Kiköltöztették az összedőlt VIII. kerületi ház lakóit

2001.02.07. 15:14
A tűzoltóság segítségével kiköltöztették a kedden összedőlt Víg utcai ház lakóit. Főként rokonaikhoz, ismerőseikhez költöztek, két családot azonban a Polgári Védelem szállásolt el. Nekik Ferihegyen egy téliesített faházban adtak átmeneti otthont. Az életveszélyessé vált épületre az önkormányzat által felkért fegyveres őrök vigyáznak. A szakértői vizsgálatok lezárása után dönti el a VIII. kerületi önkormányzat, hogy bepereli-e a kivitelező céget, amelyik a szomszéd telken egy mélygarázsos társasház alapját ásta.
Barátaikhoz, rokonaikhoz költöztek a kedden összedőlt VIII. kerületi ház lakói. A Polgári Védelemnek csak két családot kellett elhelyeznie a ferihegyi úti bázisán - mondta el az Indexnek Orosz Ferenc, a Polgári Védelem VIII. kerületi kirendeltségének vezetője. Az egyik egygyermekes család egy 17 éves, érettségi előtt álló lánnyal. A másik egy középkorú házaspár, akiknek a foxi-tacskó keverékkutyáját is el kellett helyezni. Ezt nem volt könnyű elintézni, mert a telephelyen nagytestű őrző-védő kutyák is vannak, amelyek könnyen idegesek lesznek más kutyáktól - fogalmazott Orosz Zoltán.

A ferihegyi bázison a két család egy téliesített faházban kapott egy-egy szobát. Itt közös fürdő, melegvíz és konyha van. Addig maradhatnak, míg az önkormányzat nem tud biztosítani nekik lakást, vagy nem költözhetnek vissza régi otthonukba.

A lakók többsége nem volt otthon
A Víg utcai ház kedden háromnegyed kilenckor dőlt össze, amikor a szomszédos telken egy mélygarázsos társasház alapját ásták. A lakók egy hatalmas robajra lettek figyelmesek, ezután mindenüket hátrahagyva rohantak ki az épületből. Sokan azonban iskolában vagy munkahelyükön voltak, így őket ott érte a hír, hogy összedőlt a házuk.

Kihozhatták a lakók az értékeiket

A szerencsétlenül járt lakók személyes holmijaikat kedd délután tudták kihozni a házból, miután a bejáratot sikerült aládúcolni. Ekkor tíz percet kaptak, hogy tűzoltói és rendőri biztosítás mellett bemenjenek lakásaikba. Az önkormányzat jegyzőkönyvet készített minden kihozott értékről, majd a rendőrség lepecsételte a bejáratokat.

Éjszaka a rendőrség vigyázott a Víg utcára, amit a Népszínház és Bérkocsis utca között lezártak. A helyiek csak személyi igazolvánnyal közelíthették meg otthonaikat. Szerda reggeltől a rendőröket leváltották az önkormányzat által felkért fegyveres biztonsági őrök.

Építkezés helyett bontás

Megkezdték a bontást
A ház összedőlt részének bontását az önkormányzat által felkért cég elkezdte, és várhatóan pár nap múlva fejezi be. Ezután az egész épületre készítenek egy statikai vizsgálatot, ami eldönti, hogy visszaköltözhetne-e a lakók - folytatta a Polgári Védelem VIII. kerületi kirendeltségének vezetője.

Csécsei Béla, kerületi polgármester az Indexnek elmondta, hogy a kivitelezést végző cég szabályos építési engedéllyel rendelkezett. Azt viszont nem tudják, hogy az építkezést szabályosan kezdték-e meg, ez a szakértői vizsgálatok után fog kiderülni. Ezek után perre is sor kerülhet.