A frakcióvezetők is repülnek Athénba

2003.04.13. 20:29
A volt miniszterelnökök mellett a kormány a parlamenti frakcióvezetőket, illetve az Országyűlés integrációs bizottságának első emberét is elviszi Athénba. Az aláírási ceremónián azonban ők nem lehetnének jelen, ott vélhetően Medgyessy Péteren és Kovács Lászlón kívül részt vesz a három korábbi kormányfő, az államfő, illetve Göncz Árpád volt köztársasági elnök.
A kormány a jelenlegi tervek szerint a parlamenti pártok frakcióvezetőit is meghívja a Magyarország európai uniós csatlakozásáról szóló szerződés szerdai aláírási ünnepsége alkalmából Athénba. Erről Gál J. Zoltán kormányszóvivő beszélt vasárnap az MTI-nek nyilatkozva.

A magyar delegáció

Mint jelezte, a jelenlegi tervek szerint a magyar delegáció tagja Mádl Ferenc köztársasági elnök, Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László külügyminiszter, Göncz Árpád volt köztársasági elnök, Boross Péter, Horn Gyula és Orbán Viktor volt kormányfő, az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz és az MDF frakcióvezetője, valamint az Országgyűlés Integrációs Bizottságának elnöke. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint ugyanakkor az aláírási ceremónián csak azok vesznek részt, akiket arra meghívnak, s akiket a görög partner, amely eddig hivatalosan még nem jelzett vissza, elfogad.

Gál J. Zoltán ma bizonyos abban, hogy a két aláíró - Medgyessy Péter és Kovács László - mellett mindazok jelen lehetnek az ünnepségen, akiket a magyar miniszterelnök arra meghívott: a három volt kormányfő, Mádl Ferenc és Göncz Árpád.

VIP-hely a frakcióvezetőknek

Tájékoztatása szerint a frakcióvezetők a ceremónián nem vennének részt, azt egy számukra kijelölt VIP-főhelyről követhetnék. Az országgyűlési képviselőcsoportok vezetői több programon is jelen lehetnének, így az athéni magyar, illetve a görög köztársasági elnök által a delegációk számára rendezendő ünnepi fogadáson.