Ambrus
-7 °C
3 °C

Kultúrember időben visszalép

2006.04.20. 16:16
Az MDF harmadik helyen végzett képviselőjelöltjeinek többsége nem lép vissza a második forduló előtt. A pontos szám csak vasárnap derül ki, mert még a választás napján is le lehet mondani a megmérettetésről. Akad jelölt, aki az MSZP és a Fideszt léptetné vissza, és akad olyan is, aki annak ellenére nem lép vissza, hogy pártja a Fidesz--KDNP-t támogatja.

A 48 harmadik helyen végzett MDF-es képviselőjelölt közül 16 lépett eddig vissza a második fordulós indulástól.

Bármikor vissza lehet lépni

A végleges szám vasárnap derül csak ki, mivel akár a választás napján is visszaléphet a jelölt. Az más kérdés, hogy a választási szakértő szerint ez a választópolgárok becsapása, mivel érvényteleníti a jelöltre leadott szavazatot. Tóth Zoltán így fogalmazott: "Kultúrember a nyomdagépek indulása előtt visszalép".

Az MSZP-nek kedvez a visszalépés?

Az első forduló óta folyamatosan adnak ki közleményeket az állva maradt demokrata fórumos jelöltek arról, hogy indulnak-e a második fordulóban vagy sem. A lemondók arra hivatkoznak, hogy nem akarnak a Fidesz győzelmének útjába állni, az állva maradottak az MDF-es szavazók cserbenhagyásának tekintenék visszalépésüket.

A Bács-Kiskun megyei Bácsalmáson állva maradt Karsai Péter szerda este az ATV-ben sajátosan indokolta, hogy miért nem lép vissza. A szavazókörök elemzéséből arra a következtetésre jutott, hogy több százan támogatták őt egyéniben, miközben listán az MSZP-re szavaztak. Visszalépésével szerinte a szocialista jelöltnek kedvezne.

Csáky, a legnagyobb név

Az MDF elnöksége két alkalommal is azt ajánlotta képviselőjelöltjeinek, hogy a második fordulóban is vállalják a megmérettetést. A második, múlt csütörtökön elfogadott ajánlásban arra kérték a jelölteket, hogy ha mégsem indulnak, ne nevezzék meg visszalépésük kedvezményezettjét.

Csütörtökön délutánig - a Országos Választási Iroda (OVI) adatai alapján - tizenhat MDF-es jelölt nem indul a második fordulóban. Közülük a legnagyobb név Csáky András, az MDF alelnöke, aki Cegléden lépett vissza.

Visszalépésre várnak

Vannak olyan MDF-es jelöltek is, akik azt kérték fideszes és/vagy MSZP-s ellenfeleiktől, hogy mivel a területi listán már bejutottak az Országgyűlésbe, lépjenek vissza az ő javára. Lépésüket azzal magyarázzák, hogy siker esetén az adott választókerületnek két képviselője is volna az Országgyűlésben.

Így tett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 4-es számú választókerület harmadik helyezettje, az MDF színeiben indult Juhász Zoltán (első fordulós eredménye 23,63 százalék) és a Heves megyei Pétervásár és körzete MDF-es jelöltje, Ivády Gábor (4,09) is.

Egymás ellen kampányoló MDF-esek

Akad olyan MDF-es jelölt is, aki annak ellenére nem lép vissza, hogy pártja helyi szervezetei nem őt támogatják. Berecz Botond a Fejér megye 7.számú körzet MDF-es jelöltjét ugyanis csak egy helyi szervezet támogatta, míg az MDF hét másik szervezete a fideszes Kelemen András támogatására szólítja fel választóit.

A koalíciósok is visszalépnek

A Szabad Demokraták Szövetsége és a Magyar Szocialista Párt közötti megállapodás szerint az SZDSZ 55, az MSZP pedig három helyen lépteti vissza jelöltjeit egymás javára. A pártközi megállapodáson kívül két szocialista jelölt a helyi független induló javára lépett vissza. Bacsa Pál a Csongrád megyei 6-os, Rákóczy Attila a Somogy megyei 6-os választókerületben nem indul.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.