Natália
-3 °C
7 °C

Zuschlag lemondott mandátumáról

2004.10.18. 09:21
A miniszterelnökkel és az MSZP frakcióvezetőjével való konzultáció után hétfőn lemondott mandátumáról Zuschlag János szocialista képviselő. A szocialisták Bács-Kiskun megyei listájáról bejutott országgyűlési képviselőnek a múlt kedden, a Terror Házánál tartott sajtótájékoztató előtt elhangzottak miatt kell mennie.
"Á, nekik már nem volt hideg", mondta nevetve Zuschag János szocialista országgyűlési képviselő a múlt héten a Terror Házánál, a hatvan évvel ezelőtti nyilas hatalomátvétel miatt tartott sajtótájékoztató előtt az áldozatokon viccelődve.

A jobboldallal ellentétben

Zuschlag hétfőn bejelentette, hogy lemond. A képviselő kérdésünkre ismét elismerte, hibázott. "Ellentétben a jobboldallal, én le tudom vonni a következtetéseket" - mondta. Zuschlag ugyanakkor megtartja a pártbeli tisztségeit, így például a Bács-Kiskun megyei alelnöki tisztséget, és a Fibisz alelnökséget. 2006-ban pedig, egyéni képviselőként akar indulni Kiskuhalason.

Meg ne lássák

Az Index információi szerint Zuschlag Jánost már a hétvégi MSZP kongresszuson való részvételről is lebeszélték a küldöttek. A helyszínen tudósítóink tapasztalatai szerint többen, csoportba verődve szídták a képviselőt. Zuschlag múlt héten még úgy vélte, elegendő, ha bocsánatot kér, vezető szocialista politikusok ugyanakkor jelezték, Zuschlag bocsánatkérése kevés lesz.

A kormányfő is beszólt

Úgy tudjuk, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Lendvai Ildikó is beszélt Zuschlaggal, és mindketten azt tanácsolták, hogy adja vissza az őt jelölő kiskunhalasi MSZP szervezetnek MSZP-s mandátumát. Mindezek miatt a képviselő úgy döntött, lemond. Helyére az országos listáról érkezhet új képviselő a szocialista frakcióba.

Nyakó István, az MSZP szóvivője a képviselő lemondásával kapcsolatban az MTI-nek azt mondta: "az újkori magyar demokrácia történetében először fordul elő, hogy egy országgyűlési képviselő, egy politikus vállalja annak következményeit, amit tett, amit mondott". Ezek után mivel a párt elfogadja, hogy a képviselő lemond mandátumáról, az MSZP a maga részéről lezártnak tekinti ezt a kérdést, mondta. A párt etikai albizottsága ettől függetlenül lefolytatja a képviselővel szembeni fegyelmi eljárását.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!