stier_lead.jpg

Az oroszokon kívül csak a Hír Tv s a Magyar Nemzet hiszi azt, hogy Kijevben a tüntetők saját embereiket is lőtték.

Kikerült a youtube-ra egy lehallgatott telefonbeszélgetés, amely március 5-én fél egykor a Putyin rezsim szócsövének számtó The Russian Today angol nyelvű, orosz internetes oldalon is megjelent. A tíz perces felvételen az Urmas Paet észt külügyminiszter társalog Catherine Ashtonnal, az EU kül-, és biztonságpolitikai főbiztosával. A hívás során két politikus a kijevi vérengzések körüli pletykákról beszélgetett, és arról, hogy az hogyan befolyásolhatja az új ukrán kormányt. Fél három után gyorshírben megjelent az indexen is az eset.

A délután folyamán az észt külügyminisztérium nyilatkozatot adott ki az esettel kapcsolatban, az erről szóló gyorshír délután öt előtt került ki az indexre. Paet felháborodott a felvétel kiszivárogtatása és szavainak félremagyarázása – más kontextusba helyezése – miatt. Délután hatkor az észt külügyminiszter által hivatkozott ukrán orvos BBC-nek adott nyilatkozata is megjelent az indexen. Olga Bogomolec cáfolta, hogy hozzáférése lett volna a holttestekhez, így nem is mondhatott véleményt a golyókról. Nincs bizonyíték, hogy a gyilkosságokat ugyanazok a mesterlövészek követték volna el.

A történet eddig inkább a velünk élő orosz titkosszolgálat és propaganda hatékonyságáról szólhatott, az érintett felek rendbe tették a félremagyarázott felvételt, nincs itt semmi látnivaló mindenki mehet a dolgára.

A Magyar Nemzet és a Hír TV szerkesztőségében mindezt másképp gondolták. Miután az eredeti hír hitelét veszítette, működésbe lépett az orosz propagandagépezet hazai műhelye. Most azon ne is akadjunk ki, hogy a Fideszhez közeli napilap külpolitikai rovatvezetőjének már rendelkezésére álltak az eredeti hírről szóló cáfolatok, amelyről elfelejtkezett szólni, igazi bravúrnak mégis azt tarthatjuk, hogy Stier Gábor, a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezetője gyakorlatilag mindig is az egyetlen igazság birtokában volt, csak hát, senki nem figyelt rá. A rovatvezető elképesztő nyilatkozta a Hír Tv-n:

Műsorvezető: Egyre inkább nyilvánvaló, hogy az orvlövészek mögött nem Janukovics áll, hanem valakik az új koalícióból – vezeti fel a műsorvezető a témát

Stier: Ez így van. Többször felmerült ez már régebben is, csak akkor még senki nem akarta elhinni, hogy a provokátorok nem a hatalom oldalán állnak. Nem volt logikus. Többször leírtuk, többször beszéltünk róla, több orgánumban is megjelent, de a mainstream média valahogy nem akarta elhinni. Most kiderült. Gyengíti a jelenlegi régi-új hatalom pozícióit, ugyanúgy felelősség terheli őket is ezért, mint a hatalmat. Felelősség terheli őket azért, és ez tovább gyengíti pozíciójukat, hogy a február 22-i, három neves európai külügyminiszter részvételével született megállapodás azon részét sem teljesítik, hogy fegyverezzék le a szélsőséges erőket, ehelyett szélsőségesek kerültek az ideiglenes kormányba.

Műsorvezető: Mennyire lehet igaz az észt külügyminiszter feltételezése? – veti fel a Hír tévé riportere.

Stier: Formállogikailag is kiszámítható volt, hogy a rendőrök, illetve a berkutosok nem önmagukat lövik fejbe. Az minimum biztosnak vehető volt, hogy legalább mindkét oldalon vannak ilyen mesterlövészek, tituskik, tehát provokátorok.

A The Russian Today megpróbálja befolyásolni lejáratni a Majdan forradalmának jelentőségét. Ez orosz szempontból nézve, bár felháborító, de bevett történet, így csinálták ezt minden korban, talán az eszközök kifinomultsága változott. Így működik a propaganda, legyen az KGB-s vagy CIA-s. 

A Hír TV az oroszok által sugallt üzenetet az egyik politikai napilap rovatvezetőjével újramondatják: az új ukrán kormánykoalíció soraiból béreltek volna fel mesterlövészeket. Pont. Hogy a Kossuth rádió minapi eloroszosodása után, már a kormánypárt hírcsatornája is, nulla kritikai érzékkel, szervilis módon, nemcsak átveszi, de fel is erősít egy többszörösen megcáfolt hírt, egészen hihetetlen.

Update!

Szombaton új kijevi vezetés bejelentette, hogy parlamenti bizottság vizsgálja ki a februári kijevi tüntetések idején orvlövészek által elkövetett gyilkosságokat. Meghallgatnának külföldi szakértőket, orvosokat és szemtanúkat is. A vizsgálóbizottságot a tervek szerint Andrij Parubij, az államfő mellett működő Nemzetbiztonsági és Védelmi Bizottság elnöke vezetné. Paribuj korábban tüntetések központját, a Majdant irányította. Az összecsapásokban összesen 100 embert halt meg. Az Európai Unió is ragaszkodik a független vizsgálóbizottsághoz. Kérik, hogy abba vonják be az Európa Tanácsot is.

 

92 komment · 2 trackback

Címkék: #hírtv #magyarnemzet

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr515845617

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Itt a piros, hol a balos? 2014.03.07. 12:35:37

. Álruhába bújt a baloldal. Ki gondolná első blikkre, hogy ez a szép zöld kampányplakát egy szoci politikust reklámoz? Én legalábbis előbb gondolnám azt, hogy a plakáton pózoló politikus mögött álló jelöltállító párt az LMP, vagy Szili Katalin vadi...

Trackback: Szavazzuk ki az MSZP-t a Parlamentből! 2014.03.07. 12:32:07

. Semmi szükség rájuk: 8 évig nem kormányoztak, 4 évig nem elleneztek, a választási kampányhoz meg hozzá se kezdtek. Miért tartanánk, etetnénk tovább közpénzekből őket? Hiszen a gazda is kivágja azt a fát, ami nem terem, levágja azt az állatát, amelyi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szonár 2014.03.07. 09:22:27

Majdani forradalom - hagyjál már...

Ekkora liberálfasiszta marhaságot. :)

ninimimi 2014.03.07. 09:23:06

Továbbá másfél napig volt az Index címlap vezető "híre"! Hát nem érdekes?

Jock Ewing 2014.03.07. 09:23:12

Te ostoba tót, mit pörögsz ezen az ukrán témán állandóan?

