Tizenévesekre is hajtott a III/III

2005.03.11. 13:57
Az Index sorozatot indított, amelynek célja, hogy bárki elmondja saját vagy családtagja történetét, hogyan próbálta beszervezni a III-as főosztály, miként állították munkába, vagy éppen ellenkezőleg, hogyan sikerült megmenekülnie az állambiztonsági szolgálat elől. Alább olyan "kisemberek" személyes történeteit olvashatja, akik harmadik körben erre a címre elküldték történetüket az Indexnek.

Coming out

Az Index sorozatot indított el, amelynek célja, hogy akik valaha is kapcsolatba kerültek a rendszerváltás előtti Belügyminisztérium III-as főcsoportfőnökséggel, leírhassák történetüket, hogyan szervezték be őket, vagy éppen ellenkezőleg, miképpen mondtak nemet a beszervezési kísérletre. Amennyiben Ön vagy családtagja ellenállt, esetleg meggyőződésből, zsarolás miatt, vagy félelemből igent mondott a szervezetnek, kérjük ide írja meg történetét. Harmadik cikkünkben olyan "kisemberek" történetét olvashatja, akiket a román titkosszolgálat szervezett be, és olyan történet is nyilvánosságra kerül, amelyből kiderül, a BM a tizenéveseket sem kímélte.

(Az első részben az állítólagos Antall-féle listán szereplők valamint egy nyíregyházi újságíró történetét olvashatták. A második cikkünkben már "kisemberek" személyes történetei, valamint Szegvári Katalin második és Gyulay Endre sajátos bocsánatkérő levele szerepelt.)

A hetvenes években nem volt tanácsos ugyanarra a helyszínre utazni, a nyaralási célpont "gyakori" meglátogatása ugyanis felkeltette a Belügyminisztérium figyelmét, aminek következtében az utazás részleteit nem csak a barátoknak, hanem egy nyomozónak is el kellett mesélni, amit Büki László története illusztrál.

Az imperializmus a Coca Colán és a beat-zenén keresztül mérgezte a kommunista Magyarország ifjúságát. A Belügyminisztérum a fiatalok védelmében tizenéveseket akart beszervezni, és képes lett volna az ország összes iskolájából kicsapatni azokat a diákokat, akiket megérintett a nyugati-kultúra. Bodor Lászlót egykori igazgatója mentette meg a BM-től.

A román titkosszolgálat számára fontos információs bázist jelentett a magyar turistákat Erdélyben kalauzoló idegenvezető. Kincses Zoltán édesapja, a Román-Magyar Baráti Társaság tagjának beszervezését mesélte el, édesapja kérésére.

B. A. nevű olvasónk kérte, hogy nevét ne hozzuk nyilvánosságra. A volt MÁV-alkalmazottat még 1981-ben szervezték be, amikor katonáskodott. Jelentéseinek lényegét igen tömören foglalta össze.

Zimányi Tibor, aki a Magyar Demokrata Fórum, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága és Recski Szövetség tagja is volt, szintén szerepel az állítólagos Antall-féle ügynöklistán. Az Indexhez eljuttatott levelében felháborodottságát fejezi ki és visszautasítja a feltételezést, hogy bármilyen módon együttműködött volna a III-as főcsoportfőnökség bármelyik oszályával. Szerinte feltehető, hogy 1989-90-ben a lista készítői (akik az 57-es ügyeket és személyeket már aligha ismerték), anélkül, hogy a dossziék tartalmát elemezték volna, a dossziék léte, illetve az azokból kigyűjtött névsor alapján - akár külön rosszhiszeműség nélkül is - "ügynöklistára" helyeztek.