Már csak Kóka vagyonnyilatkozata hiányzik

2005.03.30. 17:55
Százmillió forintos jövedelme volt tavaly Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, a legnagyobb jövedelemmel, a nem képviselő kormánytagok Kóka János gazdasági miniszter, de ő eddig nem adta le bevallását. Somogyi Ferenc külügyminiszter még dobogós: a maga hatvannégymilliós éves bevételével.

Míg 2003-ban 81 404 977 forintos jövedelme volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, addig 2004-ben, azaz miniszterelnökké válásának évében már 100 522 457 forinttal gazdálkodhatott. Bár a szerdai Blikk tudni vélte, hogy a dokumentum tartalmazni fogja, milyen célokra használta fel a Gyurcsány-család a százmilliós összeget, erre azonban a vagyonbevallás nem ad választ. Kiderül belőle viszont, hogy a kormányfőnek továbbra is egy pápai ingatlan van a nevén: az öven négyzetméteres lakásban Gyurcsány korábbi nyilatkozata szerint az édesanyja él.

Egymilliója van folyószámlán Gyurcsányéknak

A kormányfőnek legutóbbi bevallásakor 1,9 millió forintja volt a bankban, 700 ezer abból is feleségével közösen. Az idei nyilatkozat szerint Gyurcsány saját számláján 202 ezer forint van, feleségével, Dobrev Klárával közös számlán pedig további 854 ezer forintjuk van. A kormányfő továbbra is százszázalékos tulajdonosa az Altus Rt.-nek, 4,4 százalékban az Aldo Kft.-nek, 8,3 százaléknyi tulajdonrésze pedig Ark Rt.-ben van.

A nem képviselő kormánytagok közül a legmódosabb politikus a szabad demokraták gazdasági minisztere, Kóka János, az ő vagyonnyilatkozata azonban még nemm érkezett meg, igaz holnap éjfélig módja van a tárcavezetőnek, hogy leadja bevallását.

Somogyi a harmadik legmódosabb

Somogyi Ferenc külügyminiszter a nem képviselő kormánytagok dobogóján harmadik a 2004-ben elkönyvelt 64 700 000 forintos jövedelmével. Egy első kerületi 94 négyzetméteres lakás felét tulajdonolja, birtokol egy négy négyzetméteres tároló helyiséget, illetve 1/20 részben tualdjonos egy osztatlan közös tulajdonú teremgarázsban.

A köztisztviselői illetményalap tízszeresét a külügyminiszter bútorai, illetve festményei lépik túl, illetve a két perzsaszőnyege. Bankban 5,6 millió forintot tart, illetve 600 amerikai dollárt és 87 585 eurót. Somogyi e mellett rendelkezik az ING Biztosítónál egy 82 millió forintos "nyitott" befektetéssel. A külügyminiszter ilyen vagyoni helyzete ellenére érthetetlen módon 73 227 forintos lakáskölcsönt is "nyög".

Göncz lakást vett gyermekének

Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter 2003-ban valamivel több mint tíz, tavaly pedig már több mint 18 millió forintot keresett. Egy XII. kerületi 67 négyzetméteres lakás felét tulajdonolja, illetve ugyancsak fele részben birtokol egy 42 négyzetméteres lakást. Ez utóbbi ingatlanhoz megjegyzésként a miniszter oda írta, hogy "lakásvétel a gyermekünk részére". Göncz Kinga egy Toyota Yarissal rendelkezik, illetve nyolcmillió forint van a bankszámláján. Ugyanakkor az esélyegyenlőségi miniszternek van lakáshitele: az 5,5 milliós tartozást 2013-ig kell rendeznie.

Persányi a legeladósodottabb miniszter

Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter 2004-ben nettó 8,7 millió forintot keresett, egy VI. kerületi 116 négyzetméteres lakásban tulajdonos 200/10000 arányban, Kismaroson pedig egy 962 négyzetméteres ingatlana van. Bútorai, dísztárgyai festmémyei vannak a szabad demokrata miniszternek, aki a Fundamenta Szövetkezetnél 830 ezer forintos befektetéssel bír és 1,9 milliója van az MKB-ban. Persányi valutában tárolt pénze forintra átszámítva csaknem 16 millió forintot tesz ki. Persányinak van lakáshitel hátraléka is: a több mint 44 millió forintot 2012-ig kell törlesztenie. Persányi munkáltatói kölcsönt is felvett, a 352 ezer forintot ugyancsak 2012-ig kell törlesztenie.

Petrétei József igazságügy-miniszter 2003-as jövedelme valamivel meghaladta a 10 millió forintot, tavaly pedig 14 millió forintot keresett. Tulajdonol egy kozármiszenyi 132 négyzetméteres ingatlan felét, egy 58 négyzetméteres pécsi lakás felét, valamint egy ugyancsak pécsi 54 négyzetméteres lakás ¼-ét. Petrétei e mellett birtokol egy Nissan Almérát, 1,25 milliója van az egyik és 360 ezer forintja van a másik bankban. Lakáshitele 2003. óta van a húsz éves futamidő alatt 14 millió forintot kell törlesztenie.

Rácz Jenő egészségügyi miniszter 2003-ban 6,1 millió forintot keresett, tavaly pedig 8,6 millióból gazdálkodhatott. A miniszternek egy Renault Meganja és egy nem lakáscélú, 245 négyzetméteres ingatlan 2/26-a van a nevén Az egészségügyi miniszternek bevallása szerint nincsen pénzintézeti számlakövetelése, vagy nagyobb értékű ingatlana.