Választások percről percre

2006.04.23. 21:19

Nem sokon múlt, hogy az MSZP egyedül szerezzen abszolút többséget. A koalíció az eddiginél kényelmesebb többséggel folytathatja a következő négy évet. Orbán közölte, hogy a Fidesz elnölksége benyújtja a lemondását, és azt is egyértelművé tette, hogy minden felelősség őt terheli. Az MSZP már a koalíciós kormányzásra és az önkormányzati választásra készül. Kuncze nem akar miniszter lenni, de egy miniszterelnök-helyettesi poszt szerinte létrejöhet.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A részvények, a forint és az állampapírok árfolyamában is átmeneti megnyugvás és enyhe emelkedés várható a választások lezárulta és a koalíció győzelme után, mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője vasárnap este. A szakértő szerint a befektetők figyelme a belpolitikai bizonytalanság után újra a fundamentumokra irányul majd, hosszú távon azonban a változások iránya a költségvetési döntésektől függ. Suppan Gergely utalt a pénzügyi lépések közelmúltban kiszivárgott részleteire, amelyek szerint jelentős elvonások érvényesülnek majd. Hangsúlyozta azonban, hogy a megszorító intézkedések önmagukban nem elegendőek, a befektetők mélyebb strukturális változásokat várnak el; a hitelminősítő intézetek lebegtetni fogják Magyarország besorolását, amíg a valós reformok el nem indulnak.
  • Mély tisztelettel, de némi értetlenséggel figyeltem Orbán Viktor beszédét. Se az ötmillió csalásról, se az Eperjes művész úr elleni aljas rágalomhadjáratról, se a komcsik hazugságairól és elhallgatásairól nem beszélt. Szóltam Ajtonynak és Hunornak, hogy egyelőre várjanak a híddal, csütörtökön igazít el a tábornok úr. Négy éve a polgári köröket mondta, kíváncsi vagyok, most mit kapunk Tőle.

    Dávid Ibolyának persze megint első dolga volt a Fidesz mocskolása. Elnökasszony, nem volna egyszerűbb belépni az MSZP-be? Ki hiszi még el ezt a kutyakomédiát?

  • Az MDF elnöke mindenekelőtt gratulált a győzteseknek, majd arról beszélt, hogy földindulásszerű változások lehetnek a jobboldalon a következő időszakban. „Magyarország ma egy választás után van. Nagyarányú átrendeződés előtt áll a jobboldal. Tetszik, nem tetszik a célok és módszerek újragondolása van napirenden.” Az MDF nem haszonélvezője a változásoknak, hanem elindítója, értvelt a pártelnök, aki szerint azzal, hogy bejutottak a parlamentbe a választók az elvszerű politizálást pártolták.
  • „Győztünk, de tudjátok, a győztesnek van egy fontos felelőssége, tudniillik, hogy ezzel a győzelemmel egész Magyarország nyerjen – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Hiszek Magyarországban, hiszek a kézfogás erejében, hiszek az összekapaszkodás elkerülhetetlen törvényszerűségében.”
  • Kuncze Gábor még nem közölt konkrétumokat a koalíciós tárgyalásokon képviselendő SZDSZ-es politikáról, annyit azonban elmondott, hogy a jövő héten megkezdődnek a tárgyalások. Hétfőn az SZDSZ még házon belül egyeztet, így legkorábban kedden ülhetnek tárgyalóasztalhoz a koalíciós pártok. Mint mondta „először a programokat kell egyeztetni, aztán a kormány méretét, aztán lehet beszélni tárcákról és személyekről”. Sajtótájékoztatóján az egészségügy, a szociális juttatások, a gazdaságpolitika és a közigazgatás kérdését emelte ki, amivel azért érzékeltette az SZDSZ prioritásait.

    Az SZDSZ kampánystábjától származó értesüléseink szerint Kuncze egyébként egy pillanatig sem tartott attól, hogy a szocialisták abszolút többségbe kerülnek. A hét második felében már azt mondta, ennek csak annyi az esélye, mint annak, hogy a Fidesz képes fordítani.

