Hiller: Megfontolatlanság volt Zuschlag hahotázása

2004.10.18. 14:49
A parlamentben is szóba került Zuschlag János szocialista képviselő múlt heti "akciója". Harrach Péter fideszes képviselő egy belső jellemhiba kivetülésének tartja, hogy a szocialista képviselő hahotázott a vészkorszak áldozatain. Hiller István kulturális miniszter arra a kérte a fideszes politikust, hogy ne mérjenek két mércével.
Harrach Péter fideszes képviselő napirend előtti felszólalásában olyan esetnek minősítette azt, hogy Zuschlag a vészkorszak áldozatain hahotázott, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

"Az emberség hiánya"

Az ellenzéki politikus megdöbbentőnek nevezte a szocialista képviselő magatartását és úgy vélte azzal, hogy a megalázott embereken élcelődött, túllépte a megengedhető határt. Harrach Péter szerint ez egy belső jellemhiba kivetülése, az emberség hiánya.

Hiller István kulturális miniszter, az MSZP új elnöke válaszában azt mondta, a megfontolatlanság és a meggondolatlanság pártsemleges dolog, annak megítélése viszont már nem az. Megjegyezte, hogy az MSZP levonta a következtetéseket, és így tett Zuschlag János is azzal, hogy lemondott képviselői mandátumáról.

"Ugyanaz a mérce"

A szocialista pártelnök arra kérte Harrach Pétert, hogy ne mérjenek két normarendszerrel, azaz ugyanazt a mércét alkalmazzák magukon is, melyet ellenfeleiktől elvárnak. Hiller kitért arra, hogy pénteken a nyilas rémuralom kezdetének 60. évfordulójára emlékeztek a Terror Háza előtt, ahová szívesen várták volna az ellenzéket is, de ők nem jelentek meg, "sajnáljuk".

Mint ismert, Zuschag a múlt héten egy, a Terror Házánál tartott sajtótájékoztató előtt az áldozatokon viccelődve, nevetve azt mondta, hogy "Á, nekik már nem volt hideg". Zuschlag a miniszterelnökkel és az MSZP frakcióvezetőjével való konzultáció után hétfőn lemondott mandátumáról. Helyére az országos listáról érkezhet új képviselő a szocialista frakcióba.

Nem kap végkielégítést

Az MSZP frakciójának közleménye szerint "valótlanságot állított a Hír TV, amikor információira hivatkozva úgy tudósított, hogy Zuschlag János szocialista országgyűlési képviselő végkielégítésként minimum tízmillió maximum százmillió forintot kaphat. Az 1990. évi LVI., az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló törvény szerint a mandátumáról lemondott politikust nem illeti meg végkielégítés. Az MSZP Országgyűlési Képviselőcsoportja mindenben a jogszabálynak megfelelően jár el" - közölték.