A holland hatóságok vizsgálják Varga átadásának feltételeit

2005.04.13. 01:25
Nem kiadatási eljárásról van szó a Hollandiában elfogott Varga Tamás esetében, jelentette ki az igazságügyi miniszter.
Nem kiadatási eljárásról van szó a Hollandiában elfogott Varga Tamás esetében, hanem "átadásról", mondta el a Magyar Televízió Este című műsorában Petrétei József igazságügyi miniszter. A Fidesz egykori gazdasági igazgatójának ügyvédje kevéssel előbb a hosszú hónapokat igénybe vevő eljárás lehetőségét valószínűsítette.

Petrétei József elmondta: Vargát a magyar bíróság által kiadott európai elfogató parancs alapján fogták el. Ilyen esetben az igazságügyi miniszternek "tulajdonképpen csak postás szerepe van", előzetes mérlegelés nélkül elküldi a magyar bírósági iratokat az illetékes holland szerveknek.

A holland félnek 60 napja van az iratok átvizsgálására és ezt legfeljebb 30 nappal meghosszabbíthatja. Ha az iratok rendben vannak, az átadás feltételei fennállnak, ezt követően átadják a gyanúsítottat.

Zamecsnik Péter, Varga Tamás védője telefonon azt közölte a műsorral, hogy ugyan még nem beszélt védencével, de hosszú kiadatási eljárásra lehet számítani. "Figyelemmel arra, hogy (Varga) az egyszerűsített kiadatási eljárásba nem egyezett bele, ez hónapok kérdése lesz" - mondta".

Hoffmann János rendőr alezredes, a Nemzeti Nyomozóiroda célkörözési alosztályának képviseletében beszámolt a 2002. óta végezett munkájukról, annak részleteit azonban nem tárta fel. Az elfogás a magyar, továbbá a német, osztrák és holland rendőrség együttműködésének eredménye volt.

A holland rendőrség látókörébe került amszterdami lakás két napon át figyelték, majd, miután bizonyossá vált, hogy egy magyar házaspár lakik ott és a személyleírás is egyezett, a holland nyomozók becsengettek. Az időközben a hálószobába zárkózott Varga Tamás nekik adta meg magát, mondta el az alezredes.

Mint a műsorban elhangzott, Varga ellen 1999-ben indult eljárás 3 milliárdos ÁFA-csalás miatt. Egyes hírek szerint Varga Tamásnak köze volt a Fidesz és az MDF székházának eladásához, Simicska Lajossal, az Apeh későbbi elnökével, együtt irányította a Fico Kft-t, majd több mint egy tucat vállalkozás irányításában vettek részt, amelyek végül Kaya Ibrahimhoz és Josip Tothoz kerültek.