Nyolcvanezer pénzes utalvány ragadt a postán

2004.03.03. 18:59
A hét elejére 500-800 ezer postai küldemény torlódott fel a Magyar Posta budaörsi logisztikai központjában; a társaság azt ígéri, hogy a jövő hét elején már ismét normális üzemmódban kézbesítik a leveleket és a csomagokat.
Főleg levélpostai küldeményeket nem tudtak időben kézbesíteni, szerdán például 80.000 utalványt kellett volna a postának kifizetnie a jogosultaknak, ám ezek egynegyedét nem sikerült eljuttatni a megfelelő helyre - mondta Szivi László, a társaság vezérigazgató-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A vezérigazgató elmondta, az utalványokat csütörtökig megpróbálják postázni, de ha kell, szombaton is dolgozni fognak a postások.

Új, nehézkesen induló logisztikai központ Budaörsön

A torlódást az okozta, hogy egyrészt a napokban a szokásos budapesti és Budapest környéki 800 ezer - 1 millió küldeménnyel szemben 1,5 millió érkezett a központba, másrészt létszámgondokkal is küszködnek. A logisztikai központban márciustól 1.100 alkalmazottnak kellene dolgoznia, ám a dolgozók egyharmada az utolsó pillanatban nem vállalta az itt végzendő, többnyire segédmunkát. Szivi elmondta, a problémát diákok alkalmazásával szeretnék megoldani.

Szivi László a torlódás harmadik okaként az új technika "birtokba vételét" jelölte meg. A posta a budaörsi logisztikai központot 9,5 milliárd forint beruházással hozta létre. A központtal május 1-jéig folyamatosan felváltják a postai küldemények hagyományos feldolgozási módját és a budapesti Keleti pályaudvar mellől ide telepítik ezeket a részlegeket.

Lincshangulat

Szivi László elmondta, hogy a napokban a szociális segélyek kifizetése történik, s ez bizonyos feszültséget okozhat azon helyeken, ahol a jogosultak nem kapják meg időben a pénzüket. Hasonló problémák előadódhatnak a börtönökben is, ahol a rabok a csomagküldeményeket várják.

Az RTL Klub esti híradója szerint több helyen lincshangulat alakult ki, amiért többen nem jutottak hozzá pénzükhöz, ezért a posta azt tervezi, kézbesítőit rendőri kísérettel látja el.

Csütörtökre minden rendben lesz

A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy az utalvány-kifizetésekkel csak szerdán voltak problémák, és ígéretet tett arra, hogy csütörtökön ezen a téren már minden rendben lesz.

Szivi László leszögezte, hogy az új központ technológiájával, az épülettel, illetve a logisztikai rendszerrel nincs semmi gond. Az új levél- és csomagfeldolgozó gépsor sokkal korszerűbb a réginél, mivel nemcsak az irányítószámot, hanem 90 százalékos biztonsággal a betűkaraktereket is felismeri, s így kézbesítőre szétosztott küldeményeket továbbít - tette hozzá.