Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Hazahozták Amszterdamból Varga Tamást

2005.07.28. 19:03
A holland bíróság döntése alapján csütörtökön koraeste visszahozták Magyarországra Varga Tamás egykori üzletembert, a Fidesz volt gazdasági tanácsadóját, akit jogerősen elítéltek különféle gazdasági bűncselekmények elkövetésért, de immár évek óta szökésben volt. Varga ellen négy körözés is érvényben volt, ezek alapján fogták el még áprilisban Hollandiában.

A holland hatóságok részéről immár nincs akadálya annak, hogy a gazdasági bűncselekményekért Magyarországon elítélt Varga Tamást, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadóját Budapestre szállítsák, adta hírül a csütörtöki Népszabadság.

Menetrendszerinti járaton

Az üzletembert a Malév menetrend szerinti járatával csütörtök este hozták haza. A gazdasági bűncselekmények miatt jogerősen elítélt férfit a 18 óra 15 perckor érkező amszterdami járaton hozták haza az Interpol magyar irodájának munkatársai és két civil ruhába ültözött kommandós, akik már szerdán elutaztak a holland fővárosba.

A hírügynökség úgy tudja, hogy Vargát a délelőtti órákban kísérték szoros rendőri felügyelet mellett az amszterdami légikikökő fogdájába, ahol a délutáni utazást várta. Hazaérkezése után a Fővárosi büntetés-végrehajtási intézetbe szállítják ahol megkezdi a korábban gazdasági bűncselekmények miatt rá kiszabott börtönbüntetését.

Autókkal kezdte

A Fidesz-közeli vállalkozó első büntetőügye a Budai Központi Kerületi Bíróságon zajlott. Varga a vád szerint vámmentességet élvező személyek nevében és helyett autókat hozott be, amelyek eladása révén nagy haszonra tett szert. Vargát ezért 2003-ban - távollétében - jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítélték.

Az ügyészség később egy újabb gazdasági bűnügyben is vádat emelt ellene és még huszonhárom vádlott ellen mintegy hárommilliárd forintnyi áfacsalás miatt is. Az egy cégcsoporton belüli körbeszámlázással elkövetett csalás során nagy értékű, de nem létező beruházások után igényelték vissza az áfát. A Fidesz gazdálkodásának egykori kulcsembere a Kaya Ibrahim neve alatt fantomizált cégekben is érdekelt volt.