Nem bírták befejezni a Zuschlag-nyomozást

2007.11.23. 08:41
A megyei vádhatóság a Zuschlag-ügyben engedélyt kapott a Legfőbb Ügyészségtől a nyomozás meghosszabbítására 2008. március 17-ig, mivel újabb bizonyítékok kerültek elő - írta a pénteki Magyar Nemzet.

A volt szocialista politikus még mindig nem tett vallomást, a lap értesülése szerint azonban más gyanúsítottak már igen. A Weiszenberger-üggyel összefüggésben a nyomozó hatóság egyelőre még nem talált olyan jelet, ami európai uniós pénzek jogtalan megszerzésére utalna.

Szabó Ferenc, Bács-Kiskun megyei főügyész-helyettes a Magyar Nemzetnek azt mondta, nem tudták befejezni az eredetileg kitűzött határidőre a nyomozást, elsősorban azért, mert újabb bizonyítékok kerültek elő, illetve a már korábban előkerült bizonyítékokat új összefüggésekben is meg kell vizsgálni, mindazonáltal a jövő év elején szeretnénk vádat emelni - hangsúlyozta Szabó Ferenc. A főügyész-helyettes nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a további nyolc gyanúsított közül voltak olyanok, aki már vallottak.