Elutasították Várhegyi Attila felülvizsgálati kérelmét

2004.04.20. 12:03
A Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a másodfokú bíróság ítéletét, miután alaptalannak minősítette a fideszes exállamtitkár felülvizsgálati indítványát. Várhegyi Attilát folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben találta bűnösnek a bíróság, és egy év - két évre felfüggesztett - börtönbüntetésre, valamint félmillió forint megfizetésére ítélte.
A Legfelsőbb Bíróság alaptalannak minősítette Várhegyi Attila felülvizsgálati indítványát, amit a fideszes politikus azután nyújtott be, hogy 2002. október 7-én a Pest Megyei Bíróság másodfokú ítéletében bűnösnek találta folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben. Várhegyi védőügyvédje akkori nyilatkozatában szokatlan jogértelmezésnek nevezte a Pest Megyei Bíróság ítéletét és miután az ítélettel sok tekintetben nem értettek egyet, felülvizsgálati kérelmet adtak be. Csenkevics Ferenc ügyvéd szerint a bíróság olyan cselekményben állapította meg a vádlott bűnösségét, amelyet az ügyészség nem indítványozott, és a büntetés is lényegesen súlyosabb volt az ügyészi indítványnál.

A határozat keddi kihirdetésén Várhegyi Attila nem jelent meg, helyette ügyvédje hallgatta végig a Legfelsőbb Bíróság továbbiakban már nem támadható döntésének indoklását. Az ítélőtábla a másodfokú bíróság ítéletében tett jogi megállapításokat helyesnek találta, és elutasította az felülvizsgálati indítványt, a kifejtésben rámutatva: polgármesterként Várhegyi Attila igenis felelős lett volna azért, hogy a rábízott ingatlanok ne nyílt pályázat, licitálás nélkül, hanem szabályszerűen, a jogi normákhoz igazodva találjanak gazdára.

"Reménykedtünk ugyan abban, hogy a Legfelsőbb Bíróság megalapozottnak találja benyújtott kérelmünket, de tisztában voltunk azzal is, hogy kevés mozgástere van egy ilyen felülvizsgálatnak" - nyilatkozott az Indexnek Várhegyi Attila ügyvédje, hozzátéve: nem tartják túl biztatónak a magyar bíróságok tekintetében, hogy ahány bíróságon megfordult az ügy, annyiféle döntés született.

Különösen nagy vagyoni hátrány

Várhegyi Attila

2000. májusában kezdte meg a Pest Megyei Bíróság megkezdte annak a büntetőügynek a tárgyalását, amelynek első rendű vádlottja Szolnok expolgármestere, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egykori fideszes politikai államtitkára, Várhegyi Attila volt. Várhegyit különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel és magánokirat-hamisítással vádolták.

Várhegyi mellett még kilencen ültek a vádlottak padján, olyan vállalkozások vezetői akik pár tízezer forinttól néhány százezer forintig terjedő összegekkel támogatták a helyi Fidesz 1994-es önkormányzati kampányát. Közülük leginkább Simó József szerepe meghatározó, aki a kérdéses időszakban a MAHIR Szolnok Kft. ügyvezetője, a Fidesz szolnoki szervezetének elnöke és a párt kampányfőnöke volt.
Tovább a büntetőper kezdetéhez >>

Simó vallomása alapján a Várhegyi-ügy két részre bontható, a telekügyletekre és a Fidesz helyi szervezetének az 1994-es önkormányzati kampánnyal összefüggő pénzszerzési ügyleteire - a tranzakciókat elsősorban Várhegyi Attila személye fűzte egybe. Az ügy súlyosabb része a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, vesztegetés és magánokirat-hamisítás vádpont, ami szerint Várhegyi az önkormányzat, a közgyűlés megkerülésével bizonyos "Fidesz-közeli" cégek kezére "átjátszott" ingatlanokat.
Részletek >>

Az államtitkár tagad

Az ügyben Várhegyi végig ártatlannak vallotta magát. Többször is leszögezte: sem közvetlenül, sem pedig közvetve nem utasította a perben az ő terhére valló Simó Józsefet, hogy az 1994-es önkormányzati választásokon a szolnoki Fidesz javára fiktív számlákra hivatkozva kampánypénzeket gyűjtsön cégektől.

A szolnoki telekügyletekre vonatkozóan Várhegyi kijelentette, hogy a telkek eladása nem volt hátrányos a város számára, neki pedig, a váddal ellentétben, polgármesterként joga volt a jegyző és ügyvéd által is átnézett szerződések aláírására.
Várhegyi vallomása >>

Elsőfokon hanyag kezelés

2001. november 7-én az ügyészségi perbeszédben nyolc vádlottnak felmentést indítványozott, Várhegyi és Simó esetében pedig jelentősen enyhítette a vádakat, és felfüggesztett szabadságvesztést, illetve pénzbüntetést javasolt.
Enyhített vádak Várhegyi ellen >>

Miután a bíróság első fokon bűnösnek találta hanyag kezelés vétségében, Várhegyi lemondott tisztségéről.
Lemondott Várhegyi Attila államtitkári tisztségéről >>

Orbán Viktor miniszterelnök Várhegyi Attila lemondásával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy az elkerülhetetlen volt, mert ha a független bíróság elmarasztal egy politikust, akkor le kell vonni a konzekvenciát.
Orbán számít Várhegyire >>

Másodfokon hűtlen kezelés

Visszavonult a közélettől

A büntetőperben a vádat képviselő Pest Megyei Főügyészség a három nap gondolkodási idő leteltével fellebbezést jelentett be, és a korrupciós vádakban is kérte a bűnösség megállapítását. A hanyag kezeléssel összefüggésben a tényállás helyesbítését, a büntetés súlyosbítását, felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott.
Az ügyészség szigorítaná Várhegyi ítéletét >>

2002. október 7-én a Pest Megyei Bíróság másodfokú ítéletében a politikust bűnösnek találta folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben, és egy év - két évre felfüggesztett - börtönbüntetésre, valamint félmillió forint megfizetésére ítélte. Várhegyi Attila védőügyvédje szokatlan jogértelmezésnek nevezte a Pest Megyei Bíróság ítéletét.
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Várhegyi >>

Mandátumáról is lemondott

A másodfokú ítéletet követően lemondott parlamenti mandátumáról is Várhegyi Attila, amit a szocialisták és a szabad demokraták ellene indított "hajtóvadászatával" indokolt.
Lemondott mandátumáról Várhegyi >>

Szolnok önkormányzata pert kezdeményez a Várhegyi-ügyben jelentette be még tavaly októberben Botka Lajosné polgármester, aki közölte: érdekeiket a tranzakcióval összefüggésben az egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, és félmillió forintos pénzbírság megfizetésére kötelezett volt polgármesterrel szemben polgári peres eljárásban érvényesíthetik. A Fidesz volt pártigazgatója, aki visszavonult a közélettől mindössze annyit közölt: nem lepődik meg a baloldalnak már semmilyen lépésétől sem.
Kártérítésért perel Szolnok >>