Enyhített vádak Várhegyi ellen

2001.11.07. 12:01
A Várhegyi Attila kultuszminisztériumi politikai államtitkár és kilenc társa ellen folyó büntetőperben az ügyészség a Pest Megyei Bíróságon szerdán előadott perbeszédében nyolc vádlottnak felmentést indítványozott, Várhegyi Attila és a másodrendű vádlott Simó József esetében pedig jelentősen enyhítette a vádakat, és felfüggesztett szabadságvesztést, illetve pénzbüntetést javasolt.
A Fidesz-MPP országos választmányának jelenlegi elnökét, a kultusztárca politikai államtitkárát - akkor még szolnoki polgármestert - 1997-ben politikai korrupcióval vádolta meg a Pest Megyei Főügyészség. A vád szerint 1994 őszén helyi vállalkozók összesen 1,3 millió forintot utaltak át a Mahir Szolnok Kft.-nek. A cég vezetője Várhegyi akkori bizalmasa, a később a rendőrséggel együttműködő Simó József másodrendű vádlott a pénzből a Fidesz önkormányzati választási kampányát finanszírozta.

A szakértők megváltoztatták korábbi véleményüket

A másik, az államtitkár mellett szolnoki városi vezetőket is érintő vádpont szerint a polgármester 1995-ben áron alul ingatlanokat juttatott helyi vállalkozóknak. Idén nyáron a szakértők a második vádponttal kapcsolatban megváltoztatták korábbi, a rendőrség megrendelésére készített szakvéleményüket és a Legfelsőbb Bíróság jogszerűnek minősítette a Várhegyi által szignált ingatlanszerződéseket..

Enyhítenék a vádakat

A szerdán bejelentett vádmódosítás szerint Várhegyi Attila esetében az ingatlanügylet kapcsán nem bizonyítható szándékosság, csupán gondatlanság, így ellene a korábbi hűtlen kezelés helyett az enyhébben minősülő hanyag kezelés a vád - adta hírül az MTI.

Felfüggesztett szabadságvesztés a volt polgármesternek?

A vesztegetési cselekmény Várhegyi Attila esetében az ügyészség korábbi álláspontja szerint hatrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által, egy esetben kötelességszegéssel elkövetettnek minősült, a szerdai perbeszéd szerint azonban már csak egyrendbeli vezető beosztású személy által elkövetett tett, így a volt szolnoki polgármesternek felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést indítványozott az ügyész. Az ügyet kipattantó Simó József a szerdai vádbeszéd szerint hivatali vesztegetésben bűnös, ezért esetében pénzbüntetés indokolt.

Várhegyi mindvégig ártatlannak vallotta magát

Várhegyi Attila az eljárás során mindvégig tagadta bűnösségét, az elsőfokú bíróság pedig egy februári végzésében a vesztegetés vádpontja kapcsán a tényállás módosításának, és ezzel összefüggésben az enyhébb büntetőjogi megítélésnek a lehetőségére hívta fel az ügyészség figyelmét. Az államtitkár és jogi képviselője nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy csupán a bűncselekmény hiányában felmentő ítéletet fogadják el, minden más esetben fellebbeznek. A per 2000. május 30-án kezdődött eddig 17 tárgyalási napot tartottak, és meghallgattak mintegy 30 tanút, illetve három szakértőt. Az ügy iratai sok ezer oldalt tesznek ki.