Árpád
-2 °C
9 °C

Baloldali tűz és pezsgés

2004.07.26. 11:54
"Az új magyar szociáldemokrácia" címmel július elején jelent meg az MSZP Hiller István vezetésével elkészített vitairata, amely a párt "hosszú távú elvi programjának kiindulópontja" szeretne lenni. A dokumentum elkészítésében a programvezető mellett részt vett még Gyurcsány Ferenc, Krausz Tamás és Vitányi Iván. A neves szerzőgárda ellenére szerkesztőségünk egy árva szót sem értett a dokumentumból, ezért megkerestük Bence György filozófust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát, segítsen megfejteni az "új jóléti állam" programját.
Nem igazán fair részletes programot számon kérni egy ilyen elvi alapvetésvázlaton, de annyit talán el lehet várni, hogy tartalmas és a politikai versenytársakétól megkülönböztethető állítások legyenek benne. Lehet, hogy felületes olvasó voltam, de mintha ez nem sikerült volna.

Mielőtt válaszolnék a kérdésre, szeretném tisztázni, milyen szempontból nézem az MSZP programvajúdását. Hogy egyáltalán miért fogadtam el a felkérést erre a beszélgetésre a szocialisták belügyéről.

Engem mindenféle politikai ideológia érdekel, a diákjaim tudnának erről mesélni. De nem vagyok semleges. Ebben az ügyben az a meggyőződésem, hogy nagyon rossz lenne, ha az elkerülhetetlen reformok örve alatt tönkretennék a jóléti államot Nyugat-Európában. Ezért örömmel, bár a megvalósulást illetően némi szkepszissel fogadtam a német szocdemek tavaly novemberi kongresszusának kettős jelszavát. "A szívem azt mondja: Meg kell védeni a szociális államot. Az eszem azt mondja: Éppen ezért újjá kell alakítani."

A kelet-európai posztkommunista országokban viszont most kellene felépíteni. Nem valami kedvező körülmények között, de most már a kapitalista piacgazdaság alapján, s hosszabb távon mégiscsak ez az egyedül lehetséges alap. Hogy a két nagy politikai erő közül vállalkozik-e rá valamelyik, nyitott kérdés. Most mindenestre az a paradox helyzet állt elő, hogy a Fidesz félig-meddig belerángatta az MSZP-t a saját ügyébe.

Van-e tehát valami megkülönböztethető politikai mondanivalója ennek a programvázlatnak?

Egy pártprogram nem a közönségnek szól, csak azok olvassák, akiknek ez a dolga a pártban, meg a magamfajta, mindenre elszánt elemzők. De igaza van, a program akkor is politikai dokumentum. Ki kell derülnie belőle, hogy miért érdemes, kiknek érdemes támogatnia az illető pártot. És arról is mondania kell valamit, hogy miért jó, miért helyes támogatni.

A Hiller István MSZP alelnök által közreadott dokumentum nem ad választ ezekre a kérdésekre. Hiányzik belőle a politikai orientáció. Az értékek végiggondolása messze elmarad Vitányi Iván hét évvel ezelőtt megjelent alapértékkönyvétől.

Ehhez képest másodlagos, hogy milyen a nyelve, a retorikája a programjavaslatnak. De ezt sem lehet szó nélkül hagyni, mert annyira penetráns. Nyakatekert mondatok. A kormány hivatalos propagandájának paneljei. Suta, üresen kongó, olykor szépelgő frázisok.

Az MSZP nincs könnyű helyzetben. A Fidesz nyilvánvalóvá tette, hogy keresztényi alapon jólétibb lenne, mint az MSZP, a másik oldalon pedig ott van az SZDSZ, amely piacbarátabb nála, de valamennyire mégis hajlik a szolidaritásra. A dolgozat szerzői fel tudták venni a kesztyűt?

Miért nehezítette volna a programjavaslat készítőinek helyzetét a verseny? Inkább gondolkodásra kellett volna ösztökélnie. A kihívással láthatólag tisztában voltak. Ami az SZDSZ-t illeti, ki is kotyogják, hogy szeretnék megkülönböztetni magukat tőle. Csak nem nagyon sikerült.