  • Wahorn Andrást még a 95%-os feldolgozottságnál értük utol, és bár rádión követte a választás alakulását, különösebben nem hozta izgalomba az állás. Nem volt szavazni – amerikai–magyar kettős állampolgárként nem is tudja, hogy neki lehetett-e volna –, de mint elmondta, az alatt a másfél év alatt, amióta itthon tartózkodik, nem is látott olyan politikust, olyan politikai kultúrát, akire-amire rábízta volna a szavazatát. Arról sincs igazán meggyőződve, hogy a demokráciát a magyaroknak találták ki, igaz, az amerikaiakban sem teljesen biztos. Odakint a legutóbbi elnökválasztás előtt kapta meg az állampolgárságot, amivel szavazati jog is járt: „Akkor nagyon elkeserítő volt a helyzet, de akkor sem láttam olyan jelöltet, akiben megbízhattam volna.”

    Az A.E. Bizottság egykori frontembere mindig is anarchistának érezte magát: „Nehezen csatlakozom pártokhoz vagy csoportokhoz, amit én érzek a világról, azt kevesen érzik, és senkire sem erőltetném a véleményemet.” Hiteles politikusként Tamás Gáspár Miklóst említette: „Szeretem őt hallgatni, de nem tudom, mennyire Che Guevara típus: más dolog meglátni a problémákat, és más megoldani azokat. Nem tudom, van-e olyan, aki ezt a kettőt egyesíti magában a magyar palettán.”

  • Dávid Ibolya megzökkent nagybeszéde közben, amikor a kihangosított közszolgálati tévé, amely addig közvetítette az MDF elnökének beszédét, Orbán Viktor miatt lekeverte őt. A pulpitus mellett álló plazmatévén a választási eredményeket elemző nagybeszéd közben egyre csak a Fidesz elnöke jelent meg amint híveihez szól.

    A váltás miatt Dávid egy pillanatra abbahagyta szövegének felolvasását, de a környezetében állók hangos bíztatására, hogy „minket ez érdekel, minket ez érdekel”, kis zavar után folytatta vége felé közeledő beszédét.

  • Orbán az épületen kívül, a drukkereknek is mondott egy beszédet. Ebben nagyjából megismételte benti beszédét. De külön szólt a fiatalokhoz: „A jövő azokon múlik, akik megnyerték a választást, viszont rajtatok, fiatalokon áll.” Összefogás nélkül nem lehet nyerni, a második forduló azon vérzett el, hogy az MDF-el nem sikerült megállapodniuk. Orbán azt mondta, azon fog dolgozni, hogy ezt a 2,2 milliós közösséget megerősítse. Nem sokkal a szónoklat után a pártelnök elhagyta a helyszínt.

    Az ajtóban Varga Mihály alelnöknek egy erdélyi szimpatizáns odasúgta: „Holnap is felkel majd a nap.”

    A Fidesz választási központjában elkezdték lebontani a díszleteket, a tortához nem nyúlt senki. Azt csütörtökön, a Fidesz-frakció alakuló ülésén eszik majd meg.

  • „1957. május elseje effektus„ – mondja a fideszes középkádár, a barátja, akit nem ismerek, szomorúan rábólint. A gótikus Fidesz-kampányközpont aulájában próbálom felmérni, hogy a következő hetekben tovább szurkálják-e a hosszú tűket a viaszból készült Dávid Ibolya- és Gyurcsány Ferenc-bábukba a hithű fideszesek, vagy esetleg feltámad az önkritika.

    Három, többé-kevésbé a tűz közelében lévő, és persze szigorúan névtelen aktivistával sikerült beszélnünk, és közülük ketten is kimondták a „stratégiai hibákat követtünk el” szókapcsolatot.

    Ez alapján persze a világért sem mernénk állítani, hogy Deutsch-Für Tamást és Rogán Antalt lovak közé kötözve fogják végighúzni a Rákay Philip birtokán elterülő igen tüskés málnásban, de az legalább világos, hogy a tűzhöz közel állók szerencsére nem a Magyarok Istenét vagy a Kommunizmus Kísértetét vádolják. A Nép jól megkapja a magáét a mezei bámészkodóktól, de még a szónokoktól is.