Mekk Meister 2014.03.07. 09:24:30

Az - gondolom - továbbra sem probléma, hogy a lengyel-francia-német külügyminiszteri közreműködéssel tető alá hozott megállapodásból egy betűt nem tartott be az ellenzék és a trió. De ők maradnak a szeplőtelen demokraták, igaz?
Putyin is cáfolta, hogy orosz katonák lennének a Krímben. Azt is benyalod? :)) Ja, azt nem, mert a patás ördöggel cimborál, paksi mogyoróval a seggében... Mindig jól jön egy kis fröcsögés, mi? Nem kell Putyin seggét nyalni, de azért a másik oldalt sem kell ilyen látványosan, még ha oda is tartozol.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.03.07. 09:28:03

Még én is elhittem, anyira meggyőző volt a „bizonyíték”, és kétségbe is estem annak rendje és módja szerint.
Kíváncsi vagyok azokra, akik ráadásul pont ezt akarták hallani…

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.03.07. 09:31:02

@kesztió: Itt van az a párhuzamos dimenzió, ahol működik az ilyen konteó:

mandiner.hu/cikk/20140306_bencsik_andras_tul_sokaig_volt_beke

Bencsik András... (muhaha!)

Papageno68 2014.03.07. 09:37:56

@Csehszlovák Kém: Ukrajnától függetlenül, szinte tiszteletreméltó, hogy a 2006-os eseményeket, hogy tudják hetente újraértelmezni. Most éppen agresszív csőcselék lettek, a múltkori forradalmárok.

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.03.07. 09:42:39

"Paet felháborodott a felvétel kiszivárogtatása és szavainak félremagyarázása – más kontextusba helyezése – miatt. "

Ez nem cáfolat. Mert, azt hogy a beszélgetés elhangzott, s hogy az jelent meg ami elhangzott az ürge nem cáfolta.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.03.07. 09:49:34

@greatwideopen: Persze, ebben igazad van. Az észtek is elismerték, hogy a felvétel valói. De nem is ez a botrány.

A hírmagyarázók (MN-es csávó, Hírtv) kész tényként kezelik azt észt állítását, holott a lehallgatott és kiszivárogtatott beszélgetés (ez is milyen módszer már, ugye) a kijevi szóbeszédekről, pletykákról szólt.

Az orvosnő _cáfolata_ felett - ti. nem is volt hozzáférése a holttestekhez - pedig nagyvonalúan átsiklottál. Ez van.

BISMARCK 2014.03.07. 09:49:48

mert az észt külügyminiszter egy talpig becsületes úriember (főleg, ha a történetben bármilyen módon szerepelnek az oroszok)

Netuddki. 2014.03.07. 09:56:20

Egyik anyósom, aki anno BP.-en lakott, az '56-os események kapcsán azt találta mondani, hogy "fiatal suhancok lődöztek mindenre ami mozgott". Ez is egy vélemény...

velemeny2014 2014.03.07. 10:09:34

Az senkit nem zavar a történetben, hogy ezek a példaképnek állított oroszok lehallgatták az észt nagykövetet és az EU külügyi biztosát? Ez normális, ugye? Nemrégiben, az NSA ügy kapcsán Martonyi azt kérdezte lehallgatták e Orbánt? Ennek tükrében az miért lett volna baj, hiszen ez fel sem merült etikai kérdésként a Hír TV magasan kvalifikált munkatársainak!! Reszkess magyar, jön az 50-es évek!! Írhatjátok a nickeket, így egyszerűbb lesz a besúgókat beazonosítani. Itt pl. Szonár, az apja, meg a nagyapja példáját követi. Tetszik nekik ez a világ!!! Lesz itt még fordulat 2006 ősze ügyében is!!

Gazz 2014.03.07. 10:11:01

Elkeserítő, hogy 40 év megszállás, '48 és '56 után ennyi oroszbarát seggfej él ebben az országban.

lüke 2014.03.07. 10:12:18

ez is möchte gern:)
minden tv leadta, így-csak nem nézitek-
láttam:
ORF
ZDF
ARD
3SAT-n
( az utóbbi három egyet fúj, német állami tv)

toyoda 2014.03.07. 10:12:21

Mindenki hülye aki nem a liberális kánont mondja fel.

Veridicus76 2014.03.07. 10:22:21

"Majdan forradalma" HAHAHA!
Kijevben atlantista-cionista puccs volt izraeli ex-tisztek aktív részvételével. Minden egyéb hazugság.

Tökönrúgott Feleségek 2014.03.07. 10:22:36

@Gazz: Ne félj, ha fél év múlva az Ő Fényességes Csillaguk éppen mondjuk Obama s.ggében matat, rögtön átértékelik a mostani eseményeket. Amikor kb. 20 éve olvastam az 1984-et, nem gondoltam vona, hogy személyesen is átélem majd itt, Magyarországon.

kissiú 2014.03.07. 10:22:56

"a kormánypárt hírcsatornája is, nulla kritikai érzékkel, szervilis módon, nemcsak átveszi, de fel is erősít egy többszörösen megcáfolt hírt, egészen hihetetlen"

Van itt olyan (bármelyik oldalon), aki meglepődött?

Wagem 2014.03.07. 10:33:32

És bejelentkezett a kurva anyád lucskos pinájára is dotohopatkány.

Netuddki. 2014.03.07. 10:33:52

@Gazz: "Elkeserítő, hogy 40 év megszállás, '48 és '56 után ennyi oroszbarát seggfej él ebben az országban."

Hehe! Aki most ÉRDEMTELENÜL benne van a jóban, az semmitől se riadna vissza, hogy az életszínvonalát fenntartsa. Akár még a ruszkikat is visszahívná, ha ehhez ez kell.
Szánalmasnak tartom azokat akik a rendszerlopáskor teli torokból üvöltözték a "By-by Szását" a Padödövel, most pont az ellenkezőjét mondják.

Régebben azt állítottam, márcsak azért sem ismétlődhet meg itt '56 mert az orbán rezsimnek nincs a háta mögött a SZU, ahonnan behívhatnák a tankokat ha szorul a nyakukon a hurok. Nos, az utóbbi idők eseményeit látva némi kétségeim támadtak.
De semmi bajom a ruszkikkal, csak akkor is diktatúra volt náluk, most is az van. A kádár rendszerből meg kösz nem kérek, még akkor se ha orbán rendszer lenne a neve...

R.T. Flakfizer 2014.03.07. 10:33:59

@Veridicus76:
:DDDDD
ti komolyan viccesek vagytok! :D

Netuddki. 2014.03.07. 10:38:27

@kovi1970: Persze, tegyük hozzá, hogy '56-ban se nagyon kellett hívni a ruszkikat. Jöttek azok maguktól is. Olyan gyorsan, mintha előre tudták volna mi fog itt történni akkor...

Netuddki. 2014.03.07. 10:43:52

@kovi1970: Azzal például foglalkozott valaki, hogy a putyinnak miért kell annyira a Krím? Lehet az egész ukrajnai eseményeket ő szervezte? A janukovics meg csak egy paraszt volt a sakktáblán? Lehet nem véletlenül kapott infarktust...