Azt hiszem, ennek nem nagypolitikai, hanem mikropolitikai, vagyis kicsinyes taktikai oka volt. A munka állítólag már egy éve elkezdődött. Csak nem szivárgott ki belőle semmi. Elképzelhető ez, ha lett volna minek szivárognia?

Hiller István alelnök, a programkészítési felelős mindig csak arról a két alapvető kérdésről nyilatkozott, hogy elköltöznek-e a rosszemlékű Köztársaság térről, és megfelel-e a szekfű, vagy más virágot kellene választani. Kézenfekvő feltételezés, hogy kivárásra játszott. A legutolsó pillanatban akarta meghatározni, mi legyen a pálya.

Csakhogy az európai parlamenti választáson elszenvedett vereség után előrehozták a kongresszust. Többé nem lehetett azt mondani, hogy készülünk, készülgetünk, de még nem vagyunk készen. Ezért kénytelen-kelletlen összecsaptak valamit. Voltak félkész előmunkálatok. Például a zöld témában. A párt "harmóniára törekszik a társadalom és a természet értékei között". Más, hasonlóan fontos témában még ennyire sem tellett.

Mindez persze csak spekuláció, de az biztos, hogy többre lettek volna képesek a szocialista párt értelmiségi hívei. Még az előkészítő munkálatok résztvevőinek egy része sem volt elégedett a szöveggel. Mi más oka lett volna, hogy nem mindegyik volt hajlandó a nevét adni hozzá? A megjelenés óta pedig szocialista oldalról is lesújtó és egyben tartalmas kritikák láttak napvilágot.

Az én felületes olvasatomban sikerült megalkotniuk a "munka, otthon, biztonság" program újabb változatát. És akárcsak a Fidesz, ők is kimondják azt az üres állítást, hogy senkit sem hagynak magára, és mindenkinek magadják, amire szüksége van.

Engedelmével, most nem a Fideszről van szó. Ellenzékben könnyű fűt-fát ígérni. Majd meglátjuk, mi lesz belőle, ha megint kormányra kerülnek. De mi baj van magával a munkával, otthonnal, biztonsággal? Nem ez az, amire a legtöbb ember vágyik? Szolid, ahogy a kommunisták szerették mondani, kispolgári vágyak. De én úgy tudom, hogy a szociáldemokráciára, akár az "igazi", "új" szociáldemokráciára nem annyira a "pezsgés és tűz" (copyright by Hiller), hanem a földhözragadtság a jellemző. Kevesebb elméleti szexepil, mint a radikális baloldali irányzatokban. Csakhogy azokból semmi jó nem szokott kisülni.

A programjavaslatban benne van egy aktívabb szociálpolitika ígérete. De nem ez dominál. Hanem a lejárt köztársasági, nemzetegyesítési, árokbetemetési retorika. Meg az autópálya, az infrastruktúra fejlesztése. Amiből most egyenesen "az esélyteremtés politikájának legfontosabb feladata" lett.

És ott vannak a személyes rögeszmék. Ezeken sem sikerült felülemelkedni. Mi az "új szociáldemokrácia" egyik legnagyobb gondja? Az, hogy a nép nem szereti eléggé a gazdagokat. Ezért azok szégyellik, rejtegetni kénytelenek vagyonukat. Ami lehetetlenné teszi, hogy önként eleget tegyenek szociális kötelezettségeiknek. Pedig különben ellenállhatatlan késztetést éreznének erre.

Gyurcsány Ferenc és Hiller István között korábban mintha lett volna egy kis nézeteltérés a jóléti állam halálát illetően. Most mindketten részt vettek az "új jóléti állam" programjának kidolgozásában. Van még nyoma valami nézeteltérésnek?

Fogalmam sincs, milyen pezsgő és tüzes vitákat folytatnak egymás között. Gyurcsány tavasszal kiszivárogtatott dolgozata az 1970-es évjáratú modernizációelméletet rakta össze a posztmodernnel. Az eredmény olyan lett, mint tehénen a Calvin Klein márkájú alsónemű. A dolgozatban valóban nem sok helye volt az államnak. De annyit adjunk meg Gyurcsány Ferencnek, hogy rugalmasan gondolkozik. Újabban már a vörös csillagot is rehabilitálná. Miért esne akkor nehezére feltámasztani a jóléti államot?

Milyen az új jóléti állam a programjavaslat szerint?

