Csúcs aláírásgyűjtést szervez Torgyán leváltásáért

2001.01.08. 08:50
Bár a Chilében tartózkodó Torgyán József pártelnök úgy véli, nincs válság az FKGP-ben, ennek ellentmondani látszik, hogy a hétvégén lemondott frakcióvezető-helyettesi posztjáról Pokol Béla és Lányi Zsolt alelnök is. A Liebmann Katalin felfüggesztése körüli botrányt tetézi továbbá, hogy Csúcs László aláírásgyűjtést szervez az FKGP alkotmányának módosítására, mely lehetővé tenné Torgyán József leváltását is.
A dél-amerikai körúton tartózkodó Torgyán József a Népszabadságnak vasárnap úgy nyilatkozott, nincs válság a kisgazdapártban. "El tudnák azt képzelni, hogy akkor ilyen hosszú útra indultam volna? Vajúdnak az egerek, hogy hegyet szüljenek" - jegyezte meg a pártelnök. Torgyán József szerint a kisebbségnek tudomásul kell venni a többség döntését, épp ezért teljesen értelmetlen előre hozott vitát folytatni a frakcióvezető-helyettesi posztokról.

Csúcs László
már nem először kerül összetűzésbe a pártelnökkel
Ugyanakkor szombaton Pokol Béla, vasárnap pedig Lányi Zsolt alelnök is lemondott frakcióvezető-helyettesi posztjáról. A gödi határozatot, mely szerint a vidéki szárny erősítésével egy időben Horváth Bélát, Várhelyi Andrást és Lányi Zsoltot vissza kell hívni a képviselőcsoport frakcióvezető-helyettesi posztjáról tehát magára vette Pokol Béla is. Az elnöki tanácsadó döntését a frakcióvezetés egységének fenntartásával indokolta, míg Lányi úgy nyilatkozott, nem kívánta megvárni, amíg leváltják. Lányi Zsolt, aki lemondott alelnöki posztjáról is, úgy véli, nagyon zavaros az elnökség gödi határozata.

Orbán felszólította Torgyánt, hogy tegyen rendet a pártban

A Népszabadság információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök a hétvégén felhívta telefonon Torgyán Józsefet, és felszólította, mihamarabb tegyen rendet a pártban. Csúcs László szerint ugyanakkor nemcsak a kisgazdapárt reformerei, hanem a Fidesz is katalizálja a "tisztulási folyamatot" a pártban, melynek a politikus szerint Torgyán menesztése a záloga. Csúcs László, az FKGP parlamenti frakciójának tagja nyíltan és többször is összekülönbözött már a pártelnökkel.

A politikus a Magyar Hírlapnak adott interjújában elmondta, Torgyán "az FKGP vezetőjeként bőven bizonyította "rátermettségét" azzal, hogy a pártnak sikerült elérnie a kétszázalékos támogatottságot". Csúcs, aki nem tagja a pártnak, úgy látja, az FKGP egyetlen túlélési esélye, ha a mostani pártelnök helyett megtalálják azt a vezető személyiséget és azt a csoportot, amely képes a kisgazdákat erről a holtpontról kimozdítani. Csúcs László ennek érdekében aláírásgyűjtést szervez a pártalkotmány módosítását - és Torgyán leváltását - lehetővé tevő nagygyűlés összehívására. Véleménye szerint a pártelnök ugyanis bebetonozta magát a vezetői székbe.

A párt 'egyik' ifjúsági szervezete Csúcs mellé állt

"Torgyán József a legfőbb felelős történelmi pártja szétveréséért. Miként a kormányzást és a politikát is hozzáértőkre, szakemberekre, úgy Torgyán Józsefet is szakértőkre kell bízni: a cezaromániás pártelnök egy alapos pszichiátriai elemzés és alighanem kezelés alanya kellene hogy legyen" - reagált a Független Ifjúság az FKGP körül kialakult helyzetre. Mint a párt ifjúsági szervezetének közleménye kimondja, a Független Ifjúság a Kisgazdapárt vezetésére legalkalmasabb személynek Csúcs Lászlót tartja, aki "gerinces kiállásával és határozottságával alkalmas lehet a szükséges rendcsinálásra." A Független Ifjúság nevében Balogh Richárd elnök arra szólított fel minden tenni akaró kisgazdát, hogy támogassák Csúcsot a Kisgazdapárt megtisztításáért indított küzdelmében.

