Tékozló Homár

Fizetős lett a poggyászkocsi Lisztferihegyen (frissült)

2013.05.22. 13:31 | jackyll | 265 komment

poggyaszkocsikolcsonzo.jpgRohamtempóban fejlődik a Budapest Airport technikai felszereltsége, egy hete üzembe állítottak 300 új poggyászkocsit. Ennek azonban ára van, menetenként 300 ft/1 euro. Az utasok értetlenkedve rángatják a kocsikat, mert ezek szerint mind olyan fejletlen környékről származnak, ahol még nem találkozhattak hasonló jelenséggel:

Elérkezett végre a nap, amikor Budapest kedvenc repterén már nem a taxishiénák húzzák le legjobban az utazóközönséget. Az új csúcstartó a nemrég bevezetett poggyászkocsi-kölcsönző rendszer, mint azt ma volt szerencsém megtapasztalni. A repülőgépről a terminálba érkezve csodálkozva láttam, ahogy a nemzetközi és magyar utasok értetlenkedve rángatják a kocsikat, amik mintha be lennének ragadva a sínbe, mígnem valaki rájött, mi hiba: a kocsisorok mellett álló automata hozzájuk tartozik, és csak 300 forint vagy 1 euró megfizetése után szabadul ki egy kocsi. Kisebb szentségelés után a legközelebbi reptéri alkalmazott felé vettem az irányt, akitől megtudtam, hogy kb 2 hetes a nagy találmány, kérdésemre azt is elárulta, panaszt a Budapest Airportnál, írásban tudok tenni.

Mivel (bár tudom, minek utazik az ilyen), volt nálam egy kialvatlan, kétéves gyerek és két kézipoggyász, valamint a szalagon már keringett két táskánk és egy babakocsink, igénybe vettem egy kedves hölgy felajánlását és egy euróját (a kommentelők kedvéért: euróövezeten kívüli országból érkeztünk látogatóba, kártyát az automata nem fogad el, váltottam forintot de csak nagy címleteim voltak, a hölgy ezt látva segített) és hozzájutottam egy féltve őrzött kocsihoz.

Azóta felfedeztem ezt a gyöngyszemet a Budapest Airport honlapján (akiknek a facebook oldalára is írtam, a válaszra még várok),  és most rutinos utazó homárolvasók segítségére várok:

Ugyan hol van még ilyen rendszer? Mert ismeretségi körömben senki, sehol még ilyen röhejes lehúzásnak nem volt tanúja.

Üdvözlettel:
Egy meghökkent utazó

UPDATE 05/23: Dothy úgy tapasztalta, hogy a nagyobb amerikai reptereken már régóta ez megy:

A kérdésre a válasz, miszerint hol van még ilyen, bizony az USA szinte minden nagyobb repterén. 1996-ban láttam pont ilyen sínes megoldást a JFK-n először, 1 dollárossal működött, de azóta oda is betört az infláció, úgyhogy ma már egy ötös. A gurulós bőröndök korában odaát már szinte senki nem is veszi igénybe. És igen, tegnap én is egy 1,5 évessel és egy babakocsival meg bőröndökkel megrakodva próbáltam hazajutni, de a taliga eszembe se jutott. :) De ezek után felkészülten nem is számítok rá ugyanúgy, ahogy a reptéri parkolás meg taxi is kikerült a portfólióból...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.22. 17:35:12

@atpijkamo: szerencsére itt, csak családiházak épültek, de két utcával lejjebb már kétemeletes sorházak csúfolt borzalom.

Fejesrob 2013.05.22. 17:36:46

@Don Quixote de la Ferko: Az a gond, hogy fizetsz repülőtér használati díjat, nem is keveset.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.05.22. 17:37:09

@igi1: kisgyerekem is van es aludni is szeretek - az arany kozeput a nyero. Senki nem varhatja el egy pareves gyeektol hogy ne pisszenjen, de egy anyuka sem varhatja el senkitol hogy hallgassa orakon at az uvolto gyereket. Tolerancia, kolcsonos.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.22. 17:37:17

@batgirl: Aztán áthúznak a fejed felett egy magasfeszültségű távvezetéket, vagy egy autópályát, és vége a világnak.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.05.22. 17:39:17

Amugy ebben a sztoriban az a jo hogy nem lehet gyurcsanyozni/orbanozni, mert ez oldalfuggetlen magyar dolog :)))

2013.05.22. 17:41:45

En eleg sokat repulok, husz repterbol tizenkilencben fizetos a poggyaszkocsi. Szerintem jo, fizessen, akunek sok csimagja van, az en repjegyem araba ne epitsek bele, amit nem hasznalok.
Az uvoltozos gyerekeknek meg minimum kulon teljesaru jegy, kulon szekkel, extra 100% felarral, amibol az en repjegyem arat csokkentik. De inkabb kulon szakasz nekik...

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.22. 17:44:18

@visszakettopadlogaz: :)) Hijába szépíted, a gy/o trollok bárhol előkerülnek.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.05.22. 17:44:58

@Távmunka blog: oh, mikor vigan cigarettaztam es belfoldon( usa ) ket sor / egy bor ingyen volt .... 93 ota nincs cigi ha jol emlekszem

sámli 2013.05.22. 17:49:18

@Transylvanianmixedgrill: A Malév egyik Boeing 767-ese. Ott áll, eladni nem tudják, (vagy nem akarják), talán még a tulajdonjog sem tiszta. Ott fog még állni egy darabig. Nem is igen repülésképes, 1-2 éve kicsit össze is törték. :( Repülési portálokon sok infót találsz róla.

McZozo 2013.05.22. 17:50:22

Gusztustalan de nem egyedulallo. Ms reptereken is fizetos. PAr hete Hethrown voltam kinn es ott is penzert kellett valtani a metrotol feljovet

Korinna Horvath 2013.05.22. 17:58:00

Trolley: en nem talalkoztam meg ingyenessel, spanyolo legputribb helyen is 1€, utazasos koltsegek mellett aki sir 1€ miatt az hulye!

