Natália
-3 °C
8 °C

Hűségnyilatkozatot írattak alá a képviselőkkel a pártok

2002.04.30. 10:24
Valamennyi parlamentbe jutott párt "hűségnyilatkozatot" íratott alá a mandátumot szerzett tagjaival, megőrizendő a frakciófegyelmet, melynek lazulása esetén mindenhol szankcióval számolhatnak a honatyák - derül ki a Magyar Hírlap keddi összeállításából. A legrészletesebb nyilatkozatot a szocialisták íratták alá a képviselőjelöltekkel még a választás előtt, míg az MDF vezetői tagadták, hogy ilyen papírt szignáltattak volna képviselőikkel.
A szocialisták még a választásokat megelőzően írattak alá egy részletes nyilatkozatot a párt színeiben induló képviselőjelöltekkel, melyben kötelezettséget vállaltak arra, hogy a parlamentbe jutva az MSZP frakció tagjai lesznek - derül ki a Magyar Hírlap keddi összeállításából. A napilap szerint a dokumentumban az is szerepelt, hogy ha feloldhatatlan konfliktusba kerülnek a párttal, vagy a frakcióval és ezáltal munkájuk lehetetlenné válik, illetve politikailag, vagy erkölcsileg olyan helyzetbe kerülnek, ami hátrányos az MSZP-nek, akkor felajánlják mandátumukat az erre illetékes testületnek. Ez vonatkozik az egyéni és a listás képviselőkre is.

MSZP: főállású képviselőket

A Magyar Hírlap úgy tudja: a szocialista frakció tagjai nem szavazhatnak a párt kongresszusának, vagy országos választmányának határozataival ellentétesen. Az MSZP képviselőknek főállásban kell ellátniuk feladatukat, ez alól kivételes esetben a párt elnöksége adhat felmentést például a polgármestereknek, államtitkároknak, minisztereknek. Az MSZP-nél arról is nyilatkoznia kell a bejutott képviselőknek, hogy vagyonukat törvényes úton szerezték.

SZDSZ: még nincs döntés a fegyelmezés módjáról

A választások előtt az SZDSZ jelöltjei is aláírtak egy nyilatkozatot , mely kimondja, hogy a képviselő lemond mandátumáról, ha olyan helyzet adódik, ami ellentétes a párt érdekeivel. A szabad demokraták ugyanazt a nyilatkozatot töltették ki, mint amit 1994-ben és 19998-ban is. A párt csütörtökön tartja első frakcióülését, ezen alakítják ki a parlamenti munkához szükséges szabályokat- nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Horn Gábor ügyvivő. Szerinte a húsz fős frakcióban mindenki tudja, hogy részt kell venni a parlamenti munkában, mekkora súlya van a szavazáson való részvételnek. A párt még nem döntött arról, hogy szankciókat alkalmazzon-e, vagy más módon szerezzen érvényt a fegyelemnek.

Fidesz: vasfegyelem

A Fidesz jelöltjeinek szóban kellett nyilatkozniuk arról, hogy megválasztásuk esetén a Fidesz frakciójának lesznek tagjai. Ez persze nem jelenti azt, hogy azok is maradnak." Csak olyat lehet aláíratni, amit be is lehet tartatni" - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Mátrai Márta frakcióigazgató, aki szerint szabályzatuk kimondja: aki nem méltó az Országgyűléshez kizárható a képviselőcsoport soraiból. Szájer József frakcióvezető szerint minden eddiginél nagyobb fegyelmet kell tanúsítaniuk, hogy megvédjék az elmúlt négy évben elért eredményeiket. Ezt várják el a demokrata fórum frakciójától is - hangoztatta a politikus.

MDF: nincs hűségnyilatkozat

A lap szerint az MDF-nél a választási eredmények ismeretében íratták alá a képviselőkkel azt a nyilatkozatot, melyben vállalták, hogy az MDF önálló frakciójában maradnak, bár Balsai István frakcióvezető tagadta a "hűségnyilatkozat" létezését. A Magyar Hírlap szerint ezzel annak kívánják elejét venni, hogy az alakuló ülés előtt bárki is úgy döntsön, inkább más pártban politizálna. Az ad okot az aggodalomra, hogy négy évvel ezelőtt Hörcsik Richárd közvetlenül az alakuló ülés előtt bejelentette, inkább a Fidesz frakciójában szeretne politizálni. Ha az alakuló ülést követően távozik valaki a frakcióból, akkor annak már fél évet a függetlenek között kell ülnie, mielőtt másik képviselőcsoporthoz csatlakozhatna.