Az igazi Trebics 2014.03.07. 10:58:54

Ezen már régóta gondolkodom, hogy miért nem hasonlítják az ukrán eseményeket 56-hoz? Talán mert így élőben látszik, hogy nem fekete és fehér a történet? Nem a jók küzdenek a rosszak ellen? Pedig nem ártana tudatosítani az emberekben, hogy 56-ban nálunk ugyanez történt - egyesek szerint nacionalista és anarchista tömegek támadtak a rendfenntartókra, mások szerint meg szabadságharcos hősök küzdöttek az elnyomás ellen.

stefiszburg 2014.03.07. 11:05:37

Nem baj, ha igyekszünk félretenni indulatainkat, és törekedni arra, hogy az igazságot megismerjük. Szerintem mostanra eléggé nyilvánvaló, mi a propaganda része, és mi az igazság. Persze a tényeknek és lehet többféle értelmezése, és lehetnek olyan háttérinformációk, amik rejtve maradnak előttünk. Annyira nem lehetünk naivak, hogy fekete-fehérben gondolkodjunk, és azt feltételezzük, hogy valamelyik félnek mindenben igaza van. De jó volna, ha végre egy normális rend alakulhatna ki a sokat szenvedett Ukrajnában. Ezidáig a korrupció, a maffia, a kilátástalanság teljesen rányomta a bélyegét az ottani életre. Remélhetőleg jön egy pozitív fordulat. Szimpatikus volt a narancsos forradalom, de az nem tudott megszabadulni a mindent megbénító korrupciótól. A mostani nekem őszintébbnek tűnt. Úgy látom, erősödik az igény a normális életre, és nem dőlnek be a tömegek az ellenzéki vezetőknek sem. Jól ismerik az ő sumákságaikat is. Mivel olyan mértékű a zsiványság, hogy már képtelenek együtt élni vele, mindent megtesznek a változásért. Sok sikert kívánok hozzá. Nálunk is kívánatos egy ilyen irányú változás.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.03.07. 11:12:55

@Az igazi Trebics: Nagyon jó észrevétel! Kíváncsian várom az október 23-i ünnepségek hivatalos narratíváját :)

@stefiszburg: Így van, dotoho Ukrajna! Továbbgondolva: vajon hol vannak a nokiás dobozon felháborodott tömegek az utcáról, ugyanolyan, ha nem nagyobb korrupciós történetek ismeretében?

dr kíváncsivagyok 2014.03.07. 11:13:12

Szerintem meg az lott,...aki bocsánatot kért érte !

Ki kért bocsánatot ?
A Berkutosok....Janukovics "TEK" - esei !!!!

tobeor 2014.03.07. 11:13:23

A poszthoz azt fűzöm hozzá, hogy tapasztalataim alapján a jobbosok mit sem törődve a többszörös cáfolattal, ugyanúgy fogják tovább fújni a hazugságot ahogy eddig tették.

Ők ilyenek.

tobeor 2014.03.07. 11:13:32

@Gazz:

"Elkeserítő, hogy 40 év megszállás, '48 és '56 után ennyi oroszbarát seggfej él ebben az országban."

+1000000

Bár a jelzőket a mondatodban kicsit pontosítom ha nem bánod:
elkeserítő = tragikus, szégyenteljes
seggfej = féreg, a magyarság szégyene

Mohamed 2014.03.07. 11:13:56

@Csehszlovák Kém:

Picinyem itt mindenki Putyin seggében van nem csak mi ezt elhiheted
persze a ruszkik most kapnak egy kis vízumos ejnye bejnyét oszt ennyi, de a britek is világosan kinyílvánították ,hogy olyan döntést semmi képpen sem hoznak ami a gazdaságukat és az elitjüket akár csak picit is megingatná vagy veszélyeztetné,

A franciáknak is visszanemtérő remek alkalom lett volna hogy fel mondják a ruszkiknak eladni szándékozott két Mistral osztályú helikopterhordozó és a további négy licencéről szóló eladási szerződését. Meg tették? Nem.
ennyi

2014.03.07. 11:14:14

@Csehszlovák Kém: és mi van a kárpátaljai mozgósítással, tartalékos behívással,a tömeges meneküléssel magyarországra, a másnap hajnal 4.-ig adott orosz ultimátummal? Ezek is kamunak bizonyultak. Nektek egy a lényeg a szarkavarás. Kíváncsi vagyok, hogy a Nagy Ukrajnai Forradalom győzelme után ( meg az EU segítséggel) mennyivel lesz faszább élete az szerencsétlen ukrán népnek.

panelburzsuj 2014.03.07. 11:16:52

@kesztió:
Bérgyilkosok megbízóiról "hiteles" információt szerezni a médiából - necces ez még akkor is, ha a felbujtók bírósági ítéletét olvassák be szó szerint.

Itt viszont még arról is ellentmondásosak a hírek, hogy indulnak-e vizsgálatok, milyen vizsgálatok, és mikor.

Ez nem nyugtalanítóbb?

2014.03.07. 11:27:28

Hajjaj, látszik, hogy felnőtt egy olyan hagynemondjammilyen nemzedék, amelyiknek halványlila gőze sincs, hogy mi az az 56, és 68.
Na, benneteket kellene majd háború esetén az első sorban golyófogónak meneteltetni.

Mr. Rustical 2014.03.07. 11:52:33

"Az érintett felek rendbe tették a felvételt, nincs itt semmi látnivaló".

Persze, hogy nincs, az egész Snowden ügy is az orosz titkos-szolgálat kitalációja, Irakban vegyi fegyverek voltak, Iránt bombázni jogos, nem kell félnetek, jó lesz.

Ugyan miért lődöztek volna Janukovics emberei bárkire? Milyen hasznuk származhatott nekik ebből? Más példa: Miért támadott volna a szír hadsereg vegyi fegyverekkel a saját polgáraira azután, hogy az USA megfenyegette Asszádot, hogy vegyi támadás esetén beavatkoznak ellene?

Persze nem zárható ki, hogy az USA ellenfelei egytől egyig veszett kutyák, akiknek semmi eszük, és minden olyan feltételezés, ami a józan ész meglétét feltételezi náluk, téves konteó.

De tegyük fel, hogy Janukovics eszetlen támogatói csináltak hatalmas hülyeséget, aminek első számú vesztese éppen az ő főnökük volt.
Hol vannak a lövöldözők? Hogyhogy egyet se sikerült eddig kézre keríteni? Ezek az ostoba emberek,akik képtelenek voltak felismerni a saját érdekeiket, most mégis nagyon ravaszul el tudnak rejtőzni. (Megjegyzem, hogy a román "forradalomban" terroristák sok száz embert gyilkoltak meg, de a mai napig egyetlen terrorista se került elő).
Hát, ezeket folyton elnyeli a föld.