Gyerekes utazas: 8 eves a fiam 3 eves kortol teljes arat kell fizetni, en ugyvagyok vele inkabb uvoltson egy Kis majom, de ne izzadjon ram egy 200 kg-os diszno.

Egyebkent egy 2 eves ott erzi magat jol ahol a napi rutin egyben van es lehetoseg szerint AZ anyjaval!
Viszont a szaros cipomet letoroltem volna a taskajaba mihez tartast vegett!

Vannak ismeroseim kolkokkel sok utazassal 6 oranal hosszabra meg a gyerek orvos is ajanl egy enyhe nyugtatot!

Gabe21 2013.05.22. 18:09:27

@visszakettopadlogaz:

Ó ,dehogy cigiztél te 93-ban valamilyen belföldi gépen...,ez a fórum nem arról szól,hogy egymást túllicitáljuk "habos"sztorik mesélésében,bár többen vannak akik ebből sportot űznek,megjegyezném nem csak itt.

A helyesírásoddal viszont tényleg kezdhetnél valamit,mert az tényleg kophatott 93 óta.

kutato525 2013.05.22. 18:13:25

Szóval: a gyerekkel utazás nem tolerancia kérdése! Ha én veszek egy jegyet, akkor teljes árú jogom van kultúráltann és főleg ZAVARTALANUL utazni! Nics joga tőlem elvenni senkinek! Ez érvényes minden tömegközlekedésre, nem csak a repülőre! Tehát nem nekem kell toleránsnak lennem, hanem annak, aki zavar. Ez vonatkozik a felnőtt hangoskodó, folyamatosan szófosó, dohányzó (esetleg az már nincs, hál' Istennek), minden módon zavaró utitársra!
Rengeteget utazom vonaton, szinte minden második úton "költözöm", mert az utitársak kíméletlenek, és bunkók!
A gyereket meg lehet nevelni! Az én gyerekem a második sikításra kapott egyet a seggére, és a síkítozás megszűnt. Kitűnő ember vált attól belőle, nem tört össze a kicsi lelkivilága.
Egyszóval: NINCS TOLERANCIA!!! A zavarónak kell "nemzavarnia", és nem a többieknek eltűrni!

Uva 2013.05.22. 18:16:06

ez nyujorkban is igy van, 5 dolcsi. inkabb huzogattam a borondoket, jot tesz az izmoknak

Lajosforras 2013.05.22. 18:30:34

@Maegoss: lehet, hogy neked sikerül,de egy időben elég sokat röpködtem. minden egyes rohadt útra jutott egy gyerek,aki végigordította az utat és őszintén? a f@sz kivolt vele is,meg a hülye szüleivel,aki amúgy apukával nem tudott egy 750 km-es útra kocsival menni,ha már nem tudja ledugózni azt a szerencsétlen kölköt.

igazságos 2013.05.22. 18:32:29

@batgirl: aki mondja másra, az a hüjje

megmondta Forrest is

vzo 2013.05.22. 18:42:37

@kutato525: "Ha én veszek egy jegyet, akkor teljes árú jogom van kultúráltann és főleg ZAVARTALANUL utazni!"

Ez így van! Múltkor is úgy kellett végigülnöm a 10 órás repülőutat, hogy a gép szárnya alatt levő 4 hengeres izé folyamatosan zúgott! Amikor szóltam, hogy kapcsolják le, mert nem tudok aludni, nem voltak hajlandóak ezt megtenni! Hát ezért adtam ki többszázezer forintot egy repülőjegyre?

igazságos 2013.05.22. 18:43:53

@vzo: hát akkor neked sem volt szerencséd egy 2 éves, bombolo, hisztiző, földhöz vágó, utasokat dobáló gyerekkel utazni, vagy komfortálódni a való életben

mer akkor tudnád

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.22. 18:47:42

@vzo: :))

A TU-154-es, na, AZ hangos volt. De csak hátul voltak üres sorok, hogy a harmickilós sporttáskámat letegyem, és magam is elfeküdjek.

A TU-144-essel tartottak bemutató repülést. Az újságírók kérdezték a tervezőt, hogy miért ilyen hangos. Azt válaszolta, hogy nem is hangos, a mennydörgés pl. hangosabb.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2013.05.22. 18:48:11

@Transylvanianmixedgrill: Ha igazad lenne, az akkor még egy ok lenne arra, hogy Budapesten ne legyen fizetős a poggyászkocsi, lévén Ferihegy sokkal inkább a "bázarekettyei" méret, mint "nagyobb és jelentősebb".

Ezzel szemben én az elmúlt két évben az alábbi reptereken fordultam meg (ha jól emlékszem): London Heathrow, Frankfurt, München, Stockholm, Brüsszel, Lyon, Nagoya. Egyikben sem kellett fizetnem a poggyászkocsiért. (Pontosabban volt, ahol letéti rendszer volt, mint a szupermarketekben...) Ez mind bázarekettye-méret, ugye?

Nem vitatom, hogy a válság hatására növekedhetett a fizetős varit alkalmazó repterek száma, de hogy ez általános lenne, az messze nem igaz.

És ugye az egész egy áremelés, annak is a kicsinyes fajtája, szóval teljesen jogos, ha valakinek ez nem tetszik.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.05.22. 18:49:15

@Gabe21:

Ó ,dehogy cigiztél te 93-ban valamilyen belföldi gépen...,ez a fórum nem arról szól,hogy egymást túllicitáljuk "habos"sztorik mesélésében,bár többen vannak akik ebből sportot űznek,megjegyezném nem csak itt.

