Edzőtermi késelés: Bürök már rács mögött, Öcsit még keresik

2003.01.16. 10:44
A szerdai hírekkel ellentétben a rendőrség még nem fogta el a december 10-i Wesselényi utcai késelés feltételezett elkövetőjét. Az Öcsi gúnynevű férfit továbbra is nagy erőkkel keresik, Bürököt szerdán az ORFK fejvadászegységei segítségével fogták el a kommandósok. Horváth Aladár középsúlyú profi ökölvívó halálát az "okozta", hogy egy háromfős társaság egyik tagjával egyszerre nyúltak a súlyzóért, de nem tudtak megegyezni, hogy ki használja a sporteszközt.
Mint arról korábban az Index is beszámolt, az elmúlt év végén egy edzőteremben szóváltást követően megtámadták a 39 éves Horváth Aladár középsúlyú profi ökölvívót. A Népszabadság úgy tudja: Horváth és egy háromfős társaság egy tagja egyszerre nyúltak egy súlyzóért, de nem tudtak megegyezni, hogy ki használja a sporteszközt. A háromfős csoportból egyikük egy jól irányzott ütéssel leterítette a bokszolót, aki azonban felállt. Ekkor a társaság másik tagja késsel leszúrta. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Öcsi még bújkál

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztálya - a nyomozás során beszerzett információk alapján - országos körözést bocsátott ki Lakatos László, gúnynevén "Bürök" ellen. Lakatost szerdán az ORFK terrorszolgálata elfogta. Keresi viszont a rendőrség az "Öcsi" vagy "Öcsike" gúnynevű, 26 év körüli, 175-180 cm magas, sportos testalkatú, feltehetően kopasz férfit, akinek a hátán egy sárkányt ábrázoló tetoválás látható, felső testének többi része és a karjai szintén tetováltak. A nyomozók szerint vélhetően ő késelte meg Horváth Aladárt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztálya kéri, hogy aki a személyleírás, vagy a gúnynév alapján felismerhető férfi jelenlegi tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 443-5321 telefonszámot, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.