Több száz betegével végezhetett a hannoveri doktornő

2004.03.02. 18:10
A doktornő által vezetett szakrendelőben kiugróan magasnak találták a halálozási arányt, és a szokásosnál több morfium fogyott el. A klinikán 250 ember halt meg négy év alatt, közöttük egy 63 éves nő, aki övsömörrel került be.
Mechthild Bach asszonynak eleinte csak nyolc ember halála miatt kell felelnie, de az ügyészség kiterjesztette a vizsgálatokat, mivel kiderült, a szakrendelőben a betegek halálozási aránya jóval magasabb az átlagnál - írja a BBC.

A gyanú egy rutinvizsgálat lefolyásakor vetődött Bach doktor klinikájára, amikor a morfium használatának szembetűnően magas arányát fedezték fel.

A doktornő elmondta, súlyos betegeknél előfordult, hogy - a pácienssel és a családdal való konzultáció után - ő segítette át a halálba őket, mint állította, kegyeleti okokból.

A nyomozók állítása szerint több mint 250 ember halt meg Bach doktornő klinikáján az elmúlt négy évben. Az egyik elhalálozott például, egy övsömörben szenvedő 63 éves nő volt, akiről hozzátartozói nem is gondolták, hogy nem épül fel a betegségéből.

Fekete Angyal

Magyarországon hasonló eset a Nyírő Gyula kórházban fordult elő 2000 tavasza és 2001 tele között, amikor a Fekete Angyal néven elhíresült nővérről, Faludi Tímeáról derült ki, hogy intravénásan rendszeresen adott be morfiumot a betegeknek, hogy elaltassa őket, vagy enyhítse fájdalmukat. Ezzel azonban több betegnél gyógyszer-túladagolás állt elő, és többen rövid idő alatt életüket is vesztették.

A bíróság másodfokon tizenegy ember halálával kapcsolatban találta bűnösnek Faludi Tímeát, és ezért tizenegy év börtön letöltött szabadságvesztésre ítélte. A Fekete Angyal ügyvédje védőbeszédében azt hangsúlyozta hogy a nővér nem megölni akarta a betegeket, csak segíteni akart rajtuk.