?

ja hogy en most ki lettem oktatva? :) eh. - kerdezem: merre repultel eddig eletedben? Miota? Azt tudod hogy jelenleg a jaratok TOBB mint a felen lehet dohanyozni? ( google oz kicsit, az segit ha valamit nem tudsz ) Ugye ugye... beirni es valakit csipobol frappansan leugatni nagyon konnyu ( es "cool" ) egyszer meg visszairok, termeszetessen udvariassan, mert en tisztelem a masikat es nem hazugozok le ismeretleneket.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.22. 18:49:40

Lezárom a vitát. Ha kétévessel repülök, felkészülök és felkészítem rá, és lekötöm az út nagy részén, semmiképpen sem engedem őrjöngeni. Ha meg mellettem utazik a csimóta, megpróbálok jóképet vágni hozzá bizonyos határokon belül.

telkoe 2013.05.22. 18:59:24

@kutato525: Ugy latszik nem mindenkinel sikerul a neveles, te pl kifejezetten hisztis maradtal.

vzo 2013.05.22. 19:02:35

@igazságos: "neked sem volt szerencséd egy 2 éves, bombolo, hisztiző, földhöz vágó, utasokat dobáló gyerekkel utazni, vagy komfortálódni a való életben"

De igen. Otthon vár. Bár földhöz még nem vágja magát, de fejlődőképes:)
Egyébként én sem vinném magammal repülőútra, de nem azért mert ezzel másokat zavarna, hanem mert egyszerűen végigszenvedné az utat. Majd ha nagyobb lesz, ráérünk repülős nyaralásra menni, az úticél nem szalad el.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2013.05.22. 19:03:18

@M. Péter: "Az USA-ban a nagy repülőtereken rendszerint fizetős, ott kb. 20 éve kezdték fizetőssé tenni a poggyászkocsikat."

Hát, ez egy 2010-es cikk, eszerint ott is kisebbségben vannak (voltak) a fizetős repterek: www.thefastertimes.com/energy/2010/12/18/annoyed-by-fees-for-airport-luggage-carts-tft-investigates/

bobsys 2013.05.22. 19:07:24

Sydney meg ugy nagyjabol az osszes amcsi repuloter.
Aki meg csondben - haha, ultetek mar repulon? kurva hangos mar alapbol is - egyedul akar repulni bereljen magan jetet. A repulo az tomegkozlekedes. Olyan is

Benoke2 2013.05.22. 19:34:23

Nem jaram a vilagban mindenhol, viszont ahol igen beleertve eszakamerikat is, de ingyenes pogyaszkocsit nem sok fele lattam. Akad valoban de ez nem akkora problema, akit zavar az nem hasznalja.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.05.22. 19:36:46

@promontor: USA nagyobb reptereken nem fizetos, Burbank meg par porfeszek fizetos de oda ugysem jar senki. Azsiaban szeretnek mindenert kapni par dolcsit, Afrika ( kivetel DelAfrikaRep, Tanzania ) pedig maga a nagybetus lehuzas, kerulendo ( egyeb okok miatt is ) nagyivben. meglepo de seremetyevo, otopeni kulturalt helyek, igaz, miutan kilepsz a repterrol maga az oskaosz az orszag. Magyar vagyok, de ki kell egeszitenem az utolso mondatomat: sajnos Budapest Ferihegy is ilyen :/

@Gabe21: semmi valasz? ej ej, ez a "beugatok es elhuzok" stilus mar regen nem meno.

M. Péter 2013.05.22. 19:41:16

@promontor: Az a cikk a nemzetközi érkezési terminálban található poggyászkocsikról szól. A belföldi érkezési terminálokban vagy az indulási oldalon sokkal több helyen kell fizetni, pl. Atlantában és Los Angelesben is. E cikk szerint Los Angelesben is gondolkoztak azon, hogy a nemzetközi érkezési oldalon is fizetőssé tegyék: articles.latimes.com/2011/jul/01/business/la-fi-luggage-carts-20110701
Hogy megtörtént-e vagy sem, azt nem tudom.

funfun 2013.05.22. 19:44:14

Azért megkérdezem, a reptéri illetékbe, amit a jegyár mellett fizetünk, nem fér be a kocsi használatának díja?

England win The Ashes! 2013.05.22. 19:52:30

@atpijkamo: a gyerekzsivajjal nincs bajom. Ezek üvöltenek, mint a sakál (hangsúlyozom: nem sírás vagy zsivaj), és a kutya sem szól rájuk, sőt, gyakran a szülők is csatlakoznak.

Butuska 2013.05.22. 19:53:31

@funfun:
Pontossan ezt akartam írni: a reptéri illeték lassan drágább mint maga a repjegy!! Mondja már meg nekem valaki, hogy akkor mi a fészkes fenének szedik be?
Amúgy értem, a malév csőd nem tett jót nekik, de leszarom, mikor olyan istentelen pénzeket bírnak mindenért elkérni a reptéren belül, hogy az már kimeríti a tisztességtelen haszon fogalmát. Tudom, magas a bérleti díj, de akkor most hogyan is van?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.22. 19:56:47

A nyolcvanas években sehol nem találkoztam ilyen fizetős poggyászkocsival.

England win The Ashes! 2013.05.22. 19:58:44

@atpijkamo: A sima sírást megértem és el is fogadom, mert nem mindenki viseli el azt a minimális légnyomás-változást. De a hisztizést meg az őrjöngést nem igazán. Persze sosem a gyereket hibáztatom miatta.
Olyanért is már néztek rám furán, hogy a mögöttem ülő anyukától megkérdeztem, hogy nincs-e kedve velem helyet cserélni, mert innentől nekem lenne kedvem az ő székét rugdosni. Morgott egy sort, de utána figyelt, hogy a csemetéje ne tegye. :)

igazságos 2013.05.22. 20:00:27

@funfun: lásd a posztot

NEEEEEEMMMMMM!!!!!!!

