Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

MSZP-SZDSZ vita a fővárosi közgyűlésben

2002.05.02. 12:37
Nem politikai, hanem szakmai alapon szavaz egymás ellen a fővárosi közgyűlés SZDSZ és MSZP frakciója - mondta az Indexnek Vajda Pál, az MSZP főpolgármester-helyettese. A Magyar Hírlap viszont úgy tudja: az MSZP azért nem szavazta meg az 50 milliárdos költségvetési pénz felhasználását, mert az SZDSZ megfúrta egy villamospálya felújítási javaslatukat.
Egyelőre nem tudott dönteni a fővárosi közgyűlés az 50 milliárdos költségvetési pénz felhasználásáról, mivel az MSZP és az SZDSZ frakció nem tudott közös nevezőre jutni számos kérdésben. Az SZDSZ nem támogatta az MSZP egy fontos közlekedéspolitikai indítványát. Az MSZP szerint minél hamarabb fel kell újítani a 69-es villamos palotai sínpályáját, mivel nagyon rossz állapotban van.

Vajda nem is nyilatkozott

A szocialisták 35 millió forintot szeretnének elkölteni a Palotáról a Mexikói úti földalattihoz közlekedő 69-es villamos egy 2,1 kilométer hosszú pályaszakaszának felújítására.

A Magyar Hírlap a koalíciós vita kapcsán arról írt, hogy a kialakult helyzetben Vajda Pál, az MSZP főpolgármester-helyettese visszahívná Demszky Gábor főpolgármester. Vajda ezt az Indexnek cáfolta, sőt, mint mondta, épp most fogalmazza a helyreigazítási kérelmet, mivel ő nem is nyilatkozott a lapnak. - Szomorúnak tartom, hogy egyesek politikai problémaként akarják feltűntetni a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíció közötti véleménykülönbséget. Pedig ezek szigorúan szakmai, közlekedéspolitikai kérdések. Nem arról van szó ugyanis - miként ezt a cikk sugallja -, hogy ők nem fogadták el a javaslatunkat, erre mi megfúrtuk a pénzmaradvány felhasználásáról szóló döntést.

Feloldható a vita

Vajda Pál szerint a villamos ügyében további egyeztetésre van szükség, és jó esély van arra, hogy a közeljövőben rendeződjék a vita a két frakció között.

A Magyar Hírlap szerint a szabaddemokraták azt állítják, hogy sem Vajda, sem az MSZP nem ért a pénzügyi és a költségvetési kérdésekhez, hiszen valójában nem történt jogsértés, és a beruházások sem állnak le. Demszky Gábor a lapnak elmondta: tavaly a költségvetés tárgyalásakor a rendelet részeként készült egy lista, amely tartalmazta azokat a beruházásokat, amelyekre el lehet költeni a megmaradt tízmilliárdokat. A főpolgármester szerint ezt a listát kellett volna most formálisan beemelni a többletbevételek felhasználásáról szóló rendeletbe, de ettől még folytathatók a tervezett beruházások és a kifizetéseket sem kell leállítani.

A Fidesz szerint egy MSZP-s képviselőnek kell a pálya

Szálka Miklós, a Fidesz-frakció tömegközlekedéssel foglalkozó képviselője úgy tudja, a szocialisták azért lobbiznak a palotai pályafelújítás és a hannoveri villamosok beindítása mellett, mert arrafelé lakik az egyik MSZP-s képviselő, Pálinszky Antal. Az MSZP frakcióvezetője, Gy. Németh Erzsébet ezt cáfolta, mint mondta, eddig sem aszerint hozták a döntéseket, hogy ki hol lakik, hiszen a villamosok nem Fidesz-, MSZP- vagy SZDSZ-alapon járnak, hanem a pártvitákban aligha érdekelt utasokat szállítják.

Metró helyett új gyorsvillamosok
A 69-es villamos pályafelújításával és a hannoveri járművek üzembe állításával a BKV nagyobb szerepet szeretne adni a villamosoknak a palotai közlekedésben. Ha gyorsabban, sűrűbben járnak komfortosabb járművek, akkor nemcsak a buszról szoknak át az utasok a villamosra, de az autósoknak is lehetséges megoldás lehet a tömegközlekedés. Aba Botond, a BKV vezérigazgatója a Magyar Hírlapnak elmondta: Dél-Pesten is változás előtt áll a villamosközlekedés. Vagy felújítják, vagy teljesen újjáépítik ezeket a pályákat, s még a megszüntetésük is felmerült, bár ez egyelőre nem időszerű kérdés.

Egyébként világszerte reneszánszát éli a villamosközlekedés. Nyugat-Európában is, ahol lehet, villamost fejlesztenek, ha nincs feltétlenül szükség a metróra. Budapesten felmerült a Rákóczi úti villamosközlekedés rehabilitációja. A Hungária körúton kívül pedig mindenképp új vonalakat kellene kiépíteni. Nem hagyományos villamosok lennének ezek, hanem egyfajta gyorsvasutak, amelyek átmenetet képeznének az 1-es gyorsvillamos és a HÉV között. Ilyen közlekedhetne például Rákoskeresztúrra. Ezek a járművek felvennék a versenyt az autókkal, amelyek rendszeresen bennrekednek a csúcsforgalmi dugóban.