Auguszta
5 °C
22 °C

Minisztériumi kutatás: mennyire piszkosak a romák

2003.11.25. 16:08
Piszkosak, nem mosakszanak, lusták, a kelleténél több gyereket nemzenek; a magyarországi cigányokra vonatkoztatott esetleges tulajdonságok felsorolása az egészségügyi tárca kérdőívében szerepel. A Johan Béla program keretében a napokban megkezdett vizsgálat a védőnők értékvilágát, szemléletét kívánja feltárni.
Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium a napokban indított az egész országra kiterjedő kutatást a védőnők körében. A kérdőíves felmérés az egészségügyi dolgozók és a kliensek közötti kapcsolat feltárását célzó átfogó vizsgálat része. A Johan Béla nemzeti egészségprogram keretében indított vizsgálat Major Mária helyettes államtitkár ajánlásával a hozzáférési egyenlőtlenségeket próbálja meg feltárni.

Mennyire veszélyesek

Az Országos Alapellátási Intézet közreműködésével mintegy ötezer védőnőhöz szétküldött kérdőívek a gondozott gyerek családjának egészségügyi igényei mellett a megkérdezettek politikai jellegű állásfoglalásaira is kíváncsiak. A Delphoi Consulting Társadalomtudományi Kutatóműhely által összeállított kérdéssor nagyobbik része azonban főként a védőnőknek a hazai romákhoz fűződő viszonyát kívánja elemezni.

Az ötfokozatú skálán megadható válaszokban a kutatók arra kíváncsiak, hogy az egészségügyi dolgozók mennyire tartják jellemzőnek a kérdőívben felsorolt tulajdonságokat a magyarországi cigányságra vonatkoztatva. A megadott állítások között szerepel többek között az, hogy összeférhetetlenek, piszkosak, nem mosakszanak eleget, nem mondanak igazat, a kelleténél több gyereket nemzenek, veszélyesek, van bennük bűnözői hajlam. A további kérdésekben arról is érdeklődnek a kutatók, hogy a védőnők szerint terjeszthessék-e szabadon nézeteiket azok, akik erőszakos fellépésre szólítanak fel a cigányok, vagy hogy ösztönözni kellene-e a cigányok kivándorlását.

A gyógyítás érdekében

A tudományos felmérések feladata az is, hogy feltárja az esetlegesen nem tetsző dolgokat - jelentette ki az Index érdeklődésére Balogh Sándor. Az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója hangsúlyozta azonban, hogy az intézet tartalmilag nem "kompetens" a kérdőív ügyében, csupán annak szétküldését vállalták. Balogh Sándor véleménye szerint a "hálószoba-titkok nem tartoznak mindenkire, de az orvosnak mégis ismernie kell őket, hogy gyógyíthasson".

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön! London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút.

Tervezi már nyaralását?

Segítünk! Válasszon célpontot nyárra útjaink közül! Tengerparti apartmanok előfoglalási kedvezménnyel!