Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Torgyán szerint takarékosan utaznak tárcájánál

2001.01.13. 15:48
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) megállapításaival szemben Torgyán József úgy vélekedik, hogy az agrártárca általában "rendkívül alacsony összeget" költ a külföldi utazásokra, és azokon kis létszámú küldöttség vesz részt. A pénteken nyilvánosságra hozott jelentés szerint a legtöbb pénzt az agrártárca költötte külföldi utazásokra, összesen 82 millió forintot.
A Venezuelában tartózkodó Torgyán József az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy agrárdiplomáciai útjainak eredményeként Ázsia irányába negyvennyolc, a távol-keleti országokba pedig hatvan százalékkal növekedett a magyar mezőgazdasági termékek kivitele.

Torgyán József
- Nemcsak földművelésügyi miniszterként utazom, hanem mint a kisebbik koalíciós partner minisztere, így a venezuelai köztársasági elnök lát vendégül - fogalmazott, hozzátéve, hogy számos egyezményt írt alá nemcsak agrárminiszterként, hanem a kormány megbízásából is. Leszögezte, hogy olyan lehetőségeket készít elő jelenlegi dél-amerikai útja során, amelyek alapján egyértelműen lemérhető lesz az utazás hatékonysága.

Az utazások listáján elfoglalt második helyéről szólva azt mondta: ez összefüggésbe hozható azzal a ténnyel, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium rendkívül nagy, és mostanra már jelentős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal azon javaslatára reagálva, miszerint rendeletben kellene szigorítani a külföldi utak elszámolását és vizsgálni azok hatékonyságát, Torgyán József azt mondta, hogy helyesli a kezdeményezést.

A KEHI pénteken nyilvánosságra hozott jelentéséből kiderül, hogy az agrártárca vezetője 1999-ben kilencven napot töltött távol Magyarországtól, és ezzel a második legtöbbet utazó miniszter volt, illetve hogy egy-egy útja átlagosan 661 ezer forintba került. A jelentés szerint a legtöbb pénzt az agrártárca költötte külföldi utazásokra, összesen 82 millió forintot.

A jelentésből az is kiderül: Szabadi Béla, az FVM politikai államtitkára utazott 1999-ben a legdrágábban. A dokumentum megállapítja, hogy az államtitkár utazásai éppen négyszer annyiba (1 millió 288 ezer forint) kerültek, mint egy átlag magyar miniszter külföldi kiküldetése. Az USA-ba például éppen nyolcszor annyiba kerül egy első osztályú jegy, mint a kormány saját rendeletében az államtitkároknak engedélyezett turista osztály.

A jelentés letölthető word-formátumban.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!