igazságos 2013.05.22. 20:04:27

@vzo: gondold el, oké, bömbölt a kisbaba, de én már inkább sajnáltam szegényt

anyukája sehogy se tudta lenyugtatni, aztán három óráig nyomta a sírást, utána azt is megunta

itt nem az unalom a gond, hanem hogy a kisgyerekek

MEGIJEDNEK, FÉLNEK, hirtelen nem tudják, mit is csináljanak, pl. a kisbabáknál még igen nagy érzékenység van a nyomáscsökkenésre, a füldugulásra, ilyen korban érzékeny még a dobhártya

namost, aki ilyen kisbabákat képes elvinni egy 10 órás útra, az ilyeneket tényleg nem engedném fel, akármilyen indoka is van erre

szegény kisbabát, tényleg nagyon sajnáltam

de a legneveletlenebbek a 2-3 évesek voltak, anyukája már vitte volna ki a wc-be, ami előtt sorok álltak, de sajnos nem értek el addig, a gyerek fenekét mindenki látta, mivel már ki volt bontva a pelenka, és úgy vitte, hogy a 2-3 éves gyerek seggéből simán kijött a kaki a padlószőnyegre

a szegény stewardessek próbálták feltakarítani, de neked szagolnod kellett, meg bámulnod, és egész végig az úton azt kerülgetned (nem kis darab volt), máig emlékszem rá, 5 évnyi távlatból

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.22. 20:05:09

Helyszín: 50-es villamos, Határ út és Béke tér között.
Szereplők: 4-5 éves GYEREK, mellette ANYUKA, velük szemben öreg ANYÓ és a mai fiatalság jellegzetes képviselője: FIATAL. Ő flegmán rágózik.

GYEREK láthatóan unatkozik, lábát lóbálja. Később a széket kezdi rugdosni, majd egy idő után ANYÓ térdkalácsát. ANYÓ félrehúzódik, de a GYEREK lábai követik. Végül ANYÓ rászól. ANYUKA kikéri magának: ő azt vallja, hogy a gyerek egyéniségét hagyni kell szabadon kibontakozni.

Ekkor FIATAL kiveszi szájából az enyhén használt rágót, és hirtelen mozdulattal ANYUKA homlokára ragasztja. ANYUKA hihetetlenül felháborodik, kiabál. FIATAL nyugodtan megjegyzi: annak idején az ő szülei is hasonló pedagógiai nézeteket vallottak...

cindbl 2013.05.22. 20:22:15

@Transylvanianmixedgrill: "Egyesek kitalálják, hogy úgy akarnak gyereket nevelni, hogy majd közbe ide-oda utazgatnak a csecsemővel. Hogy miért? Csak. Mert ez szerintük trendi és KIVITELEZHETŐ. Hát persze, mondjuk olyan áron, hogy amikor hozod viszed a szaros hisztis kölyködet a repülőgépen, akkor a másik 200 ember, aki ül a gépen, viselje el a bömbölést meg a szarszagot, mert TE, aki megálmodtad ezt a hűdefasza életet, ami egy halom ehhez hasonló KERESZTCIPELÉSEN keresztül valósítható csak meg, te ezt így valósítod meg: mások bőrén, másokkal cipelted a keresztet."

hogy te mekkora allat vagy :) en azert cipelem a gyerekeket evente ketszer, hogy a rokonsag is lassa oket ;)
mondjuk azert, mert neked gyerekkorodban csak a 7-es busz jutott (jo esetben, rosszabb esetben a talicska a gane mellett), azert ne probald meg megtiltani nekem, hogy vigyem magammal a gyereket.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.22. 20:24:10

@cindbl: Mi a nagyszülőket utaztattuk 3-3 hónapra.

flea 2013.05.22. 20:43:39

@kergelepke: igen, Lutonban 2 GBP a poggyászkocsi.

England win The Ashes! 2013.05.22. 20:46:38

@flea: Valahogy mindig sajnálom azokat, akik Lutonba/-ból kénytelenek repülni. Stanstead dettó.

Endre Udvaros 2013.05.22. 20:47:55

Ma reggel volt alkalmam megtapasztalni ezt a primitív lehúzást. Én sem értettem egy darabig, hogy miért nem jön ki a kocsi a sínből. Gratulálok ehhez a nagyformátumú találmányhoz! Vécésnéni mikor lesz? Nem elég, amit reptéri illeték címén fizettetnek?

Tormas Torontal 2013.05.22. 20:51:10

@vénszivar: Te még reptér közelében sem voltál! Ne ugass!

gabors 2013.05.22. 21:13:53

@batgirl: Ocsai kulterulet ??? csak kerdezem :-)

vénszivar 2013.05.22. 21:14:56

@Tormas Torontal: megjöttél?! szaros pofájú?! :)

gabors 2013.05.22. 21:16:39

@flea: New York JFK meg $5 (elfogadnak kredit kartyat name kell quarter-okat raktarozni elozo utrol)

hat ha lehet inkabb 1 ejuro mint 5 dollar

England win The Ashes! 2013.05.22. 21:54:16

Basszus, a rosette-i kő ehhez képest egy Zengő ABC. :)))

holdlányka 2013.05.22. 22:06:25

Csak fogom a fejem...
"Megszívat" másokat az, akinek kicsi gyereke van???

Jobb is, hogy az ilyennek nincs. Nem örökíti tovább a génjeit.

bocsánat 2013.05.22. 22:09:34

Lehet, hogy rosszul emlékszem, de mimntha már lett volna egy időszak, mikor pénzes volt Ferihegyen a kocsi. Sőt, mintha rémlene, hogy egy túrista csoport vezetője osztogatta volna a repülőn az aprópénzt, hogy ne legyen majd gond leszállás után. Mindegy.

Munkámból kifolyólag sokat utazom. (Havonta kétszer) Bejártam a fél világot, de nem nagyon emlékszem fizetős kocsikra, bár nyilván van ilyen és nem Ferihegy az egyetlen hely. Ennek ellenére tényleg iszonyú hülyeség, mert a túristáknak általában nincs aprójuk.

