Mária
-6 °C
-2 °C

Személyeskedő tévévita a listavezetők között

2006.09.26. 23:11
Személyeskedő, gunyoros vitát folytatott az m1-en a pártok hat budapesti listavezetője. A független főpolgármester-jelölt, de fideszes listavezető, Tarlós és a szabad demokrata Demszky párharca nem volt meglepő, és az sem, hogy Tarlós néha Katona Kálmánt is bírálta.

Székely Péter (Munkáspárt) Demszkyt kritizálta elsősorban, Zsinka László (MIÉP) viszont Demszkyt és Tarlóst. Katona Kálmán főleg Demszkyre koncentrált, de azért érezhető volt, hogy nem mindenben ért egyet Tarlóssal sem. Molnár Gyula igyekezett támogatni Demszkyt, de a főpolgármestert ért konkrét bírálatokra nemigen reagált, így az SZDSZ-es listavezető gyakorlatilag négy kritikusával vívott - sokszor kilátástalannak tűnő - küzdelmet.

Tarlós beszólt Zsinkának

"Sosem vádoltam Önt azzal, hogy van humorérzéke" - vágott oda Tarlós István (független, a Fidesz és a Jobbik támogatottja) a MIÉP listavezetőjének, Zsinka Lászlónak, aki azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy felváltva szapulta Demszky Gábort és Tarlóst. Zsinka éppen azzal vádolta az óbudai független polgármestert, hogy az MSZP-nek gyakorlatilag koalíciót ajánlott, amikor két szocialista főpolgármester-helyettesnek akart a kampánynyitóján pozíciót kínálni, amennyiben megnyeri a választásokat.


Tarlós István

Tarlós Katona Kálmánnak is odavágott egyet, amikor az MDF főpolgármester-jelöltje hiányolta Tarlós programját. A független jelölt szerint Katonának azért nincs ideje megtalálni az ő téziseit, mert állandóan azzal van elfoglalva, hogy milyen párt színeiben indul, azt sem tudja ugyanis, hogy most éppen kinek a jelöltje, minden évben más pártban tűnik fel.

Demszkyt támadták a leginkább

A személyeskedő vitában a legtöbb ütést persze Demszky Gábor kapta: Székely Péter (Magyar Kommunista Munkáspárt) és Katona Kálmán az augusztus huszadikai tragédiát hozták fel, mint példát arra, hogy nincs jó kézben a városvezetés. Ezután Székely (akinek apja, Székely Gábor egyébként Demszky helyettese volt 1990-94 között) azt mondta, attól fél, ha jönne valamilyen újabb katasztrófa, arra sem készülne fel a város.


A legtöbb ütést kapta

Előzőleg Katona Kálmán arra hívta fel a figyelmet, hogy augusztus 20-a után és szeptember 19-én is bebizonyosodott, hogy a váratlan helyzetekre nincs felkészülve a városvezetés. (Szeptember 19-én volt a tévészákház ostroma.) Erre Demszky Gábor azt reagálta, hogy Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány két nap alatt rendet tett a fővárosban. A főpolgármester a város nyugalmát, békéjét tartotta fontosnak és szerinte azok vannak többen, akiknek ez az elsődleges.

Tarlós István megint elhatárolódott feltételesen a Jobbiktól: ha bebizonyosodik, hogy ez a szervezet aktívan részt vett a támadásokban a Szabadság téren, akkor "vegyék úgy, hogy elhatárolódtam", mondta.

19-re lapot húztak

Zsinka László (MIÉP) azt emelte ki, hogy előre megtervezett volt a tévéostrom, a vesztésre álló kormánykoalíció 19-re lapot húzott, és provokálják a magyarságot. A Szabadság tér szerinte a magyarság szent tere, ahonnan el kellene vinni a szovjet emlékművet a Népligetbe. Székely Péter azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc beszéde váltotta ki a mostani válságot, Demszky viszont úgy vélte, az olyan szónokok, mint Orbán Viktor és Wittner Mária gerjesztették a feszültséget.


Zsinka László

Zsinka beszélt arról is, hogy Budapest most korrupt város, és felhozott néhány ügyet, az utcabútor-tendert (amit egyébként Katona Kálmán szokott emlegetni a kampányban), a Siemens- és a Strabag-ügyet.

Katona buszsávja

Érdekes, hogy szakmai vita alig folyt, és akkor viszont főleg Katona Kálmán szerepelt. Ő javasolta további buszsávok bevezetését, városi főmérnök, illetve városigazgató, továbbá főenergetikus felkérését, akik irányítanák a szakmai munkát az önkormányzatnál. "Energetikus már van" - válaszolta Demszky, aki egyetértett a buszsávokkal, és a főmérnökkel is.


Katona Kálmán

A vitában alig vett részt Molnár Gyula (MSZP), aki az egyetlen volt, aki nem indul főpolgármester-jelöltként. Molnár egy alkalommal talán a leglényegesebb fővárosi problémát érintette. Az MSZP listavezetője szerint át kell szervezni Budapest közigazgatását, a 23 kerület és a főváros viszonyát újra kell szabályozni. Nem mondta ki egyértelműen, de érzékelhető volt, hogy a kerületi kiskirályságok ellen beszélt, jóllehet maga is az egyik legnagyobb városrész, Újbuda polgármestere.

A legnagyobb hiba a közműprivatizáció Zsinka szerint

Tarlós István értette a célzást, és reagált is: szerinte a főváros szabályozására 1994-ben meg lett volna a lehetősége a kellő parlamenti többség birtokában a mostani kormánykoalíciónak.

Zsinka László beszélt még arról, hogy Budapesten a legnagyobb hiba az elmúlt időszakban talán a közműprivatizáció volt. A magánosított víz- és csatornatársaságoknál a közműdíjak 700 százalékkal emelkedtek, miközben az országos infláció 1996, a privatizáció óta 260 százalékos volt. Demszky nem reagált erre a felvetésre, mint ahogyan a korrupt város kifejezést sem méltatta válaszra korábban.

Pusztulnak a zöldterületek

Székely Péter arról beszélt, hogy pusztulnak a zöldterületek, öt városligetnyi zöldterület tűnt el Budapesten az elmúlt években.


Székely Péter

Tarlós István, Zsinka László és Katona Kálmán is egyetértett abban, hogy nem épül a négyes metró. Zsinka idézte Demszkyt, a főpolgármester ugyanis egy sajtótájékoztatón azt mondta: állnak a tárgyalások a finanszírozásról a kormánnyal. Demszky szerint az állomások már épülnek, ezt mindenki láthatja Dél-Budán a Szent Gellért tértől az Etele térig. A főpolgármester szerint egy 60 milliárdos tételről folynak tárgyalások, ami a felszíni területrendezést és az európai uniós finanszírozást érinti.

Tarlós arról is beszélt, hogy egyetért Zsinkával, Székellyel és Katonával, akik bírálják Demszkyt. Sőt, a független jelölt felolvasta Molnár Gyula egyik nyilatkozatát is, amelyben a szocialista listavezető is Demszkyt bírálja 2006-ban.

Demszky és Tarlós vitatkozni kezdett azon, hogy ki épített a másiknak többet Óbudán. Végül Katona Kálmán szólt közbe: nem egymásnak épít ez a két ember, hanem nekünk, városlakóknak, amire elcsendesedett a két esélyes főpolgármester-jelölt.