Veres János: megkapta a magyar állam a volt cégem 55 milliós áfáját

2007. október 14., vasárnap 21:05

A pénzügyminiszter az RTL Klub vasárnap esti Híradójában azt mondta, visszakerült az államhoz az a mintegy 55 millió forint, amelyet áfaként cége "fiktív számlák alapján igényelt vissza" még a 90-es évek elején,

Veres János a kereskedelmi televíziónak nyilatkozva azt mondta: "a vizsgálatok lefolytak, a vizsgálatok személyemet nem érintették. Ebből következően nem értem, hogy miért feltételezi bárki azt, hogy a céget egyébként nem érintő vizsgálatoknak rám nézve lenne negatív hatása". A pénzügyminiszter arra a kérdésre, hogy a cég visszafizette-e a szóban forgó összeget, annyit modnott: "megkapta a magyar állam".

A Fidesz hétvégén arra szólította fel a kormányfőt, hogy váljon meg Veres János pénzügyminisztertől. Balsai István országgyűlési képviselő szerint a miniszter egyik cége a kilencvenes években fiktív számlák alapján igényelt vissza 55 millió forint áfát. Daróczi Dávid kormányszóvivő erre úgy reagált az MTI-nek, hogy a cégnek egy időben több ügyvezetője volt és Veres János felelősségi körébe csak a cég hitelezési ügyei tartoztak. Gyurcsány Ferenc szombati sajtótájékoztatón nemmel válaszolt a pénzügyminiszter menesztésére vonatkozó kérdésre.

A HVG bírósági iratokra hivatkozva csütörtökön azt írta, hogy Kabai Károly és Veres János nyírbogáti fémfelvásárló cége, a Bogát-Ferr Kft. 1991 és 1994 között is hamis számlák alapján igényelt vissza 55 millió forint áfát. Veres János és Kabai Károly együtt alapították 1991 végén a céget, 500 ezer forintos alaptőkével, fele-fele arányú tulajdoni részesedéssel. A Bogát-Ferr ügyvezetője 1993. december 1-jéig Veres János - 1991-től az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökségi tagja, ma pénzügyminiszter - volt, aki 1995. május 29-éig megtartotta 50 százalékos tulajdonrészét; akkor eladta Kabai feleségének és egyik lányának, ő pedig kiszállt a fémbizniszből - olvasható a hetilap cikkében.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!