Akkor honnan tudod ilyen pontosan, hogy ki lövöldözött a Majdanon? Ott voltál?
Vagy nem számít, amit a Nagy Testvér mond, az úgy van. Az Usa soha nem avatkozik mások belügyeibe. Ha mégis, akkor mindig a jó fiúkat támogatja. Honnan tudjuk, hogy kik a jó fiúk? Hát azok, akiket az USA támogat.

Mi értelme van ilyen semmiről se szóló blogokat írni? ( a pénzen kívül).

Blikknépe (törölt) 2014.03.07. 11:52:52

@panelburzsuj: minek neked vizsgálat?
nuland megmondta előre ki lehet a kormányban. ezekután szted nem elég ha megmondja, hogy janukovics a bűnös és kész?

@Övönaluli Lali: az felejtette el 56-t és 68-t, aki most az amerikaiak szekerét tolja. nem az oroszok akarnak terjeszkedni, nem ők robbantottak ki zavargásokat és csináltak puccsot egy EU-s országban...

Ukrajna Oroszország, oszt jónapot.
Lvov-on, Kárpátalján, Csernovitzon lehet vitatkozni, de ennyi.

Van aki komolyan azt képzeli, hogy Kijev nem orosz, hanem nyugati? :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.07. 11:53:12

Oroszország nem akar határt változtatni. Jelenleg a krími oroszok erőltetik ezt, de Moszkvának ez nemigen tetszik. Putyin Dél-Oszétia csatlakozási kérelmét is többször visszautasította korábban.

Az orosz érdek az, hogy legyen egy egységes, kétnyelvű Ukrajna, mely nem NATO-tag, s baráti viszonyban van Oroszországgal. Az, hogy eközben jó viszonya lehet a nyugattal is, nem számít.

Ezért Krím csatlakozását csak a legvégső esetnben fogja Moszkva elfogadni.

Ami pedig a kijevi puccsistákat illeti, nagyon elszámolták magukat. Lassan ejti őket a nyugat.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.07. 11:53:20

@velemeny2014:

Miért lenne gond a lehallgatás? Ez bevett nemzetközi gyakorlat.

Blikknépe (törölt) 2014.03.07. 11:53:33

jah attól nem lesz valami megcáfolva, hogy teszünk rá egy cimkét, hogy megcáfolva.

amikor a másik fél ezzel operál, akkor biztosak lehetünk abban, hogy igaz, és nincs érv vagy tény a cáfolásra.

Blikknépe (törölt) 2014.03.07. 11:54:02

ki és mikor cáfolta meg te szerencsétlen?
minden normális ember, hogy az amerikiaiak csinálták az egész balhét. olvastad már a nuland beszélgetés leiratát?

hónapokig ment a balhé úgy kijevben, hogy 2 utcára már semmi nem látszott belőle, erről cikkezett az inde is állandóan.
aztán miután nuland beszél a dolog beindításáról, hirtelen elszabadul a pokol.

janukovics túlságosan visszafogott volt. már novemberben ki kellett volna gumibotozni a majmokat a majdanról.

az USA az, amelyik nem tudja elfogadni a jelenlegi status quo-t sem, neki az egész világ kell. és, hogy az oroszok piszkálásért az EU fizet? leszarják, "fuck the EU"

az is véletlen, hogy 2 napja azt a Robert Serry ENSZ megbízottat 'támadták' meg a krímben, akiről Nuland beszél a telefonon, hogy benne van a balhéban :)

végülis az úgy működik, hogy az amerikai külügyi megbízott megmondja az ottani nagykövetnek, hogy ki lehet, és ki nem lehet a kormányban :D
amikor meg obama és kerry előadják, hogy nem szabad más országokat megtámadni, meg agresszió, hát csoda, hogy a fehér ház még nem dőlt össze.

az oroszok még fel se pofoztak senkit, de már szankciók?? mi van? nagyon átlátszó. az EU meg hiába nem érdeke, hiába szarja le a gazda, mi a jó neki jó kutyaként ugrunk és vicsorgunk helyette is.

megmutatjuk nekik! elzárjuk mi a gázt, és majd atomot sem veszünk tőlük.
az amerikaiak máris kínálják a gázukat, az atomra meg már 2006-2007ben is ácsingóztak a wikileaks szerint.
két legyet 1 csapásra...

európa ismét okos. ha minden jól megy megvívhatjuk a következő orosz-amerikai érdekütközést is nálunk. hurrá! éljen dotoho!

tobeor 2014.03.07. 11:54:20

@panelburzsuj: ez sem igaz, ezt is az oroszbérencek tejesztik. erről is volt már hír, pl. egy mesterlövészt (berkutos) már név szerint tudnak ki volt és le is tartóztatták. mellesleg az ország a csőd szélén áll és épp foglalje el az orosz birodalom, lehet hogy ilyen helyzetben van a kprmánynak kicsit sürgősebb dolga is. de mint írtam, még így is keresik kik lőttek.

Egéridomár 2014.03.07. 11:55:56

Az mindig is kézzelfogható volt, hogy a vitya híveknek bármilyen esemény megítélése a mindenkori propaganda iránymutatása ad alapot.
Hogy ennyire elvakultak, szervilisek legyenek emberek, nehezen felfogható. Agyhalott tömegek tobzódásának korát éljük.
Ezt a mocskot, ami ide telepedett, csak egy teljes pusztulás fogja kitakarítani, addig marad a zombivilág, vagy a még nagyobb mértékű exodus.
A jövő sötét...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.03.07. 12:10:06

@Mohamed: Körbenézek Európában és Orbán Viktoron kívül nem látok más politikust, aki ennyire beszari módon kommunikál – Putyin ellenében. A szankciók konkrét személyek ellen szólnak, nem Oroszország ellen.

@tfedo: Az ukrán nép úgy ítéli meg, hogy faszább életük lehet, ha nem Moszkva, hanem Brüsszel felé fordulnak. Én ezt a döntésüket tiszteletben tartom, és te?

@maxval a gondolkodó birca: Cáfolták. Kattints a linkelt szavakra.

@Mr. Rustical: Janukovics meg akarta tartan a hatalmát, bármi áron. Talán emlékszel, az elfoglalt villájából előkerültek olyan doksik, amelyek arról szóltak, hogy brutális támadással számolt a Majdanra – csak épp már elkergették a faszit.

