Negyvenezer forintra büntették tudósító kollegánkat

2007.12.11. 13:08
Negyvenezer forint pénzbírsággal sújtotta az Index munkatársát a rendőrség, amiért kollégánk november 17-én a Batthyány-örökmécsesnél egy be nem jelentett demonstrációról próbált tudósítani. A rendőrség szerint azzal, hogy nem ment el kollégánk a helyszínről, maga is passzív ellenállást tanúsított. Az Index jogásza fellebbezéssel éla rendőrség határozata ellen.

Jogszerű rendőri intézkedéssel való szembeszegülés szabálysértésének elkövetése miatt negyvenezer forintos pénzbírsággal sújtotta a rendőrség munkatársunkat, aki november 17-én a Batthyány-örökmécsesnél egy be nem jelentett demonstrációról próbált tudósítani, de a rendőrök igazoltatták, megbilincselték, majd előállították a VII. kerületi kapitányságon. Hat órán keresztül fogva tartották, hasonlóan járt Barcs Miklós a hvg.hu videósa, akit a kőbányai rendőrségen tartottak fogva, őt is negyvenezer forintra büntették.

A rendőrség hétfőn kézbesített szabálysértési határozatában megállapítja, hogy munkatársunk hivatkozása, miszerint „újságíróként a felszólítás ellenére a helyszínen tartózkodhatott nem helytálló, mivel függetlenül attól, hogy milyen minőségben tartózkodott a helyszínen, a jogszabály minden állampolgárra egyformán kötelező, azaz a terület elhagyására vonatkozó rendőri felszólításnak köteles lett volna eleget tenni”. A rendőrségi határozat leszögezi azt is, a rendőri intézkedés jogszerűsége megállapítható. A rendőrség által hivatkozott szabálysértés maximális büntetési tétele 50 ezer forint lehet.

A rendőrségi határozat bíróság előtt megtámadható, amivel kollégánk az Index jogászának segítségével élni is fog. A konkrét rendőrségi intézkedés ellen már panaszt tettek, ám erre ezidáig a rendőrség nem válaszolt.

Az újságírók előállítása téma volt a parlamentben is, Gusztos Péter szabad demokrata frakcióvezető-helyettes kifogásolta a rendőrök eljárását egy napirend előtti felszólalásában. Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter teljesen jogszerűnek nevezte az eljárást, ezzel együtt néhány nappal az incidenst követően az RTL Klub operatőrét is előállították. De róla levették a bilincset, amikor kiderült, hogy kameraman, ellátták a sebeit, majd elnézést kértek tőle, és elengedték.

Az ügy kapcsán széles körű konzultációt kezdett a rendőrség és a rendészeti tárca is, míg az előbbi a főszerkesztőkkel kezdeményezett párbeszédet, addig az utóbbi szervezet a ma már keveseket képviselő újságíró szervezetekkel ült tárgyalóasztalhoz. Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsman és Sólyom László államfő is törvényi ellentmondásokra hívta fel a figyelmet, és mindketten a sajtószabadság alkotmányos jogainak fontosságát hangsúlyozták.