  • Gyurcsány miniszterelnök úr győzelmi beszéde közben egy egész csomag papírzsebkendőt telesírtam. Soha még ilyen emelkedett, mégis őszinte beszédet nem hallottam politikustól elhangzani, holott, ne felejtsék el, én még a háborút és az azt követő újjáépítést is megéltem. Gyurcsányhoz hasonló jó szónokot csak egyet láttam, azt is a moziban, amikor a barátnőm kisunokájával megnéztük a Csillagok háborúja harmadik részét, ott Palpatine szenátor beszélt ilyen ékesen a demokráciáról – sajnos az összevissza történetből nem tudtam pontosan kibogozni, mi is volt a szerepe neki.
  • „Aztakibaszottkurvaisten, mennyien lettünk” – jegyezte meg hangosan a szocialista párt székháza előtt egy aktivista. Az MSZP-s politikusok és szimpatizánsok közül többen keserűen jegyezték meg, hogy sok olyan arc jelent meg, akiket négy évig nem lehetett látni, csak a győzelem napján tűntek fel.

    Sas József humorista felesége társaságában jelent meg az MSZP-nél. Jó hangulat van a fővárosban, így értékelte az Indexnek a választás végeredményét. Sehol sem volt durvaság, tisztán nyerték meg a választást. Szerinte az a lényeg, hogy az ország békében legyen. Felesége megjegyezte, hogy bele volt kódolva a Fidesz kampányába a vereség.

  • „Győztünk” – jelentette be az ünneplő tömeg előtt Gyurcsány Ferenc a Köztársaság téren. – A győztesnek van egy fontos felelőssége, az, hogy ezzel a győzelemmel egész Magyarország nyerjen.”

    Gyurcsány kifejtette, hogy olyan országot szeretne, amelyben aki a piros színt választja az is büszke lehessen magára, de az is, aki a narancsárgát, a kéket vagy a zöldet választotta. Az önmagában álló pirosnál, narancsnál, kéknél pedig van valami fontossab, az pedig a nemzeti zászló piros-fehér-zöldje.

    „Amit nyertünk, az nem elsősorban hatalom, hanem felelősség és feladat is” – fogalmazott Gyurcsány, majd arról beszélt, hogy hisz Magyarországban, a kézfogás erejében, az összekapaszkodás elkerülhetetlen törvényszerűségében, abban, hogy minden magyart fölemeljenek, szülessenek azok kis faluban, városban vagy Budapesten.

    "Ez a haza csak annyi tud adni nekünk, amennyit mi adunk neki” – szólt a tömeghez, majd köszönetet mondott a baloldalnak, a liberálisoknak és a „sokmillió jóakaratú magyar embernek”, akik dolgozni kívánnak, és előremenni.

  • Információink szerint Orbán Viktor lakásában gyűlnek össze a Fidesz vezetői, hogy átbeszéljék a vereséget.
  • Izgatott kíváncsisággal vártuk, hogy élte meg a választások második fordulóját egyik kedvenc megmondóemberünk, Ganxsta Döglégy Zoltán: „Úgy élem meg, hogy nem voltam egyszer sem szavazni. Nem érdekel a téma, egyik hülyébb, mint a másik, nincs kire szavazni.” #8222;Anarchista vagy?” – kérdeztük a tetovált előadóművészt. „Igen, anarchista punk vagyok” – mondta Zolee, majd gyorsan lerakta a telefont, mert moziba kellett mennie.
  • Új, korszerű, európai baloldal emelkedik a közép-európai országokban, vélte a magyarországi választás eredményét kommentálva Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialista Párt (ESZP) elnöke. A magyarországi és a közelmúltbeli olaszországi választások nyomán immár 13 európai uniós országban a kormánykoalíció tagjai a szociáldemokrata pártok, tette hozzá. Az pedig, hogy a baloldal az EU-tagállamok többségében hatalmon van, nagyon fontos tényező az unió jövőbeni irányát illetően. Úgy értékelte, hogy „a magyar nép a megújulás és korszerűsödés szociáldemokrata útjára szavazott”, és ez egyúttal jól megérdemelt bizalmi szavazás volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mellett.
  • „Az SZDSZ szeretné megkapni a gazdasági tárcát” – mondta el Kóka János, bár később hozzátette, hogy őt személy szerint nem érdeklik a pozíciók. „Sokkal nagyobb ambíciók fűtenek: vegyük ki a fékeket a magyar gazdaságból. Ma este erre kaptunk felhatalmazást.” Kóka úgy látja, hogy a kormányzati struktúra a közigazgatás átalakításán szinte azonnal 15-20 százalékot tudna megtakarítani az állam. A másik spórolási lehetőség az egészségügyben van, ahol számításai szerint akár 400 milliárd forintot is fel lehet szabadítani. Ebből jelenleg 250 milliárd forint hálapénz, 150 milliárd pazarlás formájában költődik el.
  • Péter Szabó Szilvia, a Nox énekesnője mindkét fordulóban volt szavazni, mivel úgy gondolja, hogy a politika mindenkinek az életét befolyásolja. „Mint a Nox énekesnője, szeretnék pártatlan maradni – mondta érdeklődésünkre. – Mindenki maga dönti el, hogy adja -e az arcát a politikához, vagy nem. Nekem a közönség az közönség marad, akit imádok, pártállástól függetlenül.” Péter Szabó Szilvia végig követte az eseményeket a tévében, kíváncsi volt a végeredményre: „Valamilyen szinten folyamatosan figyelem a politika alakulását, mert szeretem tudni, mi történik.”
  • Információbányászat közben egyszer csak Lévai Anikó társaságába sodrodtunk. Nem használnánk nagy szavakat, meg nem is úgy értjük, de Anikó asszony teljesen elbűvölt minket. Ha ő lett volna a Fidesz Mikola Istvánja, tuti, hogy nem itt tartanának. Miközben ezt diktálom, Semjén Zsolt hajt el egy Mercedesen, olyan arccal, mint Horn Gyula, amikor csupa vaktöltényt talált a dobtárban. Az élet néha furcsa dolgokat produkál.
  • Nézze meg a képeket!