Vannak hírek arról, hogy elkaptak és nyilvánosan megszégyenítettek mesterlövészeket (letérdeltették őket) a tüntetők. Mivel egy olyan országból írsz, ahol 25 évvel a rendszerváltás után még mindig nincsenek nyilvánosságra hozva a kommunista ügynökök aktái, gondolom, tudsz adni egy kis időt az új ukrán kormánynak is, hogy felállításák szerveiket és lefolytassák a vizsgálatokat, ha van mit. Egyelőre pletykákról beszélgetünk.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.03.07. 12:11:52

@maxval a gondolkodó birca: "Ami pedig a kijevi puccsistákat illeti, nagyon elszámolták magukat. Lassan ejti őket a nyugat." - Muhaha :))))))))))) Olyannyira ejti őket a Nyugat, hogy tegnap volt egy rendívüli Ukrajna EU-s találkozó, amelyen az ideiglenes miniszterelnök Jacenyuk is részt vett.

Ja, kezdelek megunni: vagy abbahagyod a nyilvánvaló trollkodást, vagy nem kell itt kommentelni, köszi.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.03.07. 12:19:43

@Blikknépe: kistáska, klikkolj a linkelt szavakra és elolvashatod a cáfolatokat. Attól, hogy a te párhuzamos valóságodban ez még nem számít cáfolatnak, amúgy az.

"az USA az, amelyik nem tudja elfogadni a jelenlegi status quo-t sem, neki az egész világ kell." - felhívom a becses figyelmed, hogy az ukrán nép döntött arról, nem szeretne Moszkva alá tartozni, inkább az Eu-val működne együtt. Honnan veszed a jogot, hogy egy szuverén ország döntését nem veszed figyelembe?

@Egéridomár: +1!

ertelmetlensegi 2014.03.07. 12:21:00

Félretájékoztatási Hivatal gőzerővel működik.
Az adófizetők pénzén hozták létre a Riadó (Hír) tv. (Talán az Infó Rádiót is, de ebben nem vagyok biztos.)

Blikknépe (törölt) 2014.03.07. 12:21:10

@Egéridomár: ha költőien fogalmaznál, akkor ez úgy szólna, hogy jönnek a szarból a mélymagyarok, igaz? vagy ez már a folytatás, hogy itt vannak a kurvaanyjukat?

ne fogd vissza magad!

Mekk Meister 2014.03.07. 12:21:20

@Mohamed: Az egyiket pár hete át is adták, azt hiszem, a másikról tegnap jelentették ki, hogy szó se lehet az üzlet befagyasztásáról.

Mekk Meister 2014.03.07. 12:21:33

@tobeor: Vagyis, aki nem a ti demagógiátokat szajkózza, az hazaáruló oroszbérenc? Ez ám a demokratikus hozzáállás. Tipikusan rátok illő kétarcúság, másokon meg imádjátok számon kérni.

Mohamed 2014.03.07. 12:32:12

@Csehszlovák Kém:

Nem is tudom, sem a horvát sem a bolgár sem a görög de még csak egy ír vagy norvég tiltakozást sem hallottunk miniszterelnöki vagy kormányzati szintről úgyhogy csak óvatosan az elfogult tájékozatlanságon alapuló kijelentéseiddel

dr Smittpálelnökúr 2014.03.07. 12:32:23

Számomra az a nagyon szomorú, hogy a hirtelen jött orosz-barátság oka egyedül az, hogy a szeretett vezető most éppen putyinnal cimborál.
Aki putyin ellen van (ukránok), azok most nem forradalmárok, hanem fasiszták, zsidók (egyszerre), csecsenek, stb.
Pedig az elvakult fidesz hívőkön kívül senki nem mondta, hogy a helyzet fekete-fehér, csak nekik egyértelmű, hogy az oroszok jók, az ukránok pedig vagy az oroszok mellett állnak, vagy náci huligánok.

Ami a teljes röhej az az, hogy ugyanezen agyhalott orbán rajongók szerint az ukránok jobban járnak, ha az oroszoknek behódolva élnek, ahelyett, hogy európához csatlkozzanak.

Blikknépe (törölt) 2014.03.07. 12:32:31

@Csehszlovák Kém: "hogy az ukrán nép döntött arról, nem szeretne Moszkva alá tartozni, inkább az Eu-val működne együtt. Honnan veszed a jogot, hogy egy szuverén ország döntését nem veszed figyelembe?"

hol, mikor döntött erről az "ukrán nép"?
és melyik része?
a te ukrán népednek egy része már kijelentette, hogy Oroszországhoz akar tartozni. Odesszától Luhanszig.

az ukránok mekkora része gondolja magát ukránoroszak, az összoroszság részének?

amúgy utólag mindent lehet cáfolni. ki hiszi el? persze ashtonék csak pletykákról beszéltek, ugye? :D

nuland is csak pletykálta, hogy kinek kell, és kinek nem kell a kormányban lennie.

majd azért ha ott 'csehbe' fordul a kocka, nehogy betaláljanak vmi pánszláv extrémisták :D tudod, bármi lehet, rettegjünk! az olyan jó.

tobeor 2014.03.07. 12:32:34

@Mekk Meister: Aki odadobja a hazát a ruszkiknak, azaz növeli a függőségünk velük szemben, az IGEN: hazaáruló ruszkibérenc féreg.

Mégis mit a faszt képzelsz, te a magyar vagy az orosz érdek mellett állsz?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.03.07. 12:43:18

@Mohamed: A google a te barátod! A felsorolt országok többsége Eu-tag, a véleményük egyértelmű, világos és határozott. Kéne mutatnod valami konrkétumot, hogy érdemben tovább beszélgethessek veled, hozzál már linket, ami megcáfolna. Na, puszillak :)

@Blikknépe: A majdani Forradalom idején nyilvánította ki többszázezer ukrán a véleményét. Tudod, ez legalább olyan legitim, mint az 56-os forradalom Potyka bácsija, vagy akkor az most terrorista, náci támadás volt a fennálló, törvényes szovjet rendre? :)

Az ukrajnai ukroszok elismerik Kijevet, a Krímmel tudtuk már korábban, hogy problémák lesznek, őket most kezeljük külön – akarsz róla cikket a dotohon olvasni, vagy elhiszed nekem?

Igen, pletykák. Esetleg tudsz valami konkrétumot, ami az ellenkezőjéről szólna? Gyere ki vele!!

Nem lesz itt semmi Csehországban, épp elég szégyen, hogy Magyarországon az agyhalottak ülnek most diadalt, szerencsére már a szlovákiai magyarok is jobb, értelmesebb és gazdagabb világban élhetnek, mint ti, Prágáról nem is beszélve, erről ti csak álmodni fogtok, örökre :)

Blikknépe (törölt) 2014.03.07. 12:44:00

@tobeor: a magyar és az európai érdek jelen esetben egybe esik az orosszal. ezért különösen nevetséges, hogy csaholunk az amerikai gazda érdekeiért, miközben ő úgy van azzal, hogy rajtunk csattan az ostor, hogy "Fuck the EU"

Blikknépe (törölt) 2014.03.07. 12:44:07

@Csehszlovák Kém: te nem csehszlovák kém vagy vazzeg, hanem CIA ügynök :DDD

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.03.07. 12:45:53

@tfedo: Pont annyira gondolják úgy, mint ahogy cseh és szlovákok, magyarok és lengyelek gondolták ugyanezt 1989-1990-ben, amikor Moszkva helyett Brüsszelt választották.

