Vilma
-7 °C
4 °C

Kampánycsapatot képez az MSZP

2003.09.11. 08:26
Az Index információi szerint azt a több mint félezer fiatalt is bevonják az MSZP közeljövőben induló kampányába, akiket Ron Werber irányítása alatt képeznek ki a "csapatjáték" névre keresztelt projektben. A nyilvánosság teljes kizárásával zajló szocialista vállalkozás résztvevőit az eredeti elképzelések szerint csak a 2004-es EU-választások előtt vetették volna be, ám a párt népszerűségének visszaesése miatt változtattak az eredeti terveken. Az 580 fős csapat számára egyébként még nem fejeződött be a választási kampányok profi lebonyolításának pszichológiai, logisztikai, koordinációs hátterére vonatkozó képzés.
Az Index birtokába került dokumentumok szerint választókerületük pártállás szerinti feltérképezése volt a belépő a fejenként többmillió forintos értékűre becsült kampánymenedzseri képzéssorozatba azoknak a fiataloknak, akik vállalták, hogy részt vesznek az MSZP választási hadjárataiban.

Ron Werber mindenhol

Ron Werber
Az MSZP 2002-es választási kampányában feltűnt Ron Werber is részt vállal a szocialisták aktivista-utánpótlásképző programjában. A kormányzati rendszer átvilágításában is szerepet vállalt szakértő irányítása alatt választókerületenként legalább három kampánymenedzser kap átfogó elméleti és gyakorlati oktatást a voksolásokat megelőző időszak technikáiról. Az 580 fős gárda az elmúlt hónapokban a lehető legnagyobb titoktartás mellett vett részt a rendszeres időközökben Budapesten megrendezett kurzusokon. A projektet "MSZP csapatjáték" fedőnévre keresztelték. A vörös hátterű logó érdekes módon a fokozott titoktartás ellenére az elmúlt hónapokban többször is feltűnt a szocialisták sajtótájékoztatóin. A jelkép értelmezése szerint a logóban szereplő vadludak a csapatszellemre utalnak: ha valaki kidől a sorból, a következő a helyére áll.

Ellenőrzik a szórólapterítést

Az Index információi szerint az oktatási program résztvevői is bekapcsolódnak majd az MSZP hamarosan induló kampányába, melynek része több millió szórólap terítése, illetve szombattól az utcai jelenlét. A kampány a kormány tevékenységének népszerűsítését célozza. A kampánymenedzserek irányítják majd a pártaktivistákat, de feladatuk lesz az is, hogy ellenőrizzék a szórólapterítésben résztvevő cégek munkáját. A párt csak akkor fizet, ha ellenőrizhetően mindenhová eljutott a propagandaanyag. A hosszú és drága kiképzésben részesülő aktivisták első bevetését a 2004-es uniós parlamenti választásokra tervezték, ekkorra már befejeződött volna a másfél évre tervezett projekt. Úgy tudjuk, a párt és a kabinet támogatottságának gyors csökkenése miatt azonban a párt több vezetőjének sürgetésére megváltoztatták az eredeti elképzeléseket.

A pártelit fenntartásai

A pártelit egy része nehezményezte, hogy a többszázmilliós költségvetésű képzés csak viszi a pénzt, de eredménye egyelőre nincs. Az aktivisták részvételét egyébként Tóbiás József, a szocialisták pártigazgatója keddi sajtótájékoztatóján is jelezte, amikor a Medgyessy-kormány eredményeit felmutató utcai kampány indítását hivatalosan is bejelentette. A pártigazgató több ezer aktivista bekapcsolását prognosztizálta, amikor az új munkastílus kezdetét jelentő akció részleteiről beszélt.

Fizetés nincs, költségtérítés van

A háttérember
Ron Werber munkássága ez év elején került az ellenzéki pártok célkeresztjébe, miután kiderült, hogy az MSZP PR-szakembere 10 ezer dollárt, azaz 2,5 millió forintot kapott a Miniszterelnöki Hivataltól egyetlen tanulmányért. A februári huzavona csak akkor zárult le, amikor a Fidesz képviselői sikertelen betekintési próbálkozások után személyesen is meggyőződhettek a kormányzati munka hatékonyabbá tételének technikájával foglalkozó munka létezéséről, amely alapján a kormányzati megnyilatkozások szerint később átszervezések is történtek a miniszterelnök környezetében. Az ellenzék különösen azt kifogásolta, hogy Werber nem csak tanulmányt írt a szocialista kabinet számára, hanem befolyásos háttéremberként már a tavaly áprilisi országgyűlési és októberi önkormányzati választások előtt is részt vett az MSZP kampányának alakításában. Werber nevét a jobboldal kommunikációja az utóbbi időben igyekezett a sötét választási intrikák szinonimájává tenni, és általában nem mulasztja el izraeli állampolgárságának felemlegetését sem.

A kampánymenedzserek egyelőre fizetést nem, minimális költségtérítést azonban már kaptak, úgy tudjuk: körzetenként maximum néhány tízezer forintos telefonszámla támogatást folyósított a pártközpont. A "csapatjátékosoknak" egyébként közösségfejlesztő célzattal nyári tábort szerveztek, sőt egy logisztikai központot is felállítottak a Köztársaság téren, innen tervezik majd irányítani a jövőben a párt kommunikációját. A fideszes "papagájkommandó" mintájára az ország valamennyi szocialista politikusa ugyanarról tart majd sajtótájékoztatót, azonos háttéranyagokból és adathalmazokból dolgozva. Így a rendszer a remények szerint egységessé tehetné a párt kommunikációját, de arra is használnák a gyorsreagálású csapatot, hogy a pártközpontban összeállított anyagokat, például az ellenzék vádjait egyszerre induló szórólap, vagy egyéb kampányokkal tudják ellensúlyozni.

Olyan, mint egy menedzsertréning

A képzési program egyébként informátoraink szerint nem sokban különbözik a multi cégek munkatársai számára szervezett menedzsertréningektől. A képzésben résztvevőknek elsősorban pszichológiai tankönyvekből kell elsajátítani az ismereteket. Tanítanak érveléstechnikát, de például két napot szenteltek nemrég a testbeszédnek is. A képzéseken négy csoportra osztották a résztvevőket, akik két napos váltásokban okulnak egy középkategóriás budapesti szállódában, ahol a csapatépítés jegyében még a budapestieket is a hotelban szállásolják el, a második napon pedig közvetlenül a reggeli után valamely vezető szocialista politikus ver lelket a zömében fiatalokból álló közönségbe. Forrásaink szerint Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László pártelnök, illetve Szili Katalin parlamenti elnök váltogatják egymást a tanfolyamon, olyan kurzus azonban még nem volt, ahol közülük valaki ne jelent volna meg.

Titoktartást fogadtak

Az Index úgy tudja, hogy a résztvevőkkel titoktartási nyilatkozatot írattak alá, melynek megszegése esetén akár több tízmillió forintot is kérhetnek a képzésen résztvevőktől. Ugyancsak jelentős kártérítést köteles fizetni az a "növendék", aki az MSZP képzésén szerzett tapasztalatait más pártnál próbálja kamatoztatni.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!