Aki meg a gyerek nélküli repülésről írt, annak csupán gyermekvédelemből: remélem sose lesz gyereke.

szösznyúl 2013.05.22. 22:29:26

Na, ezt én írtam. Először is teljesen szándékosan említettem a gyereket, kíváncsi voltam, kell-e várni tíz hsz-t, mielőtt valaki megállapítja, hogy hülye/önző az, aki gyerekkel utazik. Nekik annyit, hogy a fent említett kétévesnek ez az ötödik külföldi útja, se oda, se vissza még egyik során sem sírt/kiabált, zavarta a kedves utastársak nyugalmát. Fel- és leszállás alatt fülfájdalom elkerülésére eszik-iszik, út közben lefoglalom, lefoglaljuk. És ha vártam volna, amíg öt (vagy tizenkettő vagy tizennyolc) éves lett volna, mielőtt repülőre ültetem egy kétórás útra, akkor például a nagymamámnak sosem tudtam volna megadni azt az örömöt, hogy megismerhesse a dédunokáját. Akit zavar amúgy a gyereksírás, annak elárulok egy titkot: a szülőt ált. még jobban zavarja, és mindent megtesz, hogy abbamaradjon, még ha ez öt sorral arrébbról nem is látszik.

És valóban, Ejrópában sincs mindenütt közös pénz, amúgy.

És akkor a téma legfontosabb aspektusát ki is veséztük. :)

Moria 2013.05.22. 22:29:50

New Yorkban a JFK-n ot dollar a kocsi, ez nem ujdonsag, bar hogy a 300 forintot hogyan lehet bedobni, nem tudom.

szösznyúl 2013.05.22. 22:31:09

És üssetek le, ha még egyszer éssel kezdek egy mondatot. :D

dekol84 2013.05.22. 22:34:07

@Don Quixote de la Ferko: Te meg valószínűleg a bivalybasznádi barlangodnál nem jutottál távolabb, csak ide orbánisztánig!

kovacs55 2013.05.22. 22:40:57

Az hogy fizetös a kocsi vagy penzelnyelös az nagy kulönbseg...
Aruhazakban is fizetös de ha visszatolod akkor a penz is visszajön viszont vannak olyan helyek is a vilagon ahol nem kapod vissza...

bocsánat 2013.05.22. 22:57:58

Igazából itt nem a visszaadás a lényeg, hanem hogy leszállásnál a túristák erre nincsenek felkészűlve. Meg egy kicsit olyan kisstílű, még akkor is, ha Ferihegy nem az egyetlen. Sőt még akkor is, ha JFK-en is ez a helyzet.

Buga.Jakab 2013.05.22. 23:00:34

orban a hibás !

poggyászkocsimutyi !

mindent ellopnak!

a zerport mögött is bajnai áll!

esmivanhabrucespringsteenkeszitettefel 2013.05.22. 23:49:03

En mindig magam cipelem a vackaimat.
De ha massal akarnam cipeltetni (meg ha az csak egy rakas vas) akkor fizetnek erte.
Asszem.

Egy Civil 2013.05.23. 00:22:20

@xunilo: Elárulom, hogy a gyerek is utastárs. Érted vagy nem?

Nekem is az jutott eszembe, hogy aki olyan kényes, hogy egy tömegközlekedési eszközön nem tud alkalmazkodni az utastársaihoz, az béreljen magángépet. A publikus légiközlekedés nem valami luxus (bár lehet, hogy neked az), hanem olyan, mint amikor felszállsz egy vonatra, csak a repülő nem sínen megy, hanem repül a levegőben. A plusz pénzt a gyorsaságért fizeted, nem a kényelemért.

Egyébként ha nagyobb kényelemre vágysz, akkor ott van a business class, ott talán kevesebb a csecsemő.

igi1 2013.05.23. 00:26:06

@Egy Civil: igen, a gyerek után semmit, vagy csak keveset fizetsz

tehát nem utastárs, csak poggyászként tekinthető

mer a gazdagoknak nincs gyerek?

miért én fizessek azért, hogy te a szaros pereputtyodat képtelen vagy úgy szállítani, hogy nincs betapasztva a szájuk?

sajnos ugyanolyan önző vagy, semmivel se különb, hiába okoskodsz itt

aszinné a zember, hogy a gyerekes szülők normálisak, de sajnos ez az eset is bebizonyítja, hogy ugyanúgy leszarnak mindenki mást, mint ahogy mi is tesszük

mindenesetre én elvárom, és befogom a gyerek száját, ha bömbölni merészel, akkor az anyukájáért, ha nem marad kussba a 250 000 forintomér

a gyerek meg utazzon a business classon, az meg mellesleg üzletembereknek van

igi1 2013.05.23. 00:29:33

@szösznyúl: ja persze, süket duma nem kell

úgy szeretem, hogy rögtön az angyali, szent viselkedéssel jönnek elő

na, ezeknek a gyereke lesz később drogos úgy, hogy a szülő semmit se tud erről, mer assziszi, hogy angyalka

kétórás út? menjetek kocsival, az is van a világon

de itt kétórás útról van szó, nem arányos a 10 órás garantált bömböléssel, tehát a példád egy kicsit szemét kötekedés

igi1 2013.05.23. 00:30:51

@holdlányka: sajnos a hülyék szaporodnak

bizonyított tény

Egy Civil 2013.05.23. 00:33:53

@igi1: Azért nem kicsit vagy elmebeteg, ha a gyereket poggyásznak tekinted. De szerintem nem is gondolod komolyan, amit írsz, csak egy troll vagy.

Még annyi, hogy a business class a neve ellenére nem csak üzletembereknek való, hanem bárkinek, aki tehetősebb, és kényelmesen szeretne utazni. De te ezt nyilván nem tudod, hiszen csak egyszer sikerült 250 ezret összekaparnod egy repülőútra.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.05.23. 00:45:43