(lesz majd erről egy poszt, bővebben kifejtem, egyelőre elégedj meg ennyivel, próbáld feldolgozni)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.03.07. 12:51:57

@Blikknépe: Erre csak azt tudom mondani, hogy inkább legyen egy amerikai siló az udvaromban, mint egy orosz laktanya a kertem végén :)))

Wagem 2014.03.07. 15:09:56

@Csehszlovák Kém:
Te meg ki a jó kurva anyád vagy,hogy parancsolgass bár kinek is??
Hogy most nyalsz a cionista gazdáidnak ..rendben.
Az is hogy ezért fizetnek.
De azt nem teheted metszett faszú,hogy uralod itt a hányingert keltő véleményeddel a blogot.
Úgy h hallgass rám és fogd vissza a mocskos anyabaszó agyaraidat.
Ótvar..

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.03.07. 15:10:19

@Blikknépe: "a magyar és az európai érdek jelen esetben egybe esik az orosszal. ezért különösen nevetséges, hogy csaholunk az amerikai gazda érdekeiért, miközben ő úgy van azzal, hogy rajtunk csattan az ostor, hogy "Fuck the EU""

Ez egyszerűen idiota szervilizmus. A magyar meg az EU-s érdek az, hogy a ruszkik ne csörtessenek be csak úgy bárhová tankokkal.

Faszt keverik bele itt egyesek, hogy az USA meg érdekszféra, meg globálpolitika.

Van egy határ, az egyik fele Ukrajna, a másikon meg Oroszország, és Putyin úgy döntött, hogy őt ez baromira nem érdekli, és átküldött rajta egy hadsereget. Ezt pedig nem lehet elfogadni.

Az EU-nak egyetlen egy teendője van, felépíteni fél tucat LPG termlnált, és amikor ez kész van, a ruszkiktól érkező csövet lehegeszteni. Azt huss, eltűnik az orosz költségvetés fele. Utána majd szépen baszhatják a rezet a Kremlben, hogy mit is basztak el, és hol, és rájöhetnek, hogy ők nem egy szuperhatalom, hanem egy félfeudális lepusztult korrupt szarfészek egy rakás maradék fegyverarzenállal.

_most_ 2014.03.07. 15:10:31

@Blikknépe: miért is esik egybe az európai érdek az orosszal, hisz Európa érdeke egy európai Ukrajna, nem egy oroszbarát Ukrajna, és a magyar érdek is az, hogy az orosz birodalom határai minél távolabb essenek tőlünk, nehogy véletlen eszükbe jusson felszabadítani minket orosz tankokkal a demokrácia béklyói alól.

J.László 2014.03.07. 15:10:37

@Blikknépe:
Úgy vélem, inkább moszados a csávó.

Drago Brutic 2014.03.07. 15:10:49

Szeretném megérteni az ukrán eseményeket, olvasom a kommenteket. Végre összeállt a kép. Cionisták lőtték a fasiszta ukránokat, ami miatt a felszabadító szovj...orosz hadsereg bevonult a Krímbe. Köszönöm, hogy tanulhattam.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.03.07. 15:11:56

@szonár: "Majdani forradalom - hagyjál már...

Ekkora liberálfasiszta marhaságot. :)"

Íme a gyönyörű magyar valóság.

Az orbáni médiának és az orbáni hivataloknak pont elég lett volna egy hűvös távolságtartás, egy amolyan ez nem a mi játékunk, elítéljük, na de hát most mit is tehetnénk.

Nem, ezek a tetvek megkenik moslékkal a penészes kenyeret, és megetetik az ilyen szonárfélékkel, mint ez a félhülye, és döbbenet, hogy ízlik nekik. És szerelmesek az oroszokba. 48 és 56 az ezeknek a birkáknak nem jelent semmit. 47 meg pláne nem. Mármint fogalmilag. Mert köpködni bármikor kiváló alkalmat teremtenek, gondolkodásra viszont soha nem serkentik őket.

Szerintem van amelyik már 50 méteres ismeretlen szovjet katona síremléket állíttatna a Szabadság térre, a Szél Kálmánt meg visszakeresztelné Moszkvára. Persze pár hónapja még a meglévő bontása mellett kardoskodott.

Démonmac1 2014.03.07. 15:12:22

"szerencsére már a szlovákiai magyarok is jobb, értelmesebb és gazdagabb világban élhetnek, mint ti, Prágáról nem is beszélve, erről ti csak álmodni fogtok, örökre :) "
ez a része mély szomorúsággal tölt el, nem azért mert sajnálnám tőletek, azt sajnálom, hogy ez a totálisan agyhalott banda, ami most nálunk a kormányrúd környékén van, így elrontja a saját népének az életkörülményeit.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2014.03.07. 15:12:34

@lüke: vagyis ők nácik, nem demokraták :(

de semmi baj elvtársak, az index propagandistái tovább harcolnak, hogy demokrata dopeman lehessen az elnök, és elvezethessen titeket a kánaánba....
persze előtte nyilván ti majd hadat üzentek oroszországnak...

Blikknépe (törölt) 2014.03.07. 15:19:11

@Csehszlovák Kém: többszázezer? ezt is philippe számolta? :D
tudsz linkelni 1 db véleményt? vagy 10et? a 45millióból? az jó arány, ne add fel.

nem úgy néz ki, hogy mostanában az orosz laktanyák terjeszkednének, hanem az amerikai silók.

és silóra jön az orosz :D

az EU-nak sűrgősen függetlenednie kell az USA-tól. az oroszok elfogadják, hogy 'nyugat' és 'kelet' határa finno., baltikum,lengyelo.,magyaro.,románia,bulgária. nem az oroszok és nem az EU akar ezen változtatni, hanem az amerikaiak.

Muad\\\'Dib 2014.03.07. 15:20:12

Láttunk már olyat a történelemben, hogy valaki a saját szövetségesei ellen tervezzen támadásokat, más befeketítése céljából. A fejlett nyugati tömbben is. Tehát éppen a hír igaz is lehetne. Primitív orosz viselkedés ide vagy oda, rohadtul le kéne már számolni az etikus nyugat hazugsággal. Nem volt elég az eddigi kiszivárogtatási dömping az előző években a fejlett világ hűbéruráról (lásd USA), hogy végre mindenki elfelejtse ezt a mesét?
Mielőtt pedig mindenki nekem ugrana, hogy az említett nyugat mennyivel jobb, mint más helyek, közlöm, hogy pont ezért illene a nyugat és szövetségesei aljas húzásait komolyan kezelni és vizsgálni. Ugyanis nagyon értékelném, ha még az unokám is a szabad világ tagjának mondhatná magát, nem pedig demokráciának lefestett rendőrállamok szövetségében élne.