Szerkesztőségünkhöz eljutatta nyilatkozatát a Független Ifjúság (FI) Országos Elnöksége is, amely tiltakozik az ellen, "hogy leváltott korábbi vezetői(...)továbbra is az FI legitim vezetőiként tüntetik fel magukat különböző sajtóközleményekben". Gulyás Balázs, Győr-Moson-Sopron megyei kisgazda elnök indoklása szerint a "Független Ifjúság volt vezetőit a tagság ez év február 19-én országos nagygyűlés keretében leváltotta, melyet megerősített a Fővárosi Bíróság március 20-i döntése, mely a Dr. Imrédy Szabolcs vezette elnökséget első fokon bejegyezte".

Torgyán nem tekinti véglegesnek Lányi lemondását

- Engem nem ért váratlanul az a tény, hogy Lányi Zsolt barátom lemondott az alelnöki tisztségről - nyilatkozta Torgyán József a Magyar Rádió Krónikának adott hétfői reggeli interjújában. A pártelnök közölte, mivel Lányi nem vett részt a gödi elnökségi ülésén ő már sejtette, hogy a 72 éves politikus be akarja fejezni politikai tevékenységét. Torgyán ennek ellenére addig nem tekinti véglegesnek az alelnök lemondását, amíg nem beszélt vele személyesen.

Torgyán József pártelnök
"Kettészakadás nincs, és nem is lesz!"
A pártelnök meglepőnek nevezte azt a párton belüli aláírásgyűjtési kezdeményezést, amely egy nagygyűlés összehívására, s az elnöki pozícióból történő leváltására irányul. Mint mondta, "Csúcs képviselő úrnak nem volt elég két és fél év ahhoz, hogy a Független Kisgazdapártba belépjen és megpróbálja megszolgálni azt a nagyvonalúságot, hogy megelőlegeztük számára a képviselői mandátumot". Torgyán hozzátette: "nemhogy kettészakadás nincs, és nem is lesz, hanem a kisgazdapárt olyan erőt képvisel, amit még Csúcs László is meg fog érteni majd, ha a január 25-ei frakcióülésen szembe kell néznie a tényekkel". Csúcs László az MTI-nek adott nyilatkozatában közölte, nem lép be a kisgazdapártba, meglátása szerint azonban nem kell ahhoz párttagnak lennie, hogy aláírásgyűjtést szervezzen. A politikus úgy tudja, egyelőre nincs szó a frakcióból való kizárásáról.

Lányi Zsolt a kisgazda elnök nyilatkozatára közölte, lemondása az alelnöki és a frakcióvezető-helyettesi posztról végleges, és valóban nem kíván indulni a 2002-es választásokon. A politikus azonban közölte, továbbra is az FKGP-ben kíván tevékenykedni, ezt "azért is jelentettem ki már többször, hogy engem ne lehessen ijesztgetni azzal, hogy ha nem megfelelően viselkedem, akkor nem lehetek országgyűlési képviselő a következő ciklusban."

Kettészakadhat a kisgazdapárt

Liebmann Katalin, a párt budapesti elnökének és a teljes fővárosi elnökség felfüggesztésével az FKGP nagyjából máris kettészakadt. Az egyik szárny, a fellázadt kisgazdák Molnár Róberttel az élen, továbbra is állítják, hogy az FKGP év végi maratoni gödi ülésén az országos elnökség nem hatalmazta fel Torgyán Józsefet arra, hogy menessze Liebmann Katalint a fővárosi elnöki posztról.

A másik szárny, a párt elnökhű tagjai azonban úgy vélik, Molnár Róbert rosszul és hiányosan vezette a gödi elnökségi ülés jegyzőkönyvét, ezért nem szerepel a dokumentumban a Liebmann menesztéséről szóló határozat. A Torgyán József felhatalmazásával szombatra összehívott rendkívüli ülésen az ellentmondások ellenére az országos elnökség megerősítette ezt a határozatot.

Ezzel egyidőben a vezetőség felfüggesztette Liebmann párttagságát, valamint felkérte a párt főügyészét, Bánk Attilát, hogy indítson fegyelmi eljárást a fellázadt exelnök ellen. Torgyán szerint minderre azért került sor, mert a párt megyei elnökei ráébredtek, a főváros nem dolgozik kellőképpen a párt érdekeiért. "Liebmann Katalin nagyon szép, nagyon csinos, de sajnos nem tudott elég hatékonyan dolgozni".