Kiáll a szocialista párt Kökény mellett

2004.03.27. 17:30
A szocialista párt szombati választmányi ülésén több képviselő azon félelmének adott hangot, hogy a gyógyszergyártók és forgalmazók valamint a kormány vitájának végeredményeként bizonyos gyógyszerek eltünhetnek a patitkák polcairól. Kökény Mihány miniszter azzal nyugtatta meg őket, hogy konfliktus helyett, "csendes tárgyalásokon" egyeznek majd meg a gyógyszercégekkel. A választmányi ülés előtt Hávelné Szatmári katalin, a Gyógyszerész Kamara elnöke petíciót adott át Jánosi György választmányi elnöknek, amelyben a tárgyalások folytatását kéri rajtuk keresztül a kormánytól
Az egészségügyi reform volt a téma a szocialista párt szombati választmányi ülésén. Kökény Mihály egészségügyi miniszter vitaindító anyagot osztott szét a meglehetősen létszámhiányos testületnek. A miniszter felszólította a szocialista pártot, hogy legyen mersze végigvinni az egészségügy reformját. Szerinte ugyanis változtatni kell az intézményrendszeren, a pályázati feltételeken, az irányított betegellátás kérdésében. A "kórházak a jelenlegi viszonyok között már középtávon sem finanszírozhatók" - mondta Kökény. Vojnik Mária, a minisztérium politikai államtitkára, a zárt ülésen a folyosóra is kihallatszó felszólalásában azt kérdezte nagy hangon: "ezt akarjátok ti konzerválni?"

"Elfogynak a patikából a gyógyszerek?

Szó esett a gyógyszercégekkel folytatott vitáról is. Volt olyan képviselő, aki azon aggodalmát osztota meg a minisztérium két vezető tisztviselőjével, hogy a cégek el fogják hagyni az országot, így bizonyos termékek eltünhetnek a patitkákból. Kökény viszont megnyugtatta, nem keresik a konfliktus, hanem szolíd, csendes szakértői tárgyaláson fognak megegyezni a gyógyszerpiac résztvevőivel. A választmány témaválasztása miatt az ülés előtt Hávelné, Szatmári Katalin, a Gógyszerész Kamara elnöke petíciót adott át az elnöknek, amelyben a kormányt a tárgyalások folytatására kérte. Jánosi György választmányi elnök azt mondta, az MSZP támogatja a minisztert.

Baloldali fogalom és a Fidesz

Jánosi Görgy az ülés utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy Tóth András a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter megnyugtatta a választmányt, Magyarországon "mindenki biztonságban van". A testület szerint is szükség van a prevencióra kiadott többletköltségekre. A Fidesz a választmányi ülésével egyidőben zajló tömegrendezvényével kapcsolatban Jánosi megjegyezte, a hármas szlogen, "munka, otthon, biztonság" azt jelzi, hogy a két nagy párt és a kormány céljai egybevágnak egymással. A munka például kifejezetten baloldali fogalom, mondta Jánosi, aki szerint így normális együttműködés jöhet létre az MSZP és a Fidesz között.

A közvéleménykutatási adatokkal kapcsolatban Jánosi azt mondta, hogy az erőviszonyok még kiegyenlíthetők és harmadjára is meg tudják verni a Fideszt.