Gyorgy Nagy 2014.03.07. 15:20:24

A hir tv már tőbbet hazudikmint az egèsz fidesz vezèrkar! Nézi még valaki a SZAR HIRHAMISITÓKAT ?

Papageno68 2014.03.07. 15:20:35

@kovi1970: A volt anyósom is szószerint így emlékezett, neki ez maradt meg.

tobeor 2014.03.07. 15:20:49

@tfedo:
Bizony jól, de az 56-os hősök még jobban megmondták:
RUSZKIK HAZA!

@Blikknépe: mit hablatyolsz, magyar érdek növelni a ruszkifüggőséget? :D

56-ban is voltak árulók, ők is ezt mondták.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.03.07. 15:29:49

@tfedo: De azt. Totális párhuzam. Ha nem látod akkor vagy nagyon fiatal lehetsz és nem éltél még akkor vagy csak simán olvasatlan. Utóbbi esetben no para, van ilyen, pótold.

@Az igazi Trebics: :))) jogos, köszi. De az enyém jobb :P

@Muad\\\'Dib: Ezeket a morális vitákat a szabad világ országaiban le fogod tudni játszani, félelem nélkül, Oroszországban és Eurázsiában emiatt lehet nem lesz meg füled vagy egy hét múlva találnak meg az árokban. Ezzel a különbséggel már most számolj!

@Blikknépe: Jacenyuk ideiglenes miniszterelnök véleménye remélem elég meggyőző lesz :) Amúgy az 56-os forradalmároktól is idézeteket gyűjtöttél, mielőtt elfogadtad, hogy a Gonosz Birodalma ellen dobálják a Molotov koktélokat?

@J.László: Ez valami magyar mánia, hogy a szlovák válogatott első magyar nyelvű rajongói blogjának gazdáját folyamatosan zsidózzátok? Nem mondom, még ha az izraeli focicsapat blogján lennétek, de így. Komolyan, sehol a világon nem látni annyi beteges antiszemitát, mint Magyarországon.... :(((

@Wagem: nem moderállak, mert tök jól megmutatod, milyen értemi színvonalú emberek szavaznak a Legendás Kétharmad Kormányára :)))

Mekk Meister 2014.03.07. 15:30:37

@tobeor: Te nagyon "tanult" lehetsz :) Tudtad, hogy kommentelésen és pornó nézésen kívül másra is jó az internet?

Iván_a_muzsik 2014.03.07. 15:36:39

CSak pár kérdés:
- MIért osztottak pénzt (25 dollárt egy napra) a tüntetésen való részvételért?
- Miért alapítottak felkészítő táborokat a foci huligánoknak ? Miért látható több videón is hogy miden reggel gyakorlatoztak?
A koldusszegény Ukrajnában miből telik golyóálló mellényre ,military cuccokra? Élelemre ,fegyverekre?
- Hogy hogy az emberek egy magyarországinál sokkal rosszabb álláserő piac közepette nem féltik a munkahelyüket, mert hosszú napokat töltenek tüntetéssel:)?tüntetnek stb.
Amúgy meg milyen hogy nyugat Tunéziától Egyiptomig egy sor szélsőséges erőt támogatott segített hatalomra a jázminos forradalmak idején ,Szíriában kiemeltem támogatja az al-Káidával együttműködő kannibál terroristákat.Ukrajnában pedig olyan szélsőségesekt támogat akikhez képest a hazai szélsőjobb homokklub... Aki a velük egyszínű ,hasonló vallású , kultúrájú embereket olyan erővel gyűlölik hogy sokan cigányokat nem utálnak annyira máshol szkinhed létükre:))

Muad\\\'Dib 2014.03.07. 15:36:42

@Csehszlovák Kém:
Ez tény, a baj az, hogy csak itt is csak módjával. Ugyanis rögtön mindenkire rázúdul konteó hívő bélyeg, aki nem vesz be minden hülye mesét. Ellehetetleníteni pedig bőven lehet valakit fizikai erőszak nélkül is. Ahogy megkapták a magukét azok is, akik pár éve mondjuk arról beszéltek, hogy az USA aljas módon a saját szövetségeseit is a legkomolyabban megfigyeli, és ezt az infót kihasználja gazdaságilag, meg politikailag. Aztán jött az NSA ügy.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.03.07. 15:45:31

@Iván_a_muzsik: Megfogadtam, hogy az ilyen debileknek, mint te mindig válaszolni fogok, legalább az esélyt megkapod, hogy kezdj valamit egy értelmes válasszal. A többi rajtad múlik.

Kérdéseid, pénz a tüntetőknek, stb. Mi ezzel a gond? Az ellenzékhez tartozó “Simicska Lajosok” pénzelhetik őket. Külföldön is több gyűjtést rendeztek az ügy érdekében, itt Csehországban is történt hasonló. Ezen kívül ruhákat, élelmiszereket és gyógyszereket is küldtek külföldről Kijevbe. Közvetlen külföldi támogatásról nincs tudomásunk – ha neked van, azonnal oszd meg velünk - de összességében nem látok ebben semmi különöset. Egész Ukrajna területéről érkeztek felajánlások és hidd el, az ukrán ellenzék vezetői, képviselői, nem tartoznak Ukrajna legszegényebb emberei közé.

Ami pedig az állandóan visszatérő “szélsőségesezést” illeti: A demonstrálók nagy része hétköznapi ember volt, de jelen voltak a szélsőjobboldali csoportok is. Őket az Ukrajna ultrái posztban mutattam be részletesen. A radikális csoportok léteznek, de mindig hangsúlyozni kell, hogy nem az egész ellenzéki mozgalom döntő ereje. (Összességében az ukrán ellenzéket most szélsőségesezni legalább akkora tévedés, mintha 1956-ban a magyar szabadságharc és forradalom résztvevőit vagy az 1990-ben az Ellenzéki Kerekasztalt "szélsőjobboldalizta" volna le az MSZMP.

Makkasz 2014.03.07. 15:48:24

Ez nem az ororszbarat fideszrol szol, hanem arrol, hogy fideszesek erzik, nemsokara o es oligarchabarataik villajaban keszulhetnek hasonlo felvetelek mint Janukovics es fougyesze hazaiban.

Felnek a kozelgo akasztastol.

J.László 2014.03.07. 15:48:42

@Csehszlovák Kém:
Nekem az a véleményem, hogy Téged az asztal körül kéne kergetni, de azt kétségtelenül értékelem, hogy nem moderálod ki az ellenvéleményeket. Habár fentebb @maxwal-t mintha "megfenyegetted" volna ezzel.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.03.07. 15:52:21

@J.László: Köszi. Próbálom mederben tartani a párbeszédet. @maxwal nyilvánvalóan egy feketeöves troll, aki ált mindenhol szétkúrja az értelmes eszmecserét, ő ezt élvezi, de élvezzen el erre máshol, ne a dotohon. Amúgy a nem-troll véleményét beengedtem, mint ahogy troll-válaszát már nem. Ez van. Nem kötelező ide járni kommentelni.

