kétszázszor, összesen 111,7 millióért. A tárca legolcsóbb kirándulása az a szlovákiai hivatalos út lehetett, amelyet egy 11 fős delegáció kevesebb mint 17 ezer forintból tett meg. A Környezetvédelmi Minisztérium vezetője, Persányi Miklós tavalyi kinevezése után azonnal útnak indult, másnap már Ukrajnában vett részt egy konferencián, majd onnan Észtországba utazott tovább. Elődje, Kóródi Mária legtávolabbra Finnországba jutott.

Medgyessy negyvenkilencszer utazott

A Miniszterelnöki Hivatalból Szekeres Imre államtitkár harmadmagával eltöltött másfél napos franciaországi útja csaknem 700 ezer forintjába került a költségvetésnek. Viszont Katona Tamás helyettes-államtitkár svédországi két éjszakás látogatása csak 650 ezer forintba került. Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter és Teleki László romaügyi államtitkár háromnapos római útja, amely a romák pápai audienciájához kapcsolódott, 717 ezer forintba került.

A kormányfő szabadságaival együtt összesen negyvenkilencszer lépte át az országhatárt. A legköltségesebb utazásait a népes delegáció miatt az indiai és a kínai programjai jelentették a költségvetésnek, amelyekbe azonban a tárcák is belefizettek saját kiküldöttjeik költségeire. A Medgyessy Péter vezette küldöttségek öszesen 193 millióba kerületek az elmúlt másfél évben.

A kulturális tárca tiszviselői 129-szer, az oktatási tárca vezetője, Magyar Bálint 18-szor járt külföldre, az OM tisztviselők összesen 114-szer, ugyanakkor ebben benne van Hiller István is, aki a ciklus elején még az oktatási tárcánál volt politikai államtitkár, később pedig a kulturális tárca vezetőjeként repülhetett külföldre.

A lista tartalmazza az olyan utakat is, amelyeket nem teljes egészében a költségvetés állt, hanem az utazások költségeinek egy részét vagy az egészet a meghívó fizette.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.