Vilma
-8 °C
3 °C

Terepen szűrik a prostituáltakat

2005.11.24. 07:06
A húszezer hazai utcalány pár százaléka jár el a negyedévenként kötelező vizsgálatokra, ezért most házhoz viszik nekik a "teszt" lehetőségét. A BM kezdeményezi, hogy a helyi önkormányzatok is traffipaxozzanak és büntessenek. Állítólag nem kapják rendesen ösztöndíjaikat a hallgatók a Budapesti Műszaki Főiskolán. Lapszemle.

Terepen szűrik a prostituáltakat

December elsejétől indulhat útnak a prostituáltak szűrését végző busz – tudta meg a Magyar Hírlap John Annától, az Egészségügyi Minisztérium népegészségügyi főosztályának vezetőjétől. A szűrőbusz beindítását a szaktárca múlt tavaszra ígérte, egy dokumentum szerint pedig a busznak már működnie kellene. A terv az volt, hogy 2005 novemberében és decemberében, valamint 2006 januárjában maximális kapacitással, hetente öt napon át működik a szűrőbusz. A buszt a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat működteti majd, a szervezést a Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete végzi, míg a pénzügyi hátteret a szaktárca biztosítja.
Részeletek >>>

Trafiznának a helyhatóságok is

A közlekedésbiztonság javítása érdekében a Belügyminisztérium kiterjesztené a helyi önkormányzatok szabálysértési hatósági jogkörét - írja a Népszabadság. Így a jövőben a települések saját traffipaxokat vásárolhatnának, lefolytathatnák a gyorshajtókkal szemben a szabálysértési eljárást, és a bírságokból származó bevételek egy részét is megtarthatnák.
A Népszabadság cikke >>>

Hol a lóvé?

Hónapokat késnek az ösztöndíj-kifizetések a Budapesti Műszaki Főiskolán - tudta meg a Magyar Nemzet. Az oktatási igazgató szerint a diákok nagy részének a napokban már átutalták az október elején esedékes pénzt, de a Keleti Károly Gazdasági Főiskolai Kar hallgatói ebben a tanévben még egy fillért se kaptak. Az iskola az új logisztikai rendszert okolja a hibákért, a diákok azonban nyerészkedésre gyanakszanak.
A Magyar Nemzet írása >>>