Muad\\\'Dib 2014.03.07. 15:54:23

@Makkasz:
Ha rögtön az akasztgatás jut eszedbe, akkor felesleges a demokráciát féltened, mert sok közöd nincs hozzá...

Iván_a_muzsik 2014.03.08. 16:40:30

Megjegyezni kívánom hogy csupán kritikusan és szkeptikusan gondolkodom . NEM kívánom megnyerni a vitát ,nem veszekedni akarok ,az igazság érdekel. Pártatlanul ,egyik fél mellett sem török lándzsát... Remélem a vita nem arról szól hogy ha a másik a -t mond akkor b-t és fordítva:)
Amúgy örülök hogy az általam írta tényeket nem cáfoltad meg ? Így akkor minek veszel védelmedbe idiótákat:) Eygszer már ezt lejátszották nem? A narancsos forradalom után hatalomra (eu ,usa által favorizált) jutott szintén korrupt inkopetens gázhercegnő és csokikirály rövid idő alatt megmutatta hogy mennyire nem értenek a kormányzathoz , és Janukovics meg is nyerte a szabad választásokat ami röhej nem? Bár ilyen klicskók ellen akik akkora megélhetési hazafiak hogy még ukránul se tudnak:) Továbbá a lengyel rakétapajzs ,gazdasági szembeállás az olaj,gáz háború,Szíriai szembenállás, és Dél-oszétiai konfliktus után azért a nato érdekkör mindent megtett egy rossz kapcsolatért, nem?
Továbbá hogyan lehet bevonulni,megszállni egy olyan helyet ahol az egyik legnagyobb tengeri hadikikötő ,és tucatnyi katonai támaszpont van amúgy is több ezer katonával:)
Érdemes a német sajtó terméket olvasgatni mennyire bölcsen hitelesen tájékoztatnak a témáról:)
www.stern.de/politik/ausland/3-jung-naiv-zur-ukraine-klitschko-wird-nicht-praesident-2094368.html
Érdmes a múgy megnézni hogy a német ,francia művelt baloldal hogy nyilatkozik:)
Tehát attól hogy baloldali valaki még nem muszáj erősen kétséges dolgok mellett kiállni:)

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.03.08. 16:40:50

@Muad\\\'Dib: Igen, nagyon jól látod. A nyugat moralitását kell egy olyan esetben is ekézni, amikor a ruszkik egy szomszédos ország határát tankokkal lépik át. Persze, hogyne, igazad van, a moralitás bajnokai az oroszok, meg te ezzel a hozzászólással.

Firk 2014.03.08. 16:41:11

@Gazz: Ez nem "ennyi oroszbarát seggfej", ahogyan írod, csak gondolkozó emberek. Ugyanis, aki gondolkozik és nem szopja be feltétel nélkül az amerikai-nyugat-európai propagandát, az tudja, hogy Ukrajnában korántsem egyértelműen egy Európa-barát, demokrata forradalom játszódott le, hanem egy enyhén fogalmazva is kaotikus, szélsőjobboldaliak és oligarchák által irányított puccs, amiben részt vettek a nyugatosok is, meg a nyugatiak is, titkosszolgálataik által.

Amerika megint eljátssza, amit már sokszor az elmúlt fél évszázadban, hogy feltüzel népeket, segítséget ad nekik, majd rájön, hogy semmilyen eszközzel nem rendelkezik a helyzet megoldására és szépen cserben hagyja a feltüzelteket. Majd az IMF, mi? Emlékeztetnék, hogy Juscsenko, a 2004-es "narancsos forradalom" győztese, miután teljesítette az IMF kéréseit 4, azaz 4 százalékot kapott a következő elnökválasztáson (Gyurcsány meg az MSZP hozzá képest egy virágzó politikai brand...)

Azt meg, amit a primitív ukrán neonáciktól várhatunk, egyből az első napon megismerhettük, amikor eltörölték a nem túl jó, de legalább létező nyelvtörvényt... Ezek fenyegetik évek óta kiirtással azt a közel 200 ezres kárpátaljai magyarságot, melynek színe javát nem is olyan régen már deportálták egyszer puszta demokratikus megfontolásból, ja meg mert legyőzték a rossz, fasiszta Magyarországot...

Oroszbarát? Ne röhögtess, nem oroszbarát itt senki, de az azért mégis csak gáz, hogy a magyar baloldal szerint ünnepelnünk kéne a "kijevi demokratikus fordulatot", ami magyar szempontból minimum egy újabb veszélyhelyzet.

És bizony, ha már az igazságot keressük és nem csak szlovák, meg román szemüvegen - vagyis a szuverenitás meg a területi integritás hazugságán át nézzük a dolgokat - bizony a Krímben a helyieknek van igazságuk. Népszavazást akarnak a kiválásról, ami elég demokratikus, az orosz hadsereg nélkül pedig ezt nem tarthatnák meg. Bárcsak lenne máshol is Ukrajnában ilyen antidemokratikus esemény, mint ez a népszavazás! Azonnal máshogyan festene a térkép még itt a magyar határ mentén is. Az autonómia, a konfödaratív berendezkedés szerintem a minimum cél kell, hogy legyen egy demokratának, a központosított nacionalista elnyomás meg nem. Aztán, hogy oroszbarát lesz-e Ukrajna vagy nyugati, arról úgyis a geostratégiai helyzete dönt, nem a népszavazás (megsúgom, tuti, hogy orosz érdekszféra marad)...

Nekünk ez jó-e? Nem biztos, de az tuti, hogy ami most alakul a szomszédban a nyugat segítségével, az nagyon rossz.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.03.09. 02:22:36

@Firk: "Ez nem "ennyi oroszbarát seggfej", ahogyan írod, csak gondolkozó emberek. Ugyanis, aki gondolkozik és nem szopja be feltétel nélkül az amerikai-nyugat-európai propagandát, az tudja, hogy Ukrajnában korántsem egyértelműen egy Európa-barát, demokrata forradalom játszódott le, hanem egy enyhén fogalmazva is kaotikus, szélsőjobboldaliak és oligarchák által irányított puccs, amiben részt vettek a nyugatosok is, meg a nyugatiak is, titkosszolgálataik által."

Jaja, persze, hogyne. A szovjetek, bocsánat oroszok, csak egy a nyugat által felbújtott fasiszta csőcseléktől mentik meg az ukrán népet a Krím elfoglalásával. Ez amolyan baráti segítségnyúhtás, mint amilyen 1956 volt. Köszönjük, mindent értünk, világos, még szerencse, hogy te tudsz helyettem gondolkodni, és felnyitottad a szemem, hogy mit is gondoljak az imperialista agresszorokról.
süti beállítások módosítása