Miklós
-7 °C
4 °C

Újra Expo-tervek

2000.07.26. 09:21
Magyarországon egyszer már kudarcot vallott egy világkiállítási kezdeményezés, most azonban ismét felmerült az Expo megrendezésének ötlete. A hannoveri világkiállításról hazatérő Bánk Attila, az FKGP frakcióvezetője az Indexnek úgy fogalmazott, hogy a nemzet érdeke lenne, hogy pályázzunk a 2006-os világkiállítás megrendezésére. A német szövetségi kormány eddig 370 millió márkát (48,2 milliárd forint) költött a hannoveri rendezvényre, a tervezett bevételek azonban egyelőre elmaradnak. Nem tartom abszurd javaslatnak - Bánk Attila felvetéséről Mádi László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
,,Nagy hibát követtünk el, hogy annak idején nem rendeztük meg az EXPO-t. Most, hogy kívülállóként átélhettem, hogy mi mindent jelent egy kiállítás, mindenképpen szorgalmazom, hogy 2006-os világkiállításra mi is adjuk be pályázatunkat" - összegezte véleményét Bánk Attila kisgazda frakcióvezető, aki a hét végén hivatalos látogatáson vett részt a Hannoverben.

montreal
Montreal - a városkép részévé vált a világkiállítás
Bánk elmondta, hogy ötlete mellett az egész frakció letette a voksot, és egyúttal emlékezetett arra is, hogy a kisgazdák végig az Expo megrendezése mellett voltak. A frakcióvezető szerint reális esélyünk lenne arra, hogy 2006-ban, mint újdonsült Európai Uniós tagország széleskörben a kiállítás keretében tudjunk bemutatkozni. Kérdésünkre, hogy nem tartja nonszensznek újra bedobni a lejáratott Expo újragondolását, a frakcióvezető kifejtette, hogy okulva az előző világkiállítások kudarcaiból, és sikereiből nemzeti érdekünk felvállalni a rendezvényt, amely rengeteg előre nem kalkulálható eredménnyel járhatna. Hozzátette, hogy akár Budapest nélkül is, több helyen, több városban is érdemes gondolkodni. Ilyen alközpontok lehetnének: Esztergom, Székesfehérvár és a Balaton térsége, valamint Észak-kelet Magyarország is szóba kerülhet.

A hannoveri kudarcot lehetne többféleképpen elemezni, de azt a kérdést még senki sem tette fel, hogy vajon kinek jut eszébe Hannovert választani turistacélpontként a nyár közepén - vélekedett Bánk Attila a német kiállítás alacsony látogatottságát firtató kérdésről.

hungaria
A magyar pavilon Hannoverben
Nem tartom abszurd javaslatnak - jegyezte meg az Index kérdésére Bánk Attila felvetéséről Mádi László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. A javaslatot alaposan körbe kell járni, annak hatásait azonban nem csak költségvetési szempontból kell vizsgálni, tette hozzá Mádi. A fideszes politikus megjegyezte, hogy az Expo esetleges 2006-os megrendezése nem egy-két éven belül megtérülő beruházást jelentene. Azonban Magyarországra irányulna a figyelem, és a hat év múlva valószínűleg uniós főváros regionális vezető szerepének megerősítésében is fontos szerepet játszhatna egy ilyen nagy jelentőségű rendezvény - véli Mádi.

A frakcióvezető helyettes szerint egy nagy tömegeket vonzó, sikeres Expo megrendezésére Budapest lenne a legalkalmasabb, azonban leszögezte, hogy jelenleg feszültségek tapasztalhatók a kormány és a városvezetés közötti kapcsolatban. Ez azonban nem lehet akadálya egy hat évvel későbbi esemény megrendezésére. ,,A fővárosnak kellene változtatnia, de a politikai változás lehetőségét sem tartom kizártnak" - tette hozzá Mádi. A fideszes politikus, aki a költségvetési bizottság tagja egyelőre megjósolhatatlannak tartja az Expo esetleges költségvetési hatásait.

A hannoveri expo

A hannoveri világkiállítás június elsejétől október 31.-ig tart. Az öt hónap alatt negyvenmillió vendégre számítanak a szervezők, és ehhez igazították a költségvetési keretüket is. A szövetségi kormány külön támogatást biztosított a fejlődő országok megjelenésére is, amely közel százmilliós kiadást jelentett a grémiumnak. Ezen kívül az EXPO 2000 társaság alaptőkéjébe újabb 40 millió márkát fizetett be, amelyet az az ötvenmilliós összeg egészít ki, amely felett Birgit Breuel, a társaság ügyvezető asszonya, rendelkezik.

Természetesen a végösszegből hiányoznak azok a tételek, amelyek a Bundeswehr koordinációs segítségét, a tűzoltóság fokozott figyelmét, illetve a biztonsági szolgálatok erőteljes jelenlétét finanszírozza. Az utóbbiak szerepe már a nyitónapon fontossá vált, hiszen az EXPO-ellenes tüntetők zavarták meg az ünnepséget. 327 randalírozót vettek átmenetileg őrizetbe, de ennek ellenére a hannoveri EXPO folyamatosan a támadások kereszttüzében van.

A világkiállítás egyelőre nem váltja be a hozzáfűzött reményeket. A hannoveri vendéglátósok az alacsony látogatottságra panaszkodnak, annak ellenére, hogy közvetlenül az EXPO előtt már drasztikusan le kellett szállítani áraikat. A tervezett jegyeladások szintén alulmaradnak a vártnak, például a megnyitóra százezren vettek kevesebben belépőt, mint amennyit a szervezőbizottság kalkulált.