    Latin diszkó kezdődött, Csizmár Gábor munkaügyi miniszter a tömegben vegyült, amikor Gyurcsányék a színpadon voltak. Azt mondta, nem kell oda mindenki. A sátor egyetlen pultjánál elfogyott a sör, nem bírják kiszolgálni a hatalmas tömeget. Nagyon jó a hangulat, bár még csak páran táncolnak.

  • David Merlini nem tudott szavazni, mert mint mondta, ugyan kettős állampolgár, de szavazati joga csak Olaszországban van. „Ennek ellenére követem az eredményeket, és lélekben itt vagyok. Bízom benne, bárki is győz, annak lehetősége lesz, hogy javítson az emberek életén: ha csak egy százaléknak jobb lesz, már megérte. Én azt mondom, a haladás a jövő” – mondta el a szabadulóművész, és hozzátette, hogy elégededett az olaszországi választások eredményével, bár koalícióra vágyik. „Ha én lennék Prodi, azt mondanám, figyelj Berlusconi, téged akar az emberek nagy része, fogjunk össze, és kormányozzunk együtt. Félre kéne tenni a személyes ellentéteket itthon is. Ha én lennék a nyertes, biztos azt mondanám a vesztesnek, fogjunk össze, és segítsünk együtt az emberek sorsán.”
  • Sólyom László államfő a választási eredmény ismeretében azt mondta, a köztársasági elnöki hivatal a legrövidebb időn belül felveszi a kapcsolatot a parlamentbe jutott pártok vezetőivel annak érdekében, hogy megkezdődjön az országgyűlés alakuló ülésének előkészítése. Az államfő vasárnap este hangsúlyozta, annak ellenére, hogy még nincs végleges eredmény, külön-külön tárgyalni fog a pártok vezetőivel és a miniszterelnök-jelöltekkel annak érdekében, hogy a kormányfő jelölése és a kormány alakítása minél hamarabb, tehát az alakuló országgyűlésen megtörténhessen.
  • Mielőtt, kedves barátaim, egymásnak esnénk, és ott keresnénk a felelőst, ahol jó szándékú, egyenes beszédű, a nemzetért lobogó igaz hívő magyarok vannak, idézzük fel a régi nótát: médiafölény! Hogyan is nyerhettünk volna, ha két mamuttévé, számtalan újság, bulvárrádiók, szemétdomb-portálok, liberális gennycsatornák sulykolják nap mint nap, heti 168 órában azt a beteg, öngyilkos világképet, amit ellenségeink képviselnek? Győzike népe nem is tudja, miről szavaz, csak mint a Megasztárban, odapöttyinti az ikszet félvállról. És nem hallatszik át a technozenén a magyar anyák jajveszékelése.