Hol van még ilyen rendszer? Pl itt Stokiban, Skavsta reptéren, ahová a lódudzsetek is repülnek.Először én is anyáztam, de beláttam, hogy Svédország amúgy is a lehúzások mekkája.Illetve az egész repülés, mint közlekedési forma általánosságban ugyanez a pénzéhes iparág.Oké, kb 8-10 éve bejöttek a fapadosok, de: lassan már egy gyufásdoboznyi kézipoggyászért is külön kell fizetni (lásd wizzer akciója); a reptéri parkolóban hagyott kocsink 9 napos parkolása többe kerül, mint a repülőjegy (őrizetlen, fedetlen parkoló a puszta közepén, még aszfaltozva sincs...); a repülőjegyek árát összevissza változtatgatják, ha többször is ránéz az ember a honlapon, mindig egyre drágább és drágább; a reptéri buszok 3-4 embernél már drágábbak, mint a kocsi; a büfében a kaja-pia (nem alkohol, csak szenya, üdítő...) kb 5-6szoros árban van; nemsokára bevezetik (vagy már be is vezették...) a kövérember-felárat és még folytathatnám.Szóval közeleg az idő, hogy ismét megéri autózni a rövidebb távolságokra is...
:-(((

gabors 2013.05.23. 02:26:57

@bocsánat: kepen is latni hogy hitel kartyat is elfogad .. nem tudom merre utaztal de tenyleg mindefele van ... csak ha mondjuk uzletiben mesz gondolom hacsak lehet felviheto taskat viszel (en is) sot maskor is csak egy (ha lehet nem akarok extrat fizetni) borond kerekekkel plusz meg a laptop taska igy nem kell a kocsi London, New York, Roma, tutti fizetni kell, Parizs-ra nem emlekszem megint mert uzleti ugy volt par nap kisebb gurulos. Tavaly turistakent New Delhi es Hydelebrad kocsi van ingyen ... Nairobi ott is ingyen volt nekem nem kellett de akikkel voltam azok mentek onnan haza 1 honpra kis gyerekkel annyi cuccual hogy kellett kocsi es ingyen volt.... szoval valtozo de egyre gyakrabban nincs ingyen.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2013.05.23. 07:36:42

@Don Quixote de la Ferko: Szerintem a szarrágás az a 300 forint elkérése. Sosem használtam ezeket a kocsikat, de akkor is. Nem az összeg a probléma, hanem az, hogy az egyébként is veszett drága repülőtéren már ez sem fér bele. Olyan, mintha a taxisnak külön fizetnél, hogy berakja a csomagtartójába a cuccaidat, ha meg te raknád be akkor ingyen lenne. Van, aminek bele kéne férnie a szolgáltatásba mert mondjuk PR szempontból van értéke.

VT Man 2013.05.23. 07:39:51

Szemét állami cég ez a Budapest Airport, ennyit tud az állam, aki a legrosszabb gazda... ki kellene privatizálni!

De hopp... nézzük csak! Hiszen ez magánkézben lévő vállalat!

Kik a tulajdonosok?
HOCHTIEF AirPort 49%
Caisse de dépôt et placement du Québec 18%
Aero Investment 10%
GIC Special Investments
stb.
www.bud.hu/budapest_airport/tenyek_a_repterrol/tulajdonosok

xunilo 2013.05.23. 08:10:04

El vagytok ti tévedve több helyen is.
1., ahogy írtam van gyerekem, csak nem hurcolom messzi utazásokra
2., Nekem kevésbé gond az, ha sír egy csecsemő mondjuk a repcsin. Olvassátok vissza, én a saját önzőségetek miatt osztlak benneteket alapvetően
3.,értem én, h a gyerek élvezi a tengert, az oda-vissza utat nem élvezi! És elég nagy homokozó tud lenni egy sokkal közelebbi Velencei-tó, Balaton, keleten lakóknak Tisza-tó. Mondjuk. Mert van sok szép, kisgyereknek tetsző egyéb hely is, amiért nem kell több ezer kilométert utaztatni a gyerkőcöt.

Pistikebácsi 2013.05.23. 08:11:31

Amerika nem igaz, csak a jfk esetleg.
Tavaly Chicagoban ingyenes volt, Las vegasban ingyenes volt, Los Angelesben ingyenes volt. Mint ahogy ingyenes Európában is.

Panelproli 2013.05.23. 08:46:36

Sokan a gyermekeket szídják, pedig nem velük van baj. Inkább a szülővel, aki pl. hagyja, hogy odakakiljon a pedlódzőnyegre.
Szerintem mindenki volt gyerek. Gyerekszobája már nem biztos, hogy volt. De az aki azt mondja ő sosem sírt, menjen sűrgősen pszichiáterhez, mert retardált, nem is kicsit!
Azért, mert gyermekem van válasszam a Velencei tavat? WTF?! Ez most komoly?
Világos, megkérem a külföldi rokonokat költözzenek a tóhoz.
Lehet vég nélkül vitázni azon, hogy mennyire etikus gyermekkel utazni hosszabb utakra. Lehet vitázni, de nem érdemes.
A szülő úgy is vinni fogja a gyermeket, mert összetartoznak. Aki pedig ezt nem tolerálja, ideges lesz. Ezek mind tények. Aki viszi a gyermekét, igaza van. Akit szétcsesz az ideg azért mert a gyerek úgy viselkedik mint egy gyermek, annak is igaza van. Nem kell mindenkit szeretni és elfogadni, de ideggörcsöt kapni emiatt nem érdemes.
Ja és ettől még az a rohadt poggyászkocsi 300Ft.- marad. Punk-tum!

longlong 2013.05.23. 08:53:26

Azt tegyuk hozza, hogy a repjegyekben igen komoly tetel a repteri illetek, amit a repter szed be... Abba igazan beleferhetne a kocsi!

orient 2013.05.23. 08:54:02

@VT Man: Mindig az állam a legrosszabb gazda ez biztos irogathatsz akármit. Kádár szelleme nem képes kihalni ebben az országban komolyan...

Ha a reptér állami kézben lenne akkor lenne ingyen kocsi természetesen és minden évben menne bele 500 vagy 1000 milliárd az adómból mint a MÁV-ba , BKV-ba és többi mutyis állami maffia cégbe. Tudod mit inkább legyen fizetős a kocsi...ennyit erről.

