Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Orbán: 'Fáj nekem, hogy a vidék tespedt és mozdulatlan'

2006.04.16. 09:59
A Fidesz elnöke saját kudarcának érzi, hogy nem közelített a budapestihez a vidéki részvételi arány. Lendvai Ildikó irigyli Dávid Ibolya nehéz helyzetét.
Az MDF tagok és szavazók kormányváltást kívánó része mellett a vidéki, falusi szavazókra is számít az országgyűlési választások második fordulójában a Fidesz elnöke, aki erről a Vasárnapi Újság című rádióműsorban beszélt.

Orbán Viktor szerint "van még egy komoly tartalék (...). Fáj nekem az, ahogy a vidék tespedt és mozdulatlan. Az egyik stratégiai célom egyébként az volt ebben a kampányban, és ebben kudarcot vallottam (...), hogy a budapesti részvételi arányhoz közelítsük (...) a vidéki részvételi arányt".

Álláspontja szerint hosszabb távon nem lehet, hogy az ország háromnegyed része kizárja magát az ország sorsát meghatározó közös döntésből. Hozzátette: e passzivitás okát most még nem ismeri.

A választás után is lehet rá számítani

Orbán Viktor közölte: az MDF tagok, helyi vezetők, szavazók között sokan vannak, akik a kormányváltás érdekében szavaztak a kisebbik jobboldali pártra. Így e körre szintén számít a második fordulóban. A politikus miniszterelnök-jelöltségéről való lemondásával kapcsolatban azt mondta: két egyaránt fontos szempontot kellett figyelembe vennie a döntéskor. Ezek a hűség és az áldozat.

Úgy fogalmazott: "(...) áldozat abban az értelemben, hogy ne legyek az én személyemnél fontosabb cél elérésének akadálya. Ezért kellett a miniszterelnök-jelöltségtől félre lépnem. Ugyanakkor a hűség, ami azt jelenti, hogy természetesen vezetem tovább a kampányt, vezetem Fideszt, rám lehet számítani. A következő napokban is az élen megyek, sőt a választások után is lehet rám számítani, mert maradok, és ha van bizalom, én fogom vezeti a Fidesz Magyar Polgári Szövetséget a jövőben is".

A Fidesz elnöke úgy vélekedett, a választások első fordulója után derült ki, hogy a Fidesznek van esélye arra, hogy kormányt alakítson, de "csak a demokrata fórummal együtt, önállóan nem". Ám kiderült az is, hogy az MDF "belőlem nem kér" - mondta Orbán Viktor, aki szerint most nem érdemes azzal foglalkozni, hogy az MDF miért döntött így, hiszen az idő kevés, most cselekedni kell.

Lendvai irigyli Dávid Ibolyát

Lendvai csokinyuszija, Orbán báránypáca
Mindkét műsorban szóba került a húsvét. Orbán az ünnepekre vonatkozó kérdésre, miszerint lesz-e módja bensőséges családi ünneplésre, úgy válaszolt: "leszámítva háborút meg árvizet nem tudok elképzelni olyan dolgot, amely a húsvéti ünnepeket megelőzze". Azt is hozzátette, feleségével elmennek a feltámadási körmenetre. "A sonkát beáztattam, (...) a bárányt bepácoltam, és hétfő kora délutánra a húsvéti bárányt meg is sütöm". Lendvai Ildikó húsvét alkalmából csokoládébárányt adott ajándékba a vele interjút készítő Lakat T. Károly műsorvezetőnek.

Magyarországi politikus még nem volt olyan nehéz helyzetben a rendszerváltás óta, mint most Dávid Ibolya, mondta Lendvai Ildikó vasárnap reggel a Nap-Kelte című tévéműsorban. A politikus hozzátette, irigyli képviselőtársát, hogy ilyen történelmi lehetőséget kapott. "Nemcsak az lehet a kérdés számára, hogy ő most ellenáll-e különböző zsarolásoknak, fenyegetéseknek, álságos kérleléseknek, hanem az is, hogy az érzelmi erősség mellett egy komoly agymunkának kell zajlania benne. Neki el kell dönteni, hogy hosszú távon mi a jobb a jobboldalnak" - mondta az MSZP politikusa.

Az lehet a nehéz az MDF elnöke számára, hogy azt a rövid távú érdeket tartsa-e szem előtt, hogy Magyarországnak egy jobboldali kormánya legyen, vagy azt a hosszú távú érdeket, hogy legyen egy erős, az európai konzervativizmusra valóban hasonlító magyar párt - tette hozzá a politikus.

Lendvai Ildikó az országgyűlési választások második fordulójáról szólva elmondta, hogy szerinte a baloldali szimpatizánsokat általában nehezebb rávenni, hogy a második körben is elmenjenek szavazni, de most ez szerinte sikerülni fog, mert a rendszerváltás óta először van esélye egy politikai oldalnak, hogy másodszor is kormányt alakítson. A politikus szerint a szocialista szavazók nem annyira "fanatizáltak" mint a jobboldaliak. Lendvai úgy látja, hogy a "másik oldalon nagyobb a presszió".