    Szeretünk, Viktor, Te mindent megtettél!

  • Az egykori Hungária egykori énekesét az eredmények kihirdetése után hívtuk, de nem éreztünk örömöt a hangjában. Épp csak addig jutottunk, hogy megkérdeztük, megkérdezhetjük-e, de Fenyő azonnal közbevágott, „ne kérdezzen most semmit, hagyjon”, majd letette a telefont.
  • Nézze meg a képeket!

    „Egy 18 éves forma lány az előbb azt mondta nekem, hogy Gabi bácsi. Ilyen durván még senki sem támadott engem a kampány alatt” – kezdte ki tudja hányadik köszönő beszédét Kuncze Gábor a liberálisok sátránál. Ezután viszont rögtön köszönetet mondott a fiataloknak, akik végig nagy számban vettek részt az SZDSZ kampányrendezvényein. A győzelmi beszédek után most Hungária számokkal szórakoztatják a közönséget.

  • Elég volt. Eleget néztem a Köztársaság téren, az emberdarálók fölött ünneplő ostoba tömeget. Eleget néztem az ájtatos képpel prédikáló, s magában már a lakópark-kolonizációt tervezgető idegbeteget. Bevégeztetett: ezt a csatát elveszítettük. De a háború folytatódik. Csütörtökön találkozunk a Várban. Ojvé, Magyarország, ojvé, magyarok!
  • A legfinomabb, legédesebb hab ezen a csodálatos választási tortán az, hogy a fantasztikus Balogh József az utolsó pillanatban átvette a vezetést a Fidesz kulturálatlan szóvivőcskéjétől, a nyikhaj Szíjjártótól. Vajon miért van az, hogy az egész ország ilyen higgadtan és mértéktartóan mondott véleményt e szabotőrök országromboló munkájáról? Ilyen bölcsek lennénk?
  • „Az SZDSZ nem mondott olyat, hogy lemondana az oktatási tárcáról” – nyilatkozta az Indexnek Magyar Bálint. Mint mondta, az oktatás pártja kiemelt témájaként szerepelt a kampányban. Bár a minisztériumok elosztásáról ő sem akart konkrétumokat elárulni, nyilvánvalóvá tette, hogy az SZDSZ többek között az oktatási tárcáért is küzdeni fog.
  • Amilyen szolidan indult, olyan szolidan ért véget a Fidesz választási éjszakája, bár Orbán beszéde alatt volt némi viktorozás és zászlólengetés. Aztán utólag mindenki azt mondta, hogy persze tudta előre az eredményt, csak tömegben könnyebb elviselni, azzal hazaballagtak. Most – fél órával a beszéd után – a várban lehetnek még talán kétszázan, de folyamatosan fogy a társaság, és mindössze egyetlen kapatos férfi forgatott az előbb egy nemzeti zászlót.

    Nézze meg a képeket!

    A hivatalos program végén egy vicces jelenetet láttunk még: hirtelen kisebb tapsvihar tört ki, körbepislogtunk, és meglepve láttuk, hogy a távozó Rogán Antalnak és Szijjártó Péternek szólt. A meglepetés nem véletlen, hiszen az a néhány lelkes szimpatizáns, aki hajlandó volt a tömegből válaszolni a bukás okait firtató kérdésünkre, az mind a kampányt érintette.

    Hétfőn nézzék az Index mozgóképeit, mert érdemes: meginterjúvoltunk néhány távozót, és az derült ki, hogy a fideszesekből egyáltalán nem veszett ki a humorérzék és az önkritika. Nem kevesen voltak, akik bevallottan csajozni érkeztek a Halászbástyához, és a terep erre igazán alkalmas volt. Tippünk szerint ezzel a csajozási együtthatóval kizárólag a pletykákban terjedő Nagymező utcai amőbás buli tud versenyezni ma este.

  • cikkünk a témában:

    Június elejére lehet új kormány

    30 napon belül megalakulhat az új parlament, újabb két hét múlva az új kormány is.
  • „Nem alaptalan pletyka, de azért még csak találgatás” – válaszolta Fodor Gábor, miután rákérdeztünk az igazságügy-miniszterségéről terjedő hírekre. Mint mondta, ez is a koalíciós tárgyalások része lesz, de ez nem jelenti azt, hogy ácsingózna a posztra.