Panelproli 2013.05.23. 09:54:30

@orient: Igazis! Ugyanakkor ez a 300Ft-os kocsi nem váltja meg a világot és a többi maffia genyó ugyanúgy mutyizni fog meg lopni. Ez csak hab a tortán. De nem a mi tortánk ez sem.

holdlányka 2013.05.23. 12:52:04

@xunilo: Te nem hurcolod a gyereked, te leadod a poggyászmegőrzőbe. Tudjuk.
Mégegyszer, most már kizárólag csak a gyengébbek kedvéért: Én ugyan nem utazok repülőn, (se vonaton, se buszon hosszabb távra), de el tudok képzelni egyesekkel ellentétben olyan helyzetet, amikor MUSZÁJ. Nem a XVI. században élünk, amikor a legtöbb ember számára a "külhon" a szomszéd falu volt.
Nem tudhatod, hogy az anyuka éppen nyaralni viszi a gyereket a tengerpartra, vagy pl. meglátogatni régen látott nagymamát.
És természetesen nem kell hagyni, hogy a gyerek végighisztizze az utat, mindent el kell követni annak érdekében, hogy elviselje, urambocsá' élvezze az utat. Ez nyilván fáradságos, de normális szülő megteszi, és nem hagyja a repülőgép közepére sz...ni a gyereket. Vannak kivételek, de ezért minden kisgyerekes szülőt gyerekkel kitiltani a közlekedésből...egyszerűen ostobaság.
Szóltam.

McZozo 2013.05.23. 13:31:59

En mint mar irtam Gusztustalannak tartom ezt a lehuzas egy ujabb formajat, de a felhaborodas merteke kicsit tulzott. Sok mas orszagban ezt mar nem ma taltak ki. 90 es evekbe parszor korberepultem a foldet es mar akkor sem volt egyedi eset szerte Amerikaban. Eun belul megh mint korabban irtam epp az elmult honapban jartam a Heathrown es ugyanugy fizetni kellett a kocsiert. En mondjuk 1 fonton nem akadtam ki pedig gurulos borondok voltka igy huzhattam is volna de a kenyelem erdekeben raszantam ennyit. Bar megjegyzem annyival kulturaltabbak voltak hogy szamitottak arra hogy a kulfoldieknel esetleg nincs apro igy kartyarol is lehetett fizetni. Ezzel egyutt meg mindig azt mondom inkabb azon menne a morgolodas hogy lassan mar azert is fizetni kell egy repulo uton hogy loevegot vehessek. es mar lassan a penztarcaert a zsebemben is fizetni kell ha az vastagabb mint egy hitelkartya. Az szerintem sokkal gusztustalanabb. Es nekem nem indok a fapados jaratok taktikaja mert az egyszeruen nem igaz a 90 es evekben sokkal olcsobb volt egy tengerentuli jarat mint ma es megis belefert minden. 95 ben egy ev amerika utan ket 45 kg os borondel jottem haza plusz 3 kezitaska es senki egy budos szot nem szolt.Ma meg mar ha a borondom tobb mint 8 kg fizetnem kell.
MAsik resze meg a gyerekes utazas. Megertem azt is aki a gyerekevel akar utazni. En is ilyen vagyok h ogy a nyaralast szeretem a fiammal tolteni. De modnjuk en marcsak a gyerek szempontjabol is 4-5 eves koraig fel sem merult bennem hogy repulore vigyem egyszeruen tudtam hogy nem birna ki annyit. Es attol hogy hulyere vernem a repulon mindenki elott meg nem csendesedne el. Igy ebben akorban mindent autos utazasra korlatoztunk. De meg autoval is ilyen max 4-5 oras utazast valaltunk csak be mert ott volt egy hatara a turokepessegenek a sracnak. Repulore eloszor 6 eves koraban ult de akkor mar olyan szellemi alapotban volt hogy inkabb izgalommal varta es egy kalandnak vette mintsem hogy vegiguvoltse. Persze biztos vannak szituaciok amikor egyszeruen muszaly gepre szalnia gyerekkel de akkor meg tenyleg igyekezzenek a szulok megtenni mindent hogy masokat ne zavarjanak.

xunilo 2013.05.23. 15:14:11

@holdlányka: "Te nem hurcolod a gyereked, te leadod a poggyászmegőrzőbe. Tudjuk."

Keversz valakivel. Én nem tekintem a gyereket poggyásznak, s nem is nagyon van kinek "leadni". Én pusztán a saját örömeimért nem terhelem a gyereket számára fáradtságos, unalmas és leginkább felesleges hosszú utazásokkal.
Azt sem mondtam, h ki kellene tiltani őket a repülőről. Sőt azt sem, h nincs olyan ok, amiért MUSZÁJ utaznia, mondjuk repülőn. De! Azért, mert vannak ilyen okok, az nem menti fel azokat, akik felnőttként a saját örömük/sznobériájuk miatt hurcolnak magukkal kisgyereket, csecsemőt.
S igen, azzal pedig egyetértek, h akinek nincs gyereke, vagy nem utazik vele, nem feltétlenül kell, hogy szeresse, ha a környezetében nyűgös gyerekek üvöltenek. S igenis, legtöbbünknek megterhelő előteremteni egy repjegy árát, s ezért talán joggal várjuk el, h kultúrált körülmények között utazzunk. De ha olcsó lenne, akkor is: Te, és a hozzád hasonlóan gondolkodók miből vezetik le azt a jogukat, h zavarják az utastársaikat?

xunilo 2013.05.23. 15:17:25

@Panelproli: "Azért, mert gyermekem van válasszam a Velencei tavat? WTF?! Ez most komoly?
Világos, megkérem a külföldi rokonokat költözzenek a tóhoz."

