Sólyom László ma bejelenti a választások időpontját

2006.01.19. 07:04
A törvényi előírások miatt meglehetősen kevés lehetőség közül választhat az államfő az országgyűlési választások kiírásakor. Sólyom korábban úgy nyilatkozott, hogy politikai és gazdasági érdekeket egyaránt számításba kell venni.

A köztársasági elnök ma délelőtt tíz órakor jelenti be a parlamenti választások időpontját a Sándor-palotában. Ezzel hivatalosan is kezdetét veszi a választási kampány. Az alkotmány szerint az országgyűlési választást négyévenként április vagy május hónapban kell megtartani.

Mozgástér

Sólyom László
Fotó: Barakonyi Szabolcs

A sajtóban számos találgatás látott napvilágot, azzal kapcsolatban, hogy a törvényi előírások miatt - amik szerint például ünnepnapra és azt megelőző, vagy követő napra nem eshet a választás - meglehetősen kevés lehetőség közül választhat az államfő, amennyiben az eddigi szokásokkal összhangban vasárnapra tűzi a voksolás napját. Sólyom egy novemberi interjúban azt mondta, hogy már eldöntötte, mikorra tűzi ki a jövő évi választások időpontját, de a dátumot egyelőre nem hozza nyilvánosságra.

A Népszabadság novemberi interjújában arra a felvetésre, hogy szakértők szerint csak egyetlen időpont lehetséges, az államfő annyit mondott: "van mozgásterem". Sólyom László akkor kifejtette azt is: "A választás két fordulójának napját nem a pártok, hanem az egész ország érdekének figyelembevételével kívánom kitűzni. Itt politikai és gazdasági érdekeket egyaránt számításba kell vennem".

Verziók

A Fidesznek egy áprilisi időpont lenne kedvezőbb, hiszen kormányváltás esetén a legfőbb ügyészről az új Országgyűlés dönthet, bár kétségtelen, hogy Polt utódát Sólyom László államfő jelöli ki, aki nemrégiben azt nyilatkozta, hogy jelöltjének nevét már a választások előtt megmondja a félreértések elkerülése végett. A Fidesz emellett ezért is az áprilisi időpontot tartja a jobbik verziónak, mert álláspontjuk szerint minden megválasztott kormány négy évet kap a kormányzásra, és mivel 2002-ben is április elején voltak a választások, korrekt volna, ha 2006 is akkor lennének.

Valószínű a május 7. és 21.
Bár ünnepnap kivételével bármikor lehetnek a választások, hétköznap is, valószínűleg 2006-ban is vasárnap választunk. Az első fordulót két hét múlva követi a második, a választásokat április 1. és május 31. kell lezavarni. Ha szigorúan a törvényhez ragaszkodunk (amely előírja még, hogy figyelembe kell venni egy esetleges, a sikertelen választást követő 7. napon megismételt választási időpontot is), akkor csak május 7. és 21. lehet, de Sólyom közölte, ennél nagyobb mozgástere van. 1990-ben március 25. és április 8., 1994-ben május 8. és május 29., 1998-ben május 10 és május 24., 2002-ben április 7. és április 21. volt a választás napja.

A politikai elemzők szerint az is számít, hogy május 1. előtt vagy után választunk. Ha a húsvéti ünnepekhez közel esik a választások időpontja, az a konzervatív pártoknak kedvez. A május elsejei, hagyományosan baloldali ünnep és a hozzá tartozó médiaszereplések hasonló hatással lehetnek a magyar választókra, akiknek egy harmada kevéssel a választások előtt dönt arról, kire adja szavazatát.

Az MSZP-n belül egyes források szerint már nem ügy a választások időpontja, mivel Sólyom Lászlót nem tudják befolyásolni, ráadásul már a stagnáló népszerűségvesztés miatti nyári pánik sem érezhető a párton, amikor még úgy gondolták, minél később jönnek a választások, annál jobban össze tudják szedni magukat.

Közvetíti a tévé

Az MTV Híradója az m1 és az m2 csatornán teljes terjedelmében sugározza Sólyom László beszédét a Sándor-palota Tükör-terméből. Az MTV élő adásában az Országházból a négy parlamenti párt vezető személyiségei, míg a stúdióból választási és politikai szakértők, elemzők kommentálják az államfő döntését. A Duna Televízió híradója szintén élőben tudósít a Sándor-palotából. A Magyar Rádió is sugározza majd a bejelentést a délelőtti Krónika műsorában.

Délután az Országos Választási Iroda vezetője sajtótájékoztatót tart a választási iroda felkészüléséről és bemutatják a 2006-os választások hivatalos honlapját is, míg ezzel egyidőben Sólyom László köztársasági elnök Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével zárt megbeszélésen egyeztet a felmerülő kérdésekről.