Zsikla: mindenki gyanús, így én is

2000.11.29. 21:24
Az ellenzéki MSZP és SZDSZ nem támogatja Torgyán József ötletét, hogy a képviselői vagyongyarapodásokat parlamenti bizottság vizsgálja ki, míg a MIÉP képviselője apróbb változtatásokkal egyetért a testület létrehozásával - derült ki a parlament plenáris ülésén elhangzó képviselői felszólalásokból. A kormánypártok közül az MDF jelenlegi formájában elfogadhatatlannak tartja a javaslatot, a párt ráadásul a parlamenti vitában sem vett részt. Az alig tíz képviselő részvételével, hat órán át tartó vita során Torgyán majd minden felszólalót hazug rágalmazónak minősített, a tervezetét ért bírálatokat pedig sikerként könyvelte el.
Torgyán József
Torgyán József
Torgyán József - javaslatát ismertetve - elmondta: a vizsgálóbizottság célja, hogy feltárja az országgyűlési képviselők 1990. május 2-tól 1998. június 18-ig fennálló vagyoni helyzete, valamint a jelenlegi vagyoni viszonyai közti különbséget. Ismertetése szerint a bizottság megalakulását követően az érintett képviselők 15 napon belül ismét teljes körű vagyonnyilatkozatot kötelesek tenni. Az előterjesztés értelmében a bizottságnak a vagyonnyilatkozatok beérkezését követő 180 napon belül be kell fejeznie a munkát, és annak eredményéről az Országgyűlést tájékoztatnia kell.

Répássy: nemsokára eljön az igazság pillanata

A testület összetételére vonatkozóan Torgyán József elmondta: 3 tagot delegálna a Fidesz és az MSZP, 2 tagot az FKGP, míg a többi frakció - beleértve a független képviselőket is - egy-egy fővel képviselné magát. Répássy Róbert (Fidesz) felszólalásában úgy fogalmazott, hogy nemsokára eljön az igazság pillanata, amikor kiderül, ki nem akarja a politikai elit tüdőszűrését elvégezni.

Kuncze: Torgyán hazugságaiból egy szó sem igaz

Kuncze Gábor
Kuncze Gábor, szabad demokrata frakcióvezető ahhoz a részeg emberhez hasonlította Torgyán Józsefet, aki koszosan, büdösen utazik a buszon, s miután lehányt mindenkit, a bíráló megjegyzésekre felháborodik, és azt mondja: mi bajuk van velem, hát maguk hogy néznek ki... A politikus szerint Torgyán József az utóbbi hetekben össze-vissza hazudozik róla és családjáról, ezekből azonban egy szó sem igaz. Kuncze szerint Torgyán Józsefnek tisztáznia kellene magát végre zárt borítékjának nyilvánosságra hozatalával.

Rámutatott: Torgyán bizottságának létrehozása csupán arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet a Torgyán-villa körüli visszásságokról. Az ellenzék sérelmezte, hogy a létrehozás előtt álló bizottság 12 tagja között csupán négy ellenzéki delegált lenne, és az elnöki posztot is kormánypárti képviselő kapná.

Torgyán: az ellenézki felszólalók, a mentelmi bizottság és a sajtó is hazug rágalmazó

Válaszában Torgyán József kijelentette: ha nyilvánosságra hozná zárt borítékját az ellenzék, azt mondaná, okafogyottá vált a vizsgálóbizottság felállítása, így csak a majdan felálló testület előtt hajlandó csak nyilvánosságra hozni vagyonnyilatkozatát. A politikus hazug rágalmazónak nevezte az ellenzéki felszólalókat éppúgy, mint a mentelmi bizottság egészét, illetve az írott és elektronikus sajtót.

Torgyán József tájékoztatása szerint az FKGP elnökeként tíz év alatt egyetlen fillért sem vett fel, az FTC elnökeként is díjazás nélkül látja el feladatait és Deutsch Tamás ifjúsági és sportminisztert leszámítva az ő miniszteri fizetése a legalacsonyabb.

Zsikla: mindenki gyanús, így én is

Zsikla Győző
Zsikla Győző kisgazdapárti képviselő azzal érvelt a bizottság létrehozása mellett, hogy ez az egyetlen útja annak, hogy valamennyi képviselő kikerüljön a gyanú árnyékából. Kijelentette, hogy szerinte nem csak Torgyánnal kéne foglalkozni. Közölte, annak érdekében, hogy ne csak pártelnökét gyalázzák, megvádolja Géczy József Alajost, hogy nem tiszta úton jutott vagyonához. Géczy visszautasította Zsikla kijelentését. Zsikla erre közölte: mindenki gyanús, így én is.

Bauer Tamás, tucatnyi felszólalásának egyikében rámutatott: kétharmados törvényeket érintő országgyűlési határozat nem születhet meg egyszerű többséggel.

Az elnöklő Wekler Ferenc az előterjesztés általános vitáját lezárta.