A köztársasági elnök bruttó egymillió felett

2002.03.26. 16:37
A decemberben elfogadott törvény alapján hat közjogi méltóság - a köztársasági elnök, a négy ombudsman és az Állami Számvevőszék elnöke - vagyonnyilatkozatát hozták kedden nyilvánosságra. Mint Isépy Tamás, a parlament mentelmi bizottságának elnöke az MTI-nek elmondta, Mádl Ferenc köztársasági elnök, Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, általános helyettese, Takács Albert, Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos, Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, valamint Kovács Árpád ÁSZ-elnök egyaránt időben leadta bevallását.
A vagyonnyilatkozat leadásának határideje hétfőn, a törvény hatálybalépését követő kilencvenedik napon járt le. Megtették vagyonnyilatkozatukat a hat közjogi méltóság házastársai és velük egy háztartásban élő gyermekeik is, ezek a dokumentumok azonban nem nyilvánosak. Az alkotmánybírók ugyancsak időben leadták vagyonnyilatkozatukat, ezeket az Alkotmánybíróság Hivatala tartja nyilván. A vagyonnyilatkozatok tartalmát az Alkotmánybíróság teljes ülése ellenőrzi. A nyilatkozatok tartalma - a törvény szerint - nyilvános. A törvény szabta határidőn belül szintén leadta bevallását a Magyar Nemzeti Bank nyolc vezetője, ám ezen nyilatkozatokba nem lehet betekinteni.

Köztársasági elnök: havi bruttó 1 millió 57 ezer

A köztársasági elnök vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy havi adóköteles bruttó jövedelme 693 ezer forint, emellett a Magyar Tudományos Akadémiától havonta 288 ezer forint tiszteletdíjat, külföldi utazásaira pedig átlagosan havi 76 ezer forint napidíjat kap.

Mádl Ferenc felerészben tulajdonosa egy II. kerületi, 95 négyzetméteres társasházi lakásnak. Emellett több örökölt ingatlannal rendelkezik a Veszprém megyei Bándon, ahol ötödrészben tulajdonosa egy 100 négyzetméteres családi háznak, egy művelés alól kivett beépítetlen területnek, valamint 5 hektár szántónak. Az államfő felerészben 100 ezer forintnyi Matáv-, illetve Danubius-részvény tulajdonosa. Takarékbetétben 3,6 millió forint, 46 ezer dollár, 18 ezer 660 euró és 43 ezer 800 svájci frank megtakarítása van, szintén felerész tulajdonnal.

Rendelkezik ezen kívül három régi perzsa szőnyeggel és mintegy 2500 darab könyvvel. Ajándékként Mádl Ferenc többek között 200 ezer forint értékű asztali órát és egy 100 ezer forintra becsült XIX. századi orosz ikont tüntetett fel vagyonnyilatkozatában.

Állampolgári jogok ombudsmanja: eseti tankönyvírás

Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosaként sem szünetelteti egyetemi tanári (ELTE, SZIE) tevékenységét, amiből havi 370 ezer forint jövedelme származik. Eseti tankönyvírásból további évi mintegy 2 millió forint, tudományos publikációk ellenértékeként pedig körülbelü évi félmillió forint jövedelmet tüntetett fel Lenkovics Barnabás, aki értékpapírokba 1 millió 167 ezer forintot fektetett. Az ombudsman felerészben tulajdonosa egy II. kerületi társasházi lakásnak, akárcsak a Somogy megyei Gamáson egy 4112 négyzetméteres kertes üdülőingatlannak, valamint egy tiszanagyfalui szőlőterületnek és egy szántónak. Lenkovics Barnabás szolgálati gépkocsija mellett 1997 óta egy most 8 éves Volvo 440-essel is rendelkezik. Az ombudsman feltüntette, hogy összesen 1,9 millió forint tartozása van.

Általános helyettes: 1400 darabos lemezgyűjtemény

Általános helyettese, Takács Albert főiskolai tanárként a BKÁE Államigazgatási Karán havi bruttó 263 ezer forintot, publikációival pedig évi mintegy 200 ezer forintot keres. Takács Albert feleségével és gyermekével egy tulajdonában lévő II. kerületi, 130 négyzetméteres társasházi lakásban él. Szolgálati használatra egy SAAB személygépkocsit (és egy mobiltelefont) kapott, de 1991 óta egy Volkswagen Ventónak is tulajdonosa. Vagyonnyilatkozatában Takács Albert festményeket, grafikákat, egy 3200 kötetes jogi és társadalomtudományi könyvtárat, illetve egy 1400 darabos bakelit- és CD-lemez gyűjteményt is feltüntetett. Bankszámláján 3 millió forint és 7000 dollár van.

Adatvédelmi biztos: 15 éves vitorláshajó

Péterfalvi Attila vagyonnyilatkozatában havi illetményként 547 ezer forintos juttatást, valamint egy használatra kapott SAAB személygépkocsit és egy mobiltelefont jelölt meg. Az adatvédelmi biztos főiskolai docensként a BKÁE Államigazgatási Karán havi 150 ezer forintot keres. Nyilatkozatában szerepel, hogy egy 560 négyzetméteres veszprémi lakóépület, és egy fővárosi XI. kerületi, 58 négyzetméteres társasházi öröklakás tulajdonosa. Bevallásából kiderül továbbá, hogy kedveli a régi közlekedési eszközöket: 1998-ban egy most 15 éves vitorláshajót, tavaly pedig egy 1970-ben gyártott Volkswagent vásárolt. Értékpapírban 260 ezer forint Klub Abbázia Hotel részvénye, valamint 2,5 millió forintos bankszámlája van. Péterfalvi Attila egy betéti társaságban és egy kft.-ben is érdekelt.

Kisebbségi biztos: 5 hektáros ófalui erdő fele

Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa két érdi építési telek (az egyiken 163 négyzetméteres lakóház) felerészbeni tulajdonosa, negyedrésznyi tulajdonnal örökölt két pécsi ingatlant (társasházi lakás és egy ezer négyzetméteres gyümölcstároló), valamint övé egy 5 hektáros ófalui erdő fele is. Takarékbetétben 3 millió forintos megtakarítással rendelkezik. Egyetemi oktatóként (JATE, ELTE) havi jövedelme 140 ezer forint.

ÁSZ-elnök: 15,5 millió forintos tartozás

Kovács Árpád az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökeként 650 ezer forintos adóköteles bruttó jövedelmet vehet fel havonta. Emellett szellemi szabadfoglalkozásúként évi 300 ezer forintot, egyetemi oktatóként (ELTE, BME) további 935 ezer forintot keres. Az ÁSZ elnöke egy III. kerületi szövetkezeti lakás és egy XIII. kerületi társasházi lakás, valamint egy 1165 négyzetméteres verőcemarosi beépített üdülőtelek fele részének tulajdonosa. Nyilatkozatából kiderül, hogy Kovács Árpád használatra kapott személygépkocsija mellett egy 2000-ben vásárolt Renault Clióval rendelkezik. Az ÁSZ elnökének pénzintézeti számlakövetelése 2,2 millió forint, pénzintézettel és magánszeméllyel szembeni tartozása összesen 15,5 millió forint.