Szigorúan ellenőrzött szervezetek Vasban

2005.03.04. 12:50
A hétvégén Vas megye két tucat településén alakulnak újra a szocialista alapszervezetek. A megyei - homoszexuális erõszakkal súlyosbított - botrányok után feloszlatott szervezetek megalakulását 15 elnökségi tag és miniszter, továbbá a párt etikai bizottságának tagjai felügyelik.

A Vas megyei fiktívtagbotrány miatt feloszlatott alapszervezeteket szombaton az MSZP országos elnökségének tagjai, valamint az országos etikai bizottság tagjai jelenlétében alakítják újra, értesült az Index. Hiller István másfél hónapja az MSZP országos választmányi ülésén jelentette be, hogy a párt Vas megyei alapszervezeteinek az alapról kell kezdeniük mûködésüket. Bõvebben> > >

Nemi erõszak
A fiktívtagbotrányban a romák megvásárlásával vádolt Szabó Bálintot 2004 márciusában megerõszakolták, derült ki Tóth Csaba által Hiller Istvánnak írt levélbõl. A levél nyilvánosságra kerülése után a teljes magyar sajtót végighaknizó Szabó szerint tavaly március 15-én este négyen támadták és erõszakolták meg, egyikük Horváth Mihály volt, akit Szabó elõzõleg Horváth Csaba bûntársaként rágalmazási perbe hívott.
A vasi MSZP-ben 2003-ban kezdõdött hatalmi harc, amikor Horváth Csaba, a Vas Megyei Cigány Önkormányzat irodavezetõje bejelentette, hogy pénzért toborzott roma tagokkal töltik fel a párt kõszegi alapszervezetét. A fiktív tagtoborzás vádjára a vasi MSZP etikai bizottsága feloszlatta a kõszegi alapszervezetet, majd kizárta tagjai közül az ügyben érintett Tóth Csabát és Szabó Bálintot. Bõvebben> > >

Az MSZP központi etikai bizottsága hosszas halogatás után megsemmisítette a vasi bizottság döntését, Tóth így tavaly szeptembertõl az MSZP Vas megyei elnöke lett. Tóth januárban levélben számolt be Hillernek a vasi helyzetrõl, a pártelnök ezután döntött a helyi szervezetek feloszlatásáról és a tisztújításról.

Az Index információi szerint szombaton reggel tízkor a megye 22 településén megnyitják a pártirodák kapuit, ahol a párt elnökségének valamint országos etikai bizottságának tagjai és megbízottjaik fogadják a helyi párttagokat. A régi/új alapszervezeti tagoknak ahhoz, hogy egyáltalán beléphessenek a kapun, ki kell tölteniük egy adatlapot, amelyet az országos elnökség tagjai és megbízott adminisztrátoraik az országos nyilvántartással összevetnek.

Két-két ellenõr

Halason is
Nem egyedülálló, hogy az MSZP helyi szervezetiben hatalmi harc bontakozott ki. A múlt héten héten a Zuschlag János parlamenti képviselõi helyérõl döntõ halasi választókörzetben zárták le a vizsgálatot, amelyet a országos elnökség azért kezdeményezett, mert néhány párttag levelet írt Hillernek, hogy fiktív tagokal vették át Zuschlagék a hatalmat. Hiller tagrevíziót rendelt el, amelynek eredménye, hogy húsz százalékkal kevesebb párttag lett a választókörzetben. Bõvebben> >
Településenként legalább két ellenõr felügyeli majd a szervezetek megalakulását és a vezetõk megválasztását, tudtuk meg. Az Index információi szerint Hiller István pártelnök Huller Gyula etikai bizottsági taggal közösen például Körmenden felügyeli, hogy a helyiek az alakuló ülést a párt "normái és szabályai" szerint folytassák le. Szombathelyen Mandur László és Kovács József ellenõriz.

Az alapszervezetek megalakulása után egy héttel a megyében tisztújítást tartanak. Úgy tudjuk, a megyei tisztújítást a szombatihoz hasonló biztonsági körülmények között szervezik.