Kár, h nem lehet hitelt érdemlő választ kapni a kicsiktől. Mert ha megkérdezhetném tőle, hogy Ő szeretné-e a külföldi rokonokat látni, hogy Ő szeretne-e unatkozni órákat, meg átélni az egész macerát, akkor valszeg kiderülne, h ezeket Te, a felnőtt szeretnéd.
Ettől függetlenül a többiben igazad van, mindenkinek toleránsabbnak kellene lennie.

holdlányka 2013.05.23. 15:30:18

@xunilo: Nekem is sokba kerül a repjegy, képzeld. ViszonT ÉN TUDOM, hogy a repülőgép nem mozgó wellnesshotel, hanem KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ. Nem azért drága a repjegy (főleg fapadoson,) mert személyesen a te és csakis a te seggedet is kinyalják, hanem mert alapvetően drága a repülés (üzemanyag, járművek, karbantartás, személyzet, stbstb.)
Tehát a repülőgép nem üdülőközpont, hanem arra való, hogy eljuss A pontból B pontba a lehető leggyorsabban.
Persze a magánrepülőgépnél kicsit más a helyzet. Tudod, ez olyan mint az autóbusz vs. személyautó.
És NEM, NEM az a cél, hogy a kisgyerekesek zavarják az utastársakat.
És NEM, NEM sznob, aki ilyen vagy olyan ok miatt a gyerekével együtt utazik!!

Azt hittem, érthető vagyok.

ferencke333 2013.05.23. 19:58:49

@Távmunka blog: Sokat változott. Mármint a légiközlekedés. Én még életemben nem repültem fapadossal, pedig sokszor ültem repülőn. Hogy még a kézipoggyászért is fizessek? Meg a célvárostól 60 kilométerre tegyenek le? Hogy egy pohár vizet se kaphassak ingyen?
Menjen csak, aki akar. Én eddig is normál géppel mentem, ezután is úgy megyek.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.05.23. 20:33:36

@ferencke333: Sajnos nincs mindenhova normál gép, például Dublinba csak az ír nemzeti fapados és a Ryanair repül Pestről.

Tormas Torontal 2013.05.23. 22:20:41

@vénszivar: Milyen aberrációd ez a szaros száj? Te ilyesmit szeretsz? Elég undorító budös köcsög vagy!

vénszivar 2013.05.23. 23:26:16

@Tormas Torontal: DE hiszen a büdös köcsög, szaros szájú buzi te vagy !!!:)

petIQe 2013.05.24. 12:52:41

IAH (Houston) $2. Általában mindenki szanaszét hagyja, úgyhogy unatkozó reptéri alkalmazottak viszik vissza és zsebelik be a visszajáró $1-et.

Magica 2013.05.24. 17:17:42

Az a "baj", hogy Igiéknek igazuk van. A munkámból kifolyólag sokat repülök, sokszor 2-3 hetente ingázok kontinensek között. Utálom már önmagában ezt is de erre a grátisz az amikor már mindennel tele van a zoknim, és még üvölt egy kisgyerek tőlem nem messze. Hulla fáradtan neadj' Isten aludni szeretnél, abban az időben amit a repülőn töltesz, de nem tudsz, mert 13-14 órán keresztül fél órás szünetekkel bömböl a gyerek és az anyja képtelen megnyugtatni. Önzőség? Igen. Dohányzom, és Igi példájával élve, ha nekem megtiltották azt, hogy dohányozzak szabadon akárhol ahol akarok, akkor legyenek rám is tekintettel annyira, hogy ne hagyják a gyereket ordítani a repülőn mert engem zavar, éppen csak annyira mint a nem dohányosokat a cigifüst.

Buga.Jakab 2013.05.31. 21:05:34

@petIQe: anyád jár vuissza

a posztot olvasd el tahó

a világon egyedülállóan BÉRELNI LEHET A TROLLEY-t

Buga.Jakab 2013.05.31. 21:08:01

@Magica: a kicsikkel sokat utazunk ...

egyetértek veled ezért mindent megteszünk hogy a gyerkőcöket lekössük és "ellegyünk" velük, hiszti nélkül

persze még így is lehet viszmajor minden ezredik út...
azért a gyerek KISZÁMÍTHATATLAN
de velünk még hál'isten ilyen nem fordult elő
én szégyelném magam....

Buga.Jakab 2013.05.31. 21:10:27

@ferencke333: hál istennek szabadon tucc dönteni

mi a fapadost kultiváljuk... már vagy 20-30 szor volt egyhetes-10napos utazásunk

repjegy 3000-5000-10000 Ft ért? szerintem nem gond...
és a drágább jeghy helyet Te szabadon elköltheted a különbözeted a gépen drága cuccokra...
én inkább a bérautóra stb re költöm a célűállomáson

petIQe 2013.06.01. 19:51:09

@Buga.Jakab: Anyád! Csak így simán.
Te érted mit írtál?

flea 2013.06.04. 15:12:19

@Dr Jozef Vengloš: én egy ideig Heathrow-ról röpködtem (BA). Aztán rájöttem, hogy nem elég, hogy taxival együtt is olcsóbb Lutonra járni, annyival olcsóbb a jegy, de ráadásul Luton akkor is működik, ha leesik 0,0001 mm hó, míg Heathrow ilyenkor két hétre bezár.

(Hab a tortán, hogy a BA ötszöri utánajárásra és fél év késéssel fizette csak vissza a hó miatt törölt járatomnak az árát - mínusz 80 fontot, mert számolni, azt nem tudnak.)

Stanstedet nem ismerem, de hallva, hogy a Ryanair oda repül még Luton mellett, kissé tartok tőle. :)

Zöldövezeti 2013.06.04. 15:43:51

@Magica: Hülye vagy ! Ilyen eccerű !

Tom_ 2013.06.04. 19:02:16

Akkor lássuk a számokat is azoknak akik szerint ez így jó...
Reptéri illetékek:
8.46 FI
8.15 IT
9.48 DE
(Rómára meg a németekre hivatkoznak, hogy ott is ilyen a renccer.) Gyors randomcsekk alapján nagyjából ez a 8-10 euró a "szokásos" reptéri illeték.

Namost ehhez képest Lisztferihegy:
22.47 HU (!!)

Közel háromszor annyi, mint a hivatkozott római reptéren.
Oké, velem lehet alkudozni: fizetek én is egy eurót a kocsiért, cserébe viszont csökkentsük le a Bp-i reptéri illetéket az "iparági szokásos" 10 euróra. Hamár nemzetközi példákokra hivatkozgatunk...
süti beállítások módosítása