Natália
-3 °C
8 °C

Civakodnak a kormánypártok Gyurcsány javaslatán

2006.07.11. 13:24
Az SZDSZ szerint a konvergenciatanács az ő ötletük volt, de ők eredetileg nem ilyne összetételben gondolkodtak. Az MSZP viszont visszaverte azt, hogy a jegybank és a költségvetési bizottság elöke is bekerüljön a testületbe.

A szocialista frakció nem ért egyet azzal, hogy a Konvergencia Tanácsot egészítsék ki az MNB elnökével és a parlament Költségvetési bizottságának elnökével, olvasható az MSZP keddi közleményében.

Gyurcsány Ferenc az Országgyűlés hétfői ülésén jelentette be, hogy a kormány Konvergencia Tanácsot hoz létre, amelynek az lesz a feladata, hogy közreműködjön a konvergencia program előkészítésében, és hogy támogassa a program érvényre juttatását a költségvetésben. A testület tagja Bogsch Erik, Simor András és Surányi György.

Az SZDSZ a bejelentés után azt javasolta a miniszterelnöknek, hogy a tanácsban kapjon helyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) valamint az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának elnöke is. Horn Gábor SZDSZ-es ügyvivő szerint a testület felállítása az ő ötletük volt, de eredetileg abban a Magyar Nemzeti Bank és a költségvetési bizottság elnöke is tag lenne.

"A tanács megalakulásának célja éppen az volt, hogy politikától független gazdasági szakemberek vegyenek részt a konvergencia program kidolgozásában és végrehajtásának ellenőrzésében" - verte vissza az SZDSZ-es kezdeményezést kedden az MSZP. A szocialisták szerint a tanács szakmai önállóságát veszélyeztetné, ha abban elismert szakértők mellett politikusok is részt vennének.

"Az MNB elnökének és a költségvetési bizottság elnökének egyébként beosztásából adódóan lesz lehetősége véleményének kifejtésére a konvergencia programmal kapcsolatban" - áll a közleményükben.