Megbüntethetik a vizitdíjat nem szedő intézményeket

2008.03.20. 13:44
Április közepén dől el, hogy szankcionálják-e azokat az egészségügyi intézményeket, amelyek már márciusban nem szedték be a vizitdíjat illetve kórházi napidíjat - mondta a Független Hírügynökségnek az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szóvivője.

Április közepén érkeznek be a kózházaktól, szakrendelőktől azok a márciusi teljesítmény-jelentések, amelyek alapján az OEP megállapíthatja, hogy az egyes intézmények a jogszabályoknak megfelelően szedték-e be a díjakat, közölte Molnár Barbara.

A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy március 31-e éjfélig hatályban van az a törvény, amelynek alapján az intézményeknek be kell szednie az egészségügyi díjakat. Ha a márciusról szóló jelentésekből kiderül, hogy egyes intézmények nem tartották be a törvényt, az OEP indokolt esetben ellenőrzést kezdeményez.

Ha igazolódik, hogy az intézményben nem megfelelően szedték a díjakat az OEP szankcionál. Hozzátette: a törvény értelmében a büntetés összege megegyezik azzal a vizitdíj illetve napidíj összeggel, amelyet a kórház nem szedett be. Ennyivel kevesebb OEP finanszírozást kaphat a törvényt megszegő intézmény.

A március 9-i népszavazás után több egészségügyi intézmény bejelentette: nem várja meg a hivatalos törvénymódosítást, már márciustól nem szedik a díjakat. Így tett például a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház és a szolnoki Hetényi Kórház vezetése is.