Miklós
-7 °C
4 °C

Utolsó akciójára készül a Vér és Becsület

2005.10.17. 07:49
Október 23-án a Corvin közben tartja meg utolsó megmozdulását a szélsőséges Vér és Becsület Kulturális Egyesület. A szervezetet a bíróság várhatóan október végén feloszlatja, az egyesület vezetője azonban hamarosan új szervezetet alapít és februárban már azzal szeretné megünnepelni a „becsület napját”– írja a Magyar Hírlap.

A Fővárosi Ítélőtábla október 27-én dönt arról, elfogadja-e a Vér és Becsület Kulturális Egyesület feloszlatásáról szóló ügyészi indítványt. A szervezet ezért október 23-án tartja utolsó olyan „megemlékezését”, amelyet Vér és Becsület néven szerveznek – olvasható a Magyar Hírlapban. Domonkos Endre Mátyás, az egyesület ügyvivője új szervezetet szeretne alapítani és februruárban azzal kíván megemlékezést tartani a a második világháború alatt a budai Várból kitörő magyar és német katonákról.

"Tudományos és ismeretterjesztő" céllal

A 2001-ben alakult szervezetet több olyan rendezvénnyel hívta fel magára a figyelmet, amelyeken újfasiszta és katonai jellegű jelképeket használtak. Az alapító okirata szerint "tudományos és ismeretterjesztő" céllal alakult egyesületre a 2001-ben Sződligeten tartott „Fehér karácsony” elnevezésű összejövetel után figyeltek fel a hatóságok.

A Vér és Becsület az elmúlt években megemlékezett a budai Várból a második világháború alatt kitörő magyar és német katonákról, az 1848-49-es forradalomról, Szekszárdon a hősök napjáról, a Népligetben pedig „Tégy a magyargyűlölet ellen” címmel szervezett koncertet. Az ügyészség szerint a rendezvényeken mások méltóságát sértő kijelentések hangzottak el, s a szervezet alkotmányellenes céllal működik.

Alkotmányos kérdések

A Fővárosi Ítélőtábla tavaly decemberben első fokon nem jogerősen feloszlatta a szervezetet. A szervezet feloszlatását, törlését a nyilvántartásból arra hivatkozva kérte az ügyészség, hogy az egyesület tagjai az egyesületi törvénybe, az alkotmányba és több nemzetközi jogi dokumentumba ütköző módon újfasiszta nézetekkel azonosulnak, azokat képviselik. Az ítélet szerint azért oszlatta fel a bíróság az egyesületet, mert rendezvényein mások méltóságát sértő kijelentések hangzottak és hangzanak el.

Augusztusban a per másodfokú tárgyalását el kellett napolni, mert az ítélőtáblának ki kellett kérnie Lomniczi Zoltánnak, a Legfelsőbb Bíróság elnökének véleményét. A szervezet ugyanis a perben a véleménynyilvánítási és az egyesülési szabadság alkotmányos alapjogára hivatkozott, s az ítélőtábla azt tudakolta a legfelsőbb bírói fórumtól, indokolt-e az ügyben kikérni az Alkotmánybíróság álláspontját.