Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Nem befolyásolja a Kulcsár-eljárást a videovallomás

2005.08.09. 18:19
Az ügyészség szerint nem akadályozza a Kulcsár-ügyben zajló eljárást, hogy kedden nyilvánosságra került egy olyan videokazetta, amelyen Kulcsár Attila egyik kihallgatását rögzítették, és amely szerint bizonyos kérdésekre Kulcsár nyomdakész válaszokat húzott elő.

"Amit a képeken látottak alapján a stop.hu megfogalmaz az sajátos értelmezése a képsoroknak" - reagált a Kulcsár-kazetta nyilvánosságra kerülése kapcsán megjelent híradásokra Dobos Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Haveri légkörben

A portálon kedden megjelentek szerint az ügyészek meglehetősen "haveri" viszonyban kérdezgették Kulcsárt a K&H-ügy részleteiről: a gyanúsított egy helyen azt mondja: "Na jó, ezt még elmondom, és akkor elmegyünk kajálni". A 2004. június 9-én készült videofelvételen állítólag az is látható, hogy a Britton megvásárlására vonatkozó konkrét kérdésre válaszolva Kulcsár Attila a jegyzetei közül elővesz egy nyomdakész, szakszerű szöveget és azt olvassa fel saját vallomásaként.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője ennek kapcsán, úgy reagált: köztudott, hogy Kulcsár kifejezetten az ügyészség előtt akart a K&H ügyben vallomást tenni, az pedig nem törvénytelen, hogy a vallomás bizonyos részeihez kész anyagokat csatoltak be.

Az ügyészség szerint nem tett panaszt senki

A stop.hu szerint amikor Kulcsárt a kihallgatáson arra kérték, hogy mondja el, miként sakkoztak a számlák között az értékpapírokkal, a három ügyésznek és a védőnek együtt kellett elmagyaráznia a gyanúsítottnak, hogy mit csinált.

A lap szerint a hosszas magyarázat szemmel láthatóan nem sikerül, ezért végül az ügyvéd és az ügyészek diktálták a jegyzőkönyvbe a "választ".

Dobos Gabriella szerint a kazetta nyilvánosságra kerülése nem veszélyezteti az eljárást, hiszen a nyomozati szakasz már lezárult és sem a felvételekkel, sem pedig a nyomozással kapcsolatban nem tett senki panaszt. Az ügyészség szerint a kazettát az ügy több szereplője is kikérte.