Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Demonstrációra készülnek az örömlányok

2001.01.17. 16:46
Elnökségi ülést tartott szerda délben a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Szervezete. Elemezték az Alkotmánybíróság döntése alapján kialakult helyzetet, amely szerint a belügyminiszter nem jelölhet ki türelmi zónákat. Az elnökség a helyzet tarthatatlansága miatt nyílt levelet juttat el Demszky Gábor főpolgármesterhez. A szervezet egy hónapon belül szabadtéri demostrációra is készül.
A rendkívüli ülés összehívásának oka az a döntés volt, amely szerint Pintér Sándor belügyminiszter nem illetékes türelmi zónák kijelölésére.

Prostituáltak a zónák mellett

A szervezet a helyzet tarthatatlanságára való tekintettel nyílt levelet juttat el Demszky Gábor főpolgármesterhez, nyilatkozta az Indexnek Dévai Kovács Gyula elnökségi tag. Ezzel az a céljuk, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a zónák kijelölésének szükségességére. A levélben azt is kifejtik, hogy megítélésük szerint a Főpolgármesteri Hivatal mulasztásos jogsértést követett el azzal, hogy eddig nem jelölt ki türelmi zónákat a fővárosban. Dévai Kovács szerint a főpolgármester nem rokonszenvezik a zónák létével, de a jogszabályok nem csak a magánemberekre vonatkoznak, hanem az intézményekre is.

Egy hónapon belül demonstráció

A testület azt is elhatározta, hogy egy hónapon belül, a törvényi keretek betartásával tiltakozó gyűlést szervez. A demonstráció formájáról egyenlőre nem akarnak nyilatkozni, de nem tartják elképzelhetetlennek, hogy egy felvilágosító napot tartanak valahol a fővárosban. Itt egészségügyi és felvilágosító tanácsokat adnának minden érdeklődőnek, valamint a nagyközönség elé tárnák megoldatlan problémáikat.

Eligazító térkép a lányoknak

A Magyar Hírlap információi szerint a belügyminiszter levélben szólítja fel Orbán Péter országos rendőrfőkapitányt, hogy sürgősen lássa el térképekkel a prostitúció problémájával küzdő települések rendőrségeit. Ebből egyértelműen kiderülne, hol lehet törvényesen szexuális szolgáltatást nyújtani. A térképekből kapnának a rendőrök és a prostituáltak is, így elkerülhető lenne a konfliktus a szerv és a lányok között. A bejelölt területekről a rendőrök nem vihetik be az örömlányokat, ha rendelkeznek egészségügyi könyvvel, és nem molesztálják a járókelőket.

A Belügyminisztérium cáfol

A Belügyminisztériumban cáfolták azt, hogy felszólítást küldtek volna Orbán Péternek. Borai Ákos, a jogi főosztály vezetője az Indexnek kifejtette, hogy folyamatosan konzultálnak a rendőrséggel, de semmiféle felszólítás nem született az ügyben.