Kié legyen Csillebérc?

2002.03.20. 12:45
Tovább folytatódott kedden a Magyar Állam kontra Magyar Úttörők Szövetsége polgári per a Csillebérci Gyermektáborért a Fővárosi Bíróságon. Újabb dokumentumok beszerzését, valamint a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) megszűnéséről, illetve a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (Demisz) megalakulásáról készült hangfelvételek hiteles lemásolását rendelte el a bíróság.
A csillebérci perben az Ifjúsági és Sportminisztérium azt kéri a bíróságtól: állapítsa meg, hogy 1989-ben a KISZ jogszerűtlenül ajándékozta a tábort a Magyar Úttörők Szövetségének (MÚSZ), és állítsa vissza az állam tulajdonjogát.

Az ISM szerint jogszerűtlen volt az ajándékozás

Szabó László, az ISM helyettes államtitkára korábban közölte, követelésüket arra alapozzák, hogy a KISZ már a megszűnését kimondó kongresszus után ajándékozta el a csillebérci ingatlanokat. Ezért azok jogszerűtlenül vannak az úttörőszövetség tulajdonában.

Deutsch Tamás sportminiszter azt kifogásolta, hogy az úttörőszövetség elnöke, Rácz Péter lakik abban a kétszintes, "luxus" vadászházban, amit meglátásuk szerint áron alul, 15 millió forintért adott el neki a körülötte fekvő 2600 négyzetméteres ősparkkal együtt a MÚSZ. A reális árat 200 millióra becsüli a sportminiszter.

Az ISM a KISZ utolsó kongresszusáról készült 75 darab kilencven perces kazettától reméli a döntő bizonyítékot a csillebérci tábor tulajdonjogáért folyó perben. A mostani tulajdonos Magyar Úttörők Szövetségének elnöke szerint ezeken semmi érdekes nem hallható, különben is az egész per egy "hihetetlenül nagy" tévedésen alapszik.

A MÚSZ szerint érvényes a szerződés

Rácz Péter úgy véli: a pernek nincs is valódi jogalapja, mert a bíróság bőven az ajándékozás után szüntette meg a KISZ-t. A MÚSZ álláspontja szerint nem lehet kétségbe vonni a földhivatal hivatalos bejegyzését. Úgy látják, hogy miután a szerződést a meghatározott időn belül nem támadta meg egyetlen érintett sem, ezért az jogszerű és érvényes.

Minden dokumentum kell

Csíkyné Szobácsi Júlianna bírónő szerint szükséges valamennyi, a csillebérci ingatlant érintő - így például a bérleti viszonyokról, vagy a jogátruházásokról szóló - szerződés megismerése is.

A szerdai tárgyaláson a bírónő a felperes kérésének eleget téve, elrendelte, hogy a Politikatörténeti Intézetben őrzött, a KISZ és a Demisz megszűnéséről, megalakulásáról, illetve jogutódlásáról készült hangfelvételek hiteles másolatát készítsék el és juttassák el a bírósághoz. A bírónő szeptember 27-re halasztotta a Csillebérc-ügy következő tárgyalását.

Tavaly is kevés volt az adat

A Fővárosi Bíróság tavaly nyáron már megkísérelt döntést hozni az ügyben, azonban az ehhez szükséges iratok nem álltak a testület rendelkezésére. A dokumentumok közül hiányzott a KISZ alapszabálya, a megszűnéséről szóló irat, s utódszervezetének, a Demisz alakuló ülésének jegyzőkönyve, vagy jelenléti íve.

A Fidelitas ifjúsági központot építtetne

A Fidesz - Magyar Polgári Párt és a Fidelitas közösen vállalja, hogy 2006-ra Csillebércen egy tízezer gyerek befogadására alkalmas modern ifjúsági központot építtet fel - jelentette be néhány napja Rogán Antal.