A megfogalmazások zavarosak, de azért kivehető valami koncepció. Lehetőleg ne csak a származáson, társadalmi háttéren múljon, hogy kinek milyen esélye van a versenyben. Mindenkinek kínálni kell valami esélyt. Legalább annyit, hogy eladja munkaerejét. Amihez munkahelyeket kell teremteni. Aztán kezdődik a verseny. Mindenki állja meg a helyét tehetsége, szorgalma szerint. Ha nem sikerül, csak magára vethet. De ha annyira nem sikerül, hogy nyomorba dől, akkor számíthat némi segélyre. Esély a szegényeknek, büszkeség a nyerteseknek, nyomorenyhítő intézkedések a veszteseknek. Ez is jóléti állam, valamiféle maradványa a jóléti államnak. Csak nem hinném, hogy szociáldemokrata elképzelés. A korábbi, főként kormányoldalról elhangzott nyilatkozatokhoz képest azonban van benne némi pozitívum. Korábban inkább csak az esélyteremtésről volt szó. Sőt, egészen odáig mentek el, hogy el lehet felejteni a jóléti államot.

Egy néppárttól nem lehetne elvárni, hogy más társadalmi rétegek számára is mondjon valamit? Az "új magyar szociáldemokrácia" a középrétegnek azt üzeni, hogy a "ma meghatározó horizontális különbség helyére a magas színvonalon stabilizálódott vertikális sokszínűséget" kívánják elérni.

Mondanak is. Magyarország gazdagjai, merjetek büszkék lenni! Meg efféléket, mint amit idézett. Ha megtudják, hogy szabad vertikálisan sokszínűnek lenni, méghozzá magas színvonalon, akkor tódulni fognak a középosztálybeli választópolgárok az új szociáldemokrácia zászlaja alá.

Hogy néz ki manapság egy szociáldemokrata társadalompolitika?

Sokféleképpen. De nem annyira, mint a programjavaslat készítői képzelik. Ők még az amerikai Demokrata Pártot, sőt Lulát, a brazil populista vezért is iderángatják. És a lényeget, a célokat tekintve a mai szociáldemokrata társadalompolitika - amennyire én látom - nem különbözik olyan nagyon a húsz-harminc évvel ezelőttitől, csak a lehetőségei szűkösebbek, az eszközei mások.

A szociáldemokraták - s tegyük hozzá: a kereszténydemokraták - vagy hatvan éve abból indulnak ki, hogy a jóléti állam a kapitalista piacgazdaságra épül. Tudják, hogy az államnak az is feladata, hogy a tőke számára kedvező feltételeket teremtsen. Egy kapitalista piacgazdaságban nem lehetnek egyenlők az esélyek. Ha azt akarjuk, hogy jól működjön a piac, csak módjával lehet újraelosztani az anyagi javakat. Ráadásul nem csak anyagi javakról van szó. Képzeljünk el két családot. Mind a kettőnek ugyanannyi a pénze. De az egyik családban a papa este mesét olvas fel a gyereknek, a másikban viszont a valóságshow előtt sörözik. Egyenlő esélye van a gyerekeknek?

Az esélykülönbségeket csak enyhíteni lehet. Kisebb-nagyobb mértékben. A szociáldemokraták és a liberálisok elsősorban nem abban különböznek egymástól, hogy milyen mértékben akarják enyhíteni. Egyébként létezik a szó eredeti értelmében liberális, azaz nagylelkű, bőkezű liberalizmus is.

Ralf Dahrendorf például - bocsánatot kérve a rettenetes kifejezésért - "Grundausstattungs-Marktliberal"-nak, vagyis alaphozomány-piacliberálisnak nevezi magát. Ami azt jelenti, hogy minden állampolgár kapjon tisztes társadalmi hozományt, amivel beléphet a piacra. S ez nem valami különc, egyéni eszme. A mai liberalizmus tele van ilyen gondolatkísérletekkel és javaslatokkal.

A szociáldemokraták ellenben abból indulnak ki, hogy nem elég mindenkinek valamennyi zsetont osztani, és aztán, ha a gatyáját is a rulettasztalnál hagyta, valami használt ruhát adni neki. Bizonyos javakat ki kell vonni a piaci szerencse forgandósága alól, minden állampolgár számára elérhetővé kell tenni. A mai szociáldemokrata pártok programja jókora adag liberalizmust tartalmaz. A fenti, nagylelkű értelemben. Némelyik, így a brit Munkáspárt elsősorban liberális jelszavakat hangoztat, de a gyakorlatban azért szociáldemokrata politikát is folytat.

"Az új jóléti állam aktív ott, ahol szükség van rá, de ez a szerepvállalás nem irányítást, hanem partnerséget, együttműködést, kapcsolatépítést, koordinációt, társfinanszírozást jelent, együtt a piac és a civilszféra szereplőivel" - írják a program szerzői. Mit jelent ez? Ahol igazoltan szükség van rám, ott segítsen nekem más is, bár pont az ilyen dolgokra hivatkozva tudom megindokolni, hogy vagyok és adót szedek?

Itt hajlok arra, hogy jóindulatúan értelmezzem a szöveget, bármennyire nehézkes a fogalmazás. Ha jól értem, arról van szó, hogy az államnak bizonyos, mondjuk szociális, egészségügyi, oktatási feladatokat vállalnia kell. De ebből nem következik, hogy kizárólag állami intézményekre kellene bízni a feladatok ellátását. Tehát a feladat ellátását privatizálni lehet, miközben az állam ellenőrzi, hogy a feladattal megbízott privát szereplők jól végzik-e a dolgukat. Ebben nem látok semmi rosszat, sőt.

Akkor talán nem tetszett az "állami feladatok privatizációja" kifejezés hangalakja a program szerzőinek?

Nem csodálkoznék rajta. A "privatizálás" - mint annak idején a "kommunizálás" - a köznyelvben a lopás szinonimájává vált. Ez persze kissé igazságtalan, de nem véletlenül alakult így. A privatizálásnak az a módja, amikor a bennfentesek mindent elkövetnek a privatizálandó vagyontárgy piaci értékének csökkentéséért, hogy aztán megbízottjaikkal olcsón felvásárolják, valóban lopással határos. Igazságosan vagy igazságtalanul, ez az árnyék vetül a tervezett egészségügyi privatizálásra, amit a Fidesz természetesen kihasznál.

A dolgozatban a "legemelkedettebb" mondatok a szolidaritásról, sorsközösségről, integrációról szólnak. Néha az volt az érzésem, hogy míg a Fidesz szövetséget kötne mindenkivel, az MSZP partnerségre lépne mindennel, ami él és mozog.

Tényleg "sorsközösség" is van benne? Erre nem emlékeztem. Nekem az volt a kedvencem, hogy "a kisebbségek Európa gyöngyszemei".

Ez valami műfajkeveredés? Emelkedett elvi programvázlatban kampányszöveg?

Nem akarom viccelődéssel elütni a kérdést. A kampányízű frázisokon túlmenően, valóban úgy látszik, hogy félreértették a műfajt. Az első fejezetnek ez a címe: "Az új szociáldemokrácia szükségszerűsége". Nem azt akarják mondani, bár erre csak némi elemzés után jövünk rá, hogy mindenképpen léteznie kell az új szociáldemokráciának, hanem azt, hogy szükség van rá. De kinek van rá szüksége? Ezt már egyértelműen megmondják: az egész országnak, a magyar demokráciának. Valahogy nem lenne komplett a "köztársaság", ha nem lenne benne szép új szociáldemokrácia.

Ilyen bizarr dolgot pártprogramban még nem olvastam. Valóban elég baj lenne, ha nem volna Magyarországon olyan párt, amely legalábbis a szociáldemokrácia igéretét képviseli. Sok állampolgár elfordulna a politikától, mások a jelenleg gyengécske szélsőséges csoportok karjába vetnék magukat. Ami nem szokott jót tenni a demokráciának. De éppenséggel elképzelhető egy olyan "köztársaság" is, amelyben az állampolgárok meglehetősen aktívak, de egyik részük egy liberális párt mellett kötelezi el magát, a másik meg egy konzervatív párt mellett.

Egy programjavaslat készítőinek nem feladatuk, hogy azt magyarázgassák, miért van szükség az ő pártjukra. Úgy általában, a demokrácia érdekében. Inkább azt kellett volna megmondaniuk, hogy kiknek és miért van szüksége a pártra. Ez azonban nem sikerült nekik, vagy talán nem is